Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS

Dömyei Sándor: A magyar orvostörténeti irodalom 1715-1944. Előszó: Vizi E. Szilveszter, felelős szerk.: Gazda István. Piliscsaba-Budapest, Magyar Tudománytörténeti Intézet-Magyar Orvostörténelmi Társaság, 2002. 455 1. Magyar Tudománytörténeti Intézet rendkívül hasznos, hiánypótló tudományhistóriai sorozatának legújabb kötetekéntjelent meg Dömyei Sándor régóta várt, az 1944 előtti, magyar vonatkozású irodalmat összegző orvostörténeti bibliográfiája. Az immár majd háromszáz éves hazai orvostörténeti kutatás egyik legfőbb akadálya mindeddig a szakterületet átfogó bibliográfiák, lexikonok, kézikönyvek hiánya volt: a példátlanul gazdag és az utóbbi évtizedekben különösképpen produktív szakirodalom ellenére, sem magyar orvostörténeti monográfia, sem teljes szakmai bibliográfia, sem pedig magyar orvosi életrajzi lexikon nem állt a kutatók rendelkezésére. Weszprémi úttörő és mindmáig alapvető Succinctá-ja, bibliográfiákkal is kiegészített, négykötetes orvosi életrajzgyűjteménye (1774-1787) óta pedig számosan próbálkoztak egy-egy szakterület, időszak irodalmának feldolgozásával. Maizner János és Fekete Lajos kísérleteitől, Győry Tibor általános. Nóvák Ernő, Kelemen György, Znakovszky Emma, Gortvay György, Preisich Kornél, vagy Huszár György szakmai bibliográfiájáig és az Orvostörténeti Közlemények negyven évet felölelő mutatókötetéig munkák sora született különböző színvonalon, szándékkal és terjedelemben. Különösen értékesnek bizonyult az Orvostudományi Dokumentációs Központ (a későbbi Országos Orvostudományi Könyvtár) bibliográfiai műhelye, amely nagyjából 30, az 1945 után irodalmat feldolgozó szakmai bibliográfiát hozott létre: ezek a maguk idején kurrens munkák ma már orvostörténeti adattárokként használhatók. Dömyei Sándor maga is kivette részét e fontos előmunkálatokból, hiszen jelentős, főként könyvészeti vonatkozású munkássága mellett, ö állította össze az 1945 és 1960 közötti évek teljes orvostörténeti bibliográfiáját, amely 1961-ben, az Országos Orvostudományi Könyvtár kiadásában jelent meg, és a kötetet ugyancsak ő egészítette ki az 1961 és 1970 között eltelt időszak, sajnos csak gépiratban - a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtárban hozzáférhető bibliográfiájával. A most megjelent, szép kiállítású kötet Dörnyei Sándor több évtizedes, fáradhatatlan kutatói és bibliográfüsi munkájának és gazdag tapasztalatának gyümölcse. A bibliográfia mindazokat a cikkeket, tanulmányokat, könyveket a teljesség igényével gyűjtötte egybe, amelyek a magyar orvostudomány és gyógyítás történetével kapcsolatban bel- és külföldön, az adott időszakban megjelentek. Dörnyei gyűjtőmunkájának kiemelkedő, ám sajnos a hasonló kiadványokban igen ritka értéke, hogy a szerző nem csupán a szakfolyóiratok, szakkönyvek anyagát dolgozta föl, hanem a nagyobb, fővárosi sajtótermékek mellett, a vidéki, helyi lapok kincsesbányáját is feltárta. Dörnyei természetesen szelektálta is anyagát, hiszen az elképzelhetetlenül hatalmas, évtizedek munkájával átvizsgált adathalmazt kritikátlanul semmiképpen nem zúdíthatta olvasója elé, bizonyosak lehetünk azonban abban, hogy a szerző ítéletében megbízhatunk, és hogy semmi a kutatás szempontjából lényeges e kitűnő gyűjteményből ki nem maradt. A bibliográfia felépítése, szerkezete - mint azt a szerző maga is hangsúlyozza tárgyszerű előszavában - nem tér el a megszokottól: folyamatosan sorszámozott anyagát három főrészbe (általános, kronologikus, illetve szakterület szerinti egységekbe) sorolja, majd szintén ésszerűen számozott alkorszakokra, illetve alterületekre bontva közli. Az átfedésekre a fejezet végi jelzőszámok utalnak. A személyek szerinti felosztástól terjedelmi okokból kellett eltekinteni és ugyanez indokolta a gyógyszerészettörténeti anyag elhagyását is. (Információink szerint azonban e szakterület, ugyancsak Dörnyei Sándor által összeállított bibliográfiája hamarost szintén napvilágot lát.) A kutatómunkát pontos személy- és helynévmutató könnyíti meg. Reméljük, e bibliográfia folytatása sem marad el: erre történtek és történnek már kísérletek is: A Magyar Tudománytörténet Intézet említett sorozatában szintén nemrégen kiadott „A múlt magyar orvostörténészei" című gyűjteményes kötet végén Gazda István állította össze az 1981 és 2000 közötti időszak orvostörténeti könyvbibliográfiáját, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárban pedig az Orvosi Hetilap Horusrovatának, a hazai orvostörténetírás egyik fontos fórumának bibliográfiája készül és a Magyar Orvosi Életrajzi Lexikon előmunkálatai is folynak. A számítógép-adta lehetőségek nyilván szintén megkönnyítik majd Dörnyei Sándor munkájának folytatását és kiegészítését. A kötetnek, mint kivétel nélkül minden hasonló vállalkozásnak, természetesen akadnak hibái is, ezek a hibák azonban sosem érintik az adatközlés pontosságát, alaposságát, - a szerzőnek ahhoz is volt bátorsága, hogy egyes tévesnek bizonyult, vagy ismételt adatok helyét üresen hagyja - inkább a feldolgozás választott módjával kapcsolatosak. Gyakran ugyanis a tartalomjegyzék gondos áttanulmányozása és végigolvasása után sem tudjuk eldönteni, hogy egy adott témát hol keressünk, hiszen a tartalmi felosztás kétségtelen logikája ellenére, önkényesnek látszik, de hát más hogyan is lehetne. Ilyen vitatható megoldásnak tekinthető például az, hogy a kéziratos receptes könyvekről az „Orvosi szaknyelv és szakirodalom" fejezet egyik alfejezetében esik szó, nem pedig a „Laikus gyógyí-