Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Walsa Róbert: „Az egyetemi rövidített tanfolyamok" története. A Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem keretében Egyesített Orvostudományi Kar — Breslau-Halle, 1944-1945
szerepel. Nem hagyható említés nélkül, hogy Orsós professzor, akit a cham-michelsdorfi táborban, mint megtört öreg embert láttak viszont, ugyancsak bejelentette szándékát a „Nyilatkozat" aláírására, külön kellett figyelmeztetni, hogy mit kockáztatna, ha gyanútlanul hazatérne. A hazatérést az is késleltette, hogy a táborban elterjedt annak a híre, hogy a hazatérőket itthon felelősségre vonják, esetleg a Szovjetunióba hurcolják. Egy, a táborban kialakult kis csoport valóban gyűjtött információkat, hogy azokat itthon arra használja fel, hogy egyeseket bemocskoljon és felelősségre vonasson. Ismét többen ekkor határozták el, hogy — ezt megelőzendő — külföldön keresik boldogulásukat. Csak később, amikor tisztázódott a biztonságos hazatelepülés lehetősége, akkor járultak hozzá az amerikai katonai hatóságok, hogy az UNRRA (UNRRA = United Nations Relief and Rehabilitation Adminisztration = az Egyesült Nemzetek Segélyző és Újjáépítő Szervezete) védnöksége alatt a demarkációs vonalig kísérjék a hazatérni kívánók vonatát. Hazatérésükre végül 1945 októberében kerülhetett sor. Ahogyan a hallgatók és a friss diplomások hazaérkeztek, amint erről a Kis Újság c. napilap 1945. május 18-i számának címoldalán Nedeczky Ferenc újságíró elsőként adott hírt: „Megérkezett a Németországba elhurcolt diákok előhírnöke" címmel [13]. Ezzel szükségessé vált az orvostudományi kar állásfoglalása a Halléban töltött tanulmányi félév, a vizsgák és a diplomák elismerése tekintetében. Az orvoskari tanács 1945. július 23-i ülésének jegyzőkönyve szerint a dékán már mintegy 100 hallgatóról (?) tudott, akik amerikai útlevéllel hazatértek és akik hallgatott féléveik, szigorlataik, ill. diplomáik itthoni elismerését szorgalmazták. Az orvoskari tanács eleinte sajátos módon úgy nyilatkozott, mintha a breslau—halle-i ügyről semmit sem tudna, azt állítván hogy az egyetem mindvégig a székhelyén maradt, és senkinek semmiféle megbízást nem adott. Azzal védekeztek, hogy a Szálasikormány közoktatási miniszterénél a kihurcolás ellen is óvást emeltek. Ezzel szemben feljegyzések tanúsítják, hogy Csilléry kormánybiztossal még alkudoztak is, mert a kormánybiztos erőszakosan lépett fel annak érdekében, hogy a II— III—IV. szigorlati könyveket adják ki neki, amit végül el is ért, noha erről a kar tagjai és a dékán megkísérelték lebeszélni. A kivitt szigorlati könyveket Berde Károly „hallei dékán" adta át a hallei egyetem adminisztrációjának, amelyeket azután diplomáciai úton juttattak vissza Budapestre. A budapesti orvoskari dékán azt javasolta, hogy a kar jelöljön ki három egyetemi tanárt, akik a külügyminiszternél, ill. az amerikai és az oroz követséges szorgalmazzák a Németországba vitt orvostanhallgatók felkutatását és hazasegítését [26]. Valójában a hazajövetelt hivatalos helyről senki sem szorgalmazta, nem segítette, a kivitt hallgatókat senki nem igyekezett felkutatni [14], aki saját kezdeményezésére hazajött, főleg a korai időszakban, a bizalmatlanság légkörébe került, zaklatták, rágalmazták. A napilapokban zavaros, különféle hangszerelésben fogalmazott, hazug, máskor durván torzított írások jelentek meg. Egyes újságokban elképesztően alpári hangú cikkek láttak napvilágot. Ezek egyik díszpéldánya olyan hangulatkeltő és vérlázítóan sértő megnyilatkozásokra is ragadtatta magát, amilyen a Világ c. napilap 1945 szeptember 6-i számában olvasható: „Már megint itt vannak a fiatalurak, akik néhány évvel ezelőtt hetyke tányérsapkával a fejükön és megbődült maszlaggal egyébként üres fejükben... " és így fejezi be eszmefuttatását — „Egyébként is szigorúan meg kell vizsgálni: Mit csináltak? Mit szavaltak? Hová tartoztak? Kikkel barátkoztak? Hogyan és miért kerültek külföldre? Hogyan kerültek haza? Ki velük, ha bűnösök, de azonnal. Nemcsak az egyemről! " [32]. A cikket egyébként b jellel szignálták.
