Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - Schultheisz Emil: A tanköltemény az orvosi oktatásban
Az egyetemi előadások alapját képező korai kommentárok egyike már bevezető soraiban közli funkcióját: „Egidius de urinis cum optima lectura magistri Bernardi, quem legendum proponimus" olvasható a Sudhoff által közzétett Cod.Lips. 1197 jelzetű kézirat prooemiumában. 26 Aegidius mester főleg a gyakorló orvoslásban kedvelt írása a Viaticus de signis e symptomatibus aegritudinum ugyancsak költemény, de az egyetemi oktatásban még nem találkoztam vele. Meg kell még jegyzenem, hogy késői írásaiban kora élesszemü kritikusának bizonyul. Költeményeit igen korán, már a 13. sz.-ban nemzeti nyelvekre is lefordították. Járványok a tankölteményekben és a phlebolomia A költői feldolgozásból nem maradhatott ki Avicenna sem. Poéma medicum-ámk gyakorlati jelentőségét, egyetemi tanulmányokhoz való felhasználását jól illusztrálja Armengaudus Blasii (Ermengaud Biezin), montpellier-i klérikus-orvos (1300 körül) Szép Fülöp, francia király orvosának munkája. Jacob ben Machir, zsidó tudós segítségével az Avicenna-féle tankölteményt latinra fordította. Ez a Cantica Avicennae, a Canon medicinae-hez csatolva, Averroes kommentárjával Montpellier-ben a libri formales közé került és tankönyv lett. 27 1348 után a poéma medicum - nem feltétlenül és nem is mindig didacticum - legfőbb tárgya a pestis lett. A pestis-költemények kéziratai érthető módon elárasztják Európa orvosi központjait, az egyetemeket és a városokat. Alig van neves udvari orvos, városi fizikus, akinek tollából ne olvashatnánk versben és prózában egyaránt közreadott, és a legkorábbi nyomtatványok között is gyakran felbukkanó pestis-írást. Kari Sudhoff 1908 és 1925 között egy háromszáz darabból álló regimen pestilentiae-gyü}\.tw\éx\yt tett közzé, amelyben Európa temeken. A kéziratot Lynn Thomdike meghatározása szerint a 14. sz.-ban írták, illetve másolták. (Sloane 773, fis. 34-r-63.) Vö.: Thomdike, L.: Consilia and more works in manuscripts by Gentile da Foligno. Medical History. 3. (1959) 16. 25 A középkor oly fontos diagnosztikus eljárása, az uroszkópia elméleti alapjául Theophilosz Protoszpatariosz (7. sz.) Peri urón-ja szolgált. A gyakori túlzásokat, az eljárásnak diagnosztikus panaceaként való felhasználását elvetve, később Joannész Aktuariosz hét kötetes uroszkópiája vált irányadó alapművé. Az orvosi oktatásba az uroszkópiát Rhazesz (880-körül) vezette be, majd mintegy 100 évvel később Avicenna kanonizálta. A prózai és költői uroszkópiás írások az európai egyetemeken egészen a 17. századig voltak hivatalos tankönyvek. A késő középkor-reneszánsz határán már felmerült az objektív megfigyelés mellett, a mennyiségi meghatározás, illetve a mérés szükségessége, az experimentális vizsgálat. Nicolaus Cusanus (1401-1464) volt az, aki az erre vonatkozó kísérlet gondolatát teljesen világosan fogalmazta meg De docta ignorantia című munkájának, De staticis experimentis írt fejezetében. (Ld.: Schultheisz, E.: The beginning of the quantification in Physiology. Clio Medica 17 (1983) 193-197). A kísérlet bevezetésére a reneszánsz egyetemeken lásd még: Hoff, H.E.: Nicolaus von Cusa, van Helmont and Boyle: The first experiment of the Renaissance in quantitative biology and medicine. Journal for the Hist, of Med. and Allied Sc. 19 (1964) 99-117. 26 Sudhoff, K.: Commentatoren der Harnverse des Gilles de Corbeill. Archeion 15 (1929). Az újabb irodalomhoz: Kliengel, P.: Die Harnverse des Giles de Corbeill. Diss. Bonn, 1972. és Schöner, J.: Die Medikamentenverse des Gilles de Corbeill. Diss. Bonn, 1972. 27 Ld. még: Schippeges, H.: Das Lehrgedicht des Avicenna. Neue Zschr. Arztl. Fortbildung 47 (1958) 67.ss.
