Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Walsa Róbert: „Az egyetemi rövidített tanfolyamok" története. A Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem keretében Egyesített Orvostudományi Kar — Breslau-Halle, 1944-1945
Halle-ban kezdetben, mintegy harminc-egynéhányan a Finanzamt 3. emeleti nagytermében, a hallgatók megnevezése szerint a „nagy nyomortanyán", földre szórt szalmán aludtunk. Csak 1-2 hét elmúltával szorítottak helyet számunkra kisebb irodahelyiségekben, a szigorló orvosok közé zsúfolva, amikor a nagyteremre szükség mutatkozott előadó- és alkalmi díszterem céljaira. Míg a „nyomortanyán" tartózkodtunk, jószerivel a ruha sem került le rólunk. A tisztálkodás nagyobb részét a városi fürdőben pótoltuk, ahová akkor zarándokoltunk el, amikor már saját szagunkat is nehezen viseltük. Hátra lett volna még a fehérneműk mosása, bár aki azzal áltatta magát, hogy ilyen körülmények között alsóneműjének tisztítására sikeresen vállalkozik: hideg vízben, csap alatt, mosószer és szappan utánpótlás reménye nélkül, szárítóhelyiség hiányában, kénytelen volt belátni igyekezetének hiábavaló voltát. Ennek ellenére éjszakánként számosan kísérleteztek a művelettel a folyosó, végi kis teakonyhában melegített vízzel, bár a vízmelegítésért, azaz „energiapazarlásért " fenyítés járt. Halléban a békeidőkben hivatali célokat szolgáló Finanzamtban úgyszólván egész télen nem volt folyamatos és elegendő a fűtés: idővel a csapok, lefolyók reménytelenül befagytak. A hygienes célra szolgáló öblítők, W.C.-k néhány napos használat után megteltek, eldugultak, amit naponta az ún. sz...brigádok tisztítottak meg és tettek átmenetileg használhatóvá. Valójában abszurd, irreális, ellentmondásos helyzetben voltunk, reményvesztetten, kilátások nélkül, ellenséges környezetben, amelynek ráadásul ki is voltunk szolgáltatva. Katonai kiképzésen — amivel ugyan folyamatosan fenyegetőztek — szerencsére egyelőre nem kellett részt vennünk, egyenruhát, fegyvert sem kaptunk, csak ritkán kellett meghallgatnunk egy-egy meggyőződés nélküli, őszintétlen fejtágítást a „német—magyar fegyverbarátságról" vagy a „nemzetiszocialista állameszméről". Február 13-án látogatott meg bennünket a „honvédség németországi felügyelője", Major Jenő vezérezredes, egy német tábornok kíséretében, s számos ígérettel érkeztek. Mindketten mondtak néhány vigasztaló mondatot helyzetünk közeljövőben remélhető jobbra fordulásáról. Feltételezhető, hogy a látogatás annak az eredménye volt, hogy hivatalos helyen tudomást szereztek Lung Mihály leveléről, aki Baráth Tibornak, a nyilas V. K. M. egyetemi ügyosztálya vezetőjének számolt be a hallgatók panaszairól, ill. Prell György leveléről, aki Rajniss v. k. miniszternek ecsetelte a Breslauból való viszontagságos menekülésünket [6J. A két tábornok megjelenése időszerű volt, mert a következő napon jutott tudomásunkra a megrendítő hír Budapest 1945. február 13-i elestéről. A részletekről ugyan jóval később, nagyobbrészt csak hazatérésünk után értesültünk, de így is döbbenetesen hatott a Völkischer Beobachter c. napilap február 20-i számában a cinikusan fogalmazott jelentés: „Budapestet nem adtuk fel, de feladatát betöltötte, mint a nemzeti eszme és nyugati kultúra védőbástyája". Elképzelhető, hogy minden gondolatunkkal és aggódásunkkal otthon jártunk, hiszen mindannyiunknak maradt Budapesten valakije, akire féltve gondolt. Napló* Lting Mihály 1944-ben az Állami Munkaközvetítő Hivatal szegedi irodaigazgatója volt, aki fia, Lung Miklós orvostanhallgató helyzetéről számolt de 1945. február 28-án dr. Baráth Tibornak, aki 1944-ben a budapesti Tudományegyetem magyar, történelem tanára és a nyilas V. K. M. egyetemi és főiskolai ügyosztályának volt a vezetője. [6]. Dr. Prell György miniszteri segédtitkár, miniszteri titkári címmel és jelleggel. A nyilas V. K. M. őt küldte ki a berlini magyar követségre kulturális szakelőadóként [6].
