Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Kiss László: Az 1865-ös pozsonyi Kórházi Szemle — a magyarországi kórházügy első folyóirata

A tartalomjegyzékben utolsóként feltüntetett Különfélék c. rovatban a laphoz intézett bécsi és párizsi tárcza levél, a pozsonyi vándorgyűlésre szóló meghívó, ill. a róla szóló tudósítás (292—295. old.), s két könyvismertetés mellett a kórházak szürke hétköznapjait érintő írások szerepeltek. Az elsőben ifj. Zlamál „kétfametszvénnyel" illusztrálva, a kórházakban is alkalmazható „szoba gőz- és zuhany jördők"-et mutatott be. A W. Winternitz bécsi magántanár által kifejlesztett s bárhol könnyen felállítható szerkezet előnye, hogy a beteg feje a „gözszeh'ényből kint maradva, az tiszta légeny dús levegőt lélegez, minek következtében ezek oly egyéneknél is alkalmaztathatnak, kiknél a közönséges gőzfördőkben lévő meleg ködös levegő belélegzése szívszorulást, főfájást sat. nem ritkán idéznek elő" (50—51. old.). A másik dolgozatban — ismét csak illusztrálva — Hengereili Károly a bécsi cs. kir. Rudolf kórházban alkalmazott új Böhm-féle szellőzési rendszert mutatja be. A „mívelt államokban tetemesen szaporodott" közkórházak hatással vannak az orvostudomány fejlődésére is, hiszen ezek az intézmények nemcsak bő anyagot nyújtanak a „tömegben előforduló" kórok észlelésére, de alkalmat is „a ritkább bajok pontos megfigyelésére, milyent a magány orvosi gyakorlat soha sem adhat" — állította a már többször idézett lapnyitó írásában Kanka Károly. Nézzük meg tehát a lapból vett konkrét példák segítségével, mennyire sikerült a szerkesztőknek igazolniuk a most idézett állítást. A „ tömegben előforduló " betegségek kórházi megfigyelését dokumentáló dolgozatot a pozsonyi közkórház belgyógyászatának fiatal másodorvosa, Tauscher Béla tett közzé A küteghagymáz ok-, kór- és gyógytana, vonatkoztatva különösen a pozsonyi orsz. Kórházban észlelt ilynemű esetekre címmel a lap 101—111. oldalain. A küteghagymáz, a török elleni háborúk és a hódoltság idejének Morbus Hungaricus-a, mai nevén kiütéses tífusz a ruhatetü által terjesztett, s a Rickettsia prowazeki által okozott súlyos, járványos heveny fertőző betegség. Természetesen 1865-ben még sem a betegség kórokozója, sem a kór terjedési módja nem volt ismert, sőt többen, így pl. a Tauscher által is említett Virchow, még a kór ragályos, azaz fertőző jellegét is kétségbe vonták. Tauscher nem osztotta Virchow véleményét. Saját eseteiből kiindulva Niemeyer és Griesinger azon állítását támogatta, hogy a küteghagymáz ragály, mégha olykor-olykor a járvány alakját is veszi magára, sőt: „nincs is talán betegség, melynél a ragályozás szembeötlőbb volna, mint nála" (\<d\. old.). Ma egyenértékű fogalmakként használjuk a járványos és ragályos jelzőket, az 1860-as években azonban az orvosok, sőt jóval később még a jogászok is különbséget tettek a kettő között. Az 1876-os közegészségügyi törvény XII. fejezetében jól megkülönböztetve esik szó járványról és ragályról. A kettő közti különbséget Berényi Ferenc 1894-ben Járványügyünkről az óvintézkedésekre való tekintettel c. munkájában így világítja meg: „... járvány és ragály közti különbség az, hogy járványt bármely betegség képezhet, amely egyidejűleg több egyént megtámad; ragály ellenben egy sajátszerű, mindig a külvilágból az emberi szervezetbe ható fertőző anyag által előidézett betegség" (cit. Vedres—Fodor, 1969, p. 130). Visszatérve Tauscherhez: figyelemre méltó, hogy milyen saját „kórodai tapasztalatok" késztették öt arra, hogy „a ragály mellett nyilatkozzék". Az első küteghagymázas betege egy Pestről küldött tolonc volt 1864 decemberében, „midőn már Pesten a hagymáz nagyobb fokban uralkodott" (102. old.). Korábban sem a pozsonyi börtönben, sem magában a városban nem volt hasonló megbetegedés — a hagymázas esetek „ csak a ragálynak talán fent említett toloncz általi behurczoltatása óta lépnek jel". Már lábadozott a tolonc, amikor ápolója lett hagymázas, s bár azonnal „a hagymázas betegek számára elkülönített szobába" került, az őt