Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

ADATTÁR — DOCUMENTS - Emed, Alexander: Az első pesti zsidó kórházak története

kórház nem volt osztályokra osztva: együtt feküdtek a belgyógyászati, a sebészeti, és a szemészeti betegek. A rászorulókat egyetlen főorvos kezelte, aki mellett egy sebész is működött. Műtőszoba nem létezett, a műtéteket a kórteremben álló ágyakon hajtották végre., nagyobb operációkra tehát nem nyílott lehetőség. Gyakran hívták konzultációra Balassa János professzort, a nőbetegekhez pedig Semmelweis Ignácot. A szemészeti betegeket is a főorvos látta el, de szükség esetén Eckstein egyetemi tanár segítségét is kikérték. A kórház igazgatója 1850-től Jakubovics Antal, a korábbi igazgató, Jakubovics Fülöp unokatestvére lett, majd Grósz Fülöpöt nevezték ki direktornak. A kórházi bizottság új elnöke, Oesterreicher Ede lényeges változtatásokat léptetett életbe: gyarapította a betegágyak számát és a szemészeti és a sebészeti osztályt is megszervezte. 1855-ben maga a császár, /. Ferenc József látogatta meg a kórházat. 1861-től Rózsay József volt az igazgató, 1863-tól az új főorvos Löw Ignácz lett. Ekkor kezdte pályafutását a későbbi idők nagy nevű belgyógyásza, Stiller Bertalan is. A szemészeti osztály első vezetője Oesterreicher Ede volt, aki 1871-ig maradt állásában. A sebészeti osztályt Hermann Sámuel irányította. 1865ben Böke Gyulát nevezték ki a kórház orr-fül-gége osztályra vezetőnek. Böke Gyula a századfordulón a magyar otológia hírneves tanára lett. Rövid idő múltán felmondta állását, mivel megkeresztelkedett, és így tágabb lehetőségek nyíltak meg előtte. A Rókus kórházban kapott állást, ahol nyugalmazásáig dolgozott. 1866-tól Hermann Adolf töltötte be az igazgató főorvosi tisztséget. Hermann később magántanári címet nyert gégészetből. 1866-ban Erzsébet királyné látogatta meg a kórházat. Látogatása alkalmával hosszan méltatta az ott tapasztalt rendet és tisztaságot. Ebben az időszakban lényegesen javult az orvosi ellátás és megindult a tudományos munka is. A kórház állandóan telve volt beteggel, a zsúfoltságot a rendszeresen támadó járványok még tovább fokozták. 1847-ben hastífusz, 1859-ben kolera és tífusz dühöngött Pesten. Ekkoriban az olasz—osztrák háború sebesültjei közül is többeket a kórházban kezeltek. 1866-ban ismét koleraesetek jelentkeztek. A kolerás betegek gyógyításáért a városi magisztrátus külön köszönetet mondott az intézménynek. A porosz-osztrák háború sebesültjei közül is számosan lábadoztak a kórház sebészetén. 1866-ban indult meg a járóbeteg-rendelés, amelyen valláskülönbség nélkül bárki megjelenhetett és ingyenes kezelésben részesülhetett. Az ambulancia rövidesen oly népszerűségre tett szert, hogy a pácienseknek az utcán kanyargó sorban állva kelett kivárniok, míg sor kerül rájuk. Volt nap, hogy 25-30 új és 250-300 régi páciens fordult meg az ambulancián. 1870-ben vezették be gázvilágítást és a folyóvízellátást. Korábban kancsókban állott víz a kórtermekben és petróleumlámpákkal világították meg a helyiségeket. 1871-ben Oesterreicher Edét az a nagykállói születésű Vidor Zsigmond váltotta fel az irányító poszton, aki a magyar szemészet egyik megalapítójának, Hirschler Ignácnak volt egyik legtehetségesebb tanítványa. Vidor igen széleskörű irodalmi munkásságot fejtett ki: ő szerkesztette, sőt nagyrészt írta is egy személyben a Szemészet című lapot. 1877-ben Szili Adolf foglalta el Vidor helyét. Szili talán a 19. század legjelentősebb magyar szemészeként ismert. Szilit 1895-ben címzetes, rendkívüli tanárrá nevezték ki, majd munkássága elismeréseképpen 1902-ben magyar nemességgel és Szilsárkányt előnévvel tüntette ki a király. 1874-ben Stiller Bertalant nevezték ki belgyógyász főorvosnak, a sebész főorvos Baron Jónás lett. A millennium előtti években a körúti építkezések miatt a főváros kisajátította a kórház kertjét. Mivel ekkorra már a kórház épülete amúgy is szűknek bizonyult, a hitközség új telek vásárlását határozta el. A mai Szabolcs utcában, egy faiskola helyén 4182 négy-