Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Katalin: A tudományos társaságok szerepe a magyar orvosi szakirodalom fejlődésében. 1867 és 1914 között

Az első, alkalomszerű pályázati témahirdetés már 1843-ban megtörtént, de ez akkor még eredménytelen maradt. Több évtizedes kihagyás után az 1860-as években merült fel ismét a pályázatok szükségességének gondolata, de az igazi fellendülést csupán az 1880-as évek hozták meg. Ekkortól váltak rendszeressé az Orvosi Hetilap kezdeményezésére létrejött, de később szakvéleményezés szempontjából az Orvosegyesület kezelésébe átadott Balassa-díj, az Orvosi Hetilap-díj, az 1890-es évektől a Mészáros Károly-féle díj, a századforduló után alapított Szenger Ede-féle díj és a Józsefvárosi Orvostársaság által létrehozott Bókay János emlékalapítvány anyagi bázisára épülő pályázatok. A Balassa-díj A Balssa-díj kezdete az Orvosi Hetilap indulásának első éveire nyúlik vissza, amikor Markusovszky Lajos 20 aranyos felajánlása nyomán — amelyet a „legjobb és legértékesebb" értekezés jutalmazására szánt —, két Orvosi Hetilapban megjelent írást találtak erre legérdemesebbnek. Az első díjat Korányi Frigyes kapta Tanulmány a bujasenyvtan köréből c. dolgozatára, a második díjazott pedig Bókay János volt A végbéliszamról c. munkájával (mindkettő az Orvosi Hetilap 1860-as évfolyamában jelent meg). Egyikük sem vette fel a jutalmat, hanem az Orvosegyesületnek ajándékozták azt, egy — a továbbiakban — meghirdetésre kerülő pályázat alaptőkéjeként. További adakozások útján annyira gyarapodott az összeg, hogy 1863-ban már ebből tudták biztosítani az 1860-ban, egy-egy tájegység orvosi viszonyainak ismertetésére felszólított írás szerzőjét. (Törők János: A putnoki járás egészségügye viszonyai.)

32 A tőkekamatozás és az egyesület tagjai között tartott további gyűjtés utján 1877-re már 6000 forintot tett ki az alap. Ekkor kapta a Balassa-díj alap elnevezést, kezelője továbbra ís az Orvosegyesület maradt. Ezzel egyidőben — 1877 júniusában — fogalmazták meg a pályázati rend alapszabályait is. Maga a Balassa-díj végül is két részre oszlott, a Pályadíjra, és a Jutalomdíjra. A Pályadíj ún. titkos pályázat volt, egy-egy előre meghatározott témakör feldolgozását kívánták meg. A határidőre benyújtott kéziratot a szerző megnevezése nélkül, jeligével ellátva, idegen kéz által írott formában kellett benyújtani. A jutalmazott írások szerzőjének kilétére csak a végleges határozat megszületése után derült fény, amikor a jeligés borítékot felbontva előkerült a szerző neve is. Azoknak az írásoknak a szerzőjét nem ismerte meg a nyilvánosság, amelyeket nem terjesztettek fel jutalomra. Az ún. Jutalomdíj nyílt pályázat volt, vagyis bizonyos időhatárok között a magyar szaksajtóban megjelent közlemények, vagy önálló kötetként kiadott munkák közül választotta ki a bizottság a legméltóbbat. Fordítás, kompiláció nem jöhetett szóba, kizárólag önálló kutatásra alapuló munka. A nyílt pályázat témáját a választmány döntötte el, a bírálatot egy háromtagú bizottságra bízták. Az egyesület köteles volt gondoskodni a nyertes munka kinyomtatásáról vagy az egyesületi Évkönyvben, vagy önálló kiadvány formájában, szerzői honorárium biztosításával. Ha e jogával nem élt az egyesület, abban az esetben a szerző tulajdona maradt a mű és a felette való rendelkezés szabadsága. Az egyesület ebbéli határozatát már a díj átadásakor köteles volt kinyilvánítani. A Pályadíj és Jutalomdíj is kétévenként került kiosztásra, amenynyiben egy ciklus befejeztével nem sikerült odaítélni, akkor a fennmaradó díjalapot a következő ciklusban egy arra érdemes második helyezett jutalmazására kellett fordítani. A Balassa-díj 32 On'osi Hetilap, 1863, 7, 47, 941—942.