Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - Schultheisz Emil: A tanköltemény az orvosi oktatásban
A poéma, mint liber formális A középkorban a legkülönfélébb tárgyú tanköltemények sorával találkozunk, amelyek lényegében a tankönyvirodalom részének tekinthetők. Az orvosi tanköltemények közül számos még az egyetemi libri formales, illetve libri audiendi közé is bekerült. Walafridus Strabo (808-849) reichenaui apát, a híres Hrabanus Maurus tanítványa volt, aki maga viszont Sevillai Isidorust követte munkáságában. Egyik legelső költői müve a De cultura hortorum, később Hortulus címmel közismert, gyógynövényekről szóló mü, az egyetemi stúdiumban századokig használt tanköltemény. A természettudományos érdeklődésű tudós és teológus-filozófus számos, tancélre készült, prózai és költői formában írt tudmányos mü szerzőjének, Hrabanusnak egyik müve szolgált példaképül Strabonak De homine et partibus eius című traktátusának megírásakor. A káptalani iskolák tanulóinak élettani, anatómiai ismereteit ez alapozta meg. A Karoling reneszánsz a tudományok csaknem minden ágában szívesen vette a költői alakba öltöztetett írásokat, amit a gazdag hagyományok mellett nem csekély mértékben ösztönzött a középkor latin költészetének kifejezett formaérzéke, formagazdagsága. Jelentős irodalom foglalkozik Walafridus Strabo Hortulus című természettudományos eposzával, ugyanakkor alig ismert, jóllehet a káptalani iskolákban gyakran használt Marbodus, Rennes-i püspök (Megh. 1123) Lapidarium-a, e 743 hexameterben írott költemény, amely felépítésében az ún. Physiologus-okhoz hasonlít. Sokat forgatott, ez egyetemi stúdiumokban s használt a 2269 hexameterben írt taneposz, az ún. Macer Floridus. Úgy tűnik, hogy ez az álnév az antik tanköltemények egyik jól ismert szerzőjére Aemilius Macerre kívánja emlékeztetni az olvasót, ezzel is fokozva az érdeklődést. 19 Szerzőjének valódi neve Odo von Meung, akit az irodalom iskolai szerzőként (Schulautor) tart nyilván. A mü széles körben, számos kéziratban volt használatos, különféle másolatokban sok európai országban található meg. A munka jelentőségét nem kisebb orvos tanúsítja, mint Paracelsus, aki a Macer-kézirat első 37 fejezetéhez fűzött szkholionokat. A 12-15. sz.-ban leggyakrabban forgatott, az egyetemi könyvek sorába is felvett, eredetileg versben írt, 200 hexameterből álló gyógynövénykönyv, a Macer Floridus a késő középkorban korpusszá bővült, amelynek számos variációja vált ismertté. Alapul Dioszkuridész, Plinius, Isidorus és Walafridus szolgált. Iskolai, majd egyetemi célokra való használatát több feljegyzés is igazolja. Néhány orvoskaron a libri audiendi között szerepel. Számosan glosszákkal látták el, illetve kommentálták. A részletes kommentálás végül oda vezetett, hogy prózai változatok is készültek tancélra. A 13-15. sz.-ból hat ilyen, az egyetemi előadások alapjául szolgáló változat ismeretes. A mü eredeti címe De viribus (naturis) herbarum. A későbbi elnevezés, a Macer Floridus 1110 körül olvasható először. A vernacularis variánsok a 14. (angol) és a 15. (francia, olasz) sz.-ból valók. A német változat 19 Aemilius Macer (megh. Kr.u. 15.) Vergilius és Ovidius barátja, Nikandrosz példájára természetrajzi tankölteményeket írt, legnevezetesebb az Ornithologia. Róla szól Ovidius Tristia 4.10.43. Lásd még: Bährens: Fragm. Poet. Rom. 344.
