Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

ADATTÁR — DOCUMENTS - Csapody István: Szemész életrajzom — munkáim jegyzéke

tudós, aki közben szeretettel vezeti és oktatja tanítványait. Horay Gusztáv szerint egy elsőrangú író tollában a szemorvos egyéni élete klasszikus fogalmazást kapott, írói munkássága magaslatra lépett. Az orvosi továbbképzés német folyóirata sürgeti, hogy a szemészszerző példáját más szakmák is kövessék. Az osztálynak az a híre fejlődött ki, hogy a legnehezebb eseteket is elvállaljuk. Szinnyei kórházigazgatónk is azt vallotta, hogy hamar lemondva egy esetről, hamar megbénul mindenre gondoló, kezdeményező és kutató, mindenáron segíteni törekvő energiánk. Az ilyen esetek sok fejtörést okoznak, irodalmi kutatást is, de ha azután mégiscsak sikerült segíteni, az öröm is igazán nagy miatta. Jó nevet szereztem így, mint szemoperáló is. Fokról fokra hozzá erősödtem ahhoz, hogy nehéz feladatokra állandóan készen kell lennem: kialakult a hivatottság tudata. Mindennapi kenyérré lett az osztály vezetésének minden gondja és öröme. Megszokottá lett, hogy nagy nevek is hozzám fordultak kényes feladatok végrehajtására. Akik mint a legjobbat választották s tovább fokozták jó híremet. Szívesen emlékezem a legnagyobb magyar unokájának, Széchenyi Ilonának hályogmütétére. Medek Anna, az Operaház örökös tagja, nagyfokban rövidlátó szemének hályogmütéte (4.12) után jobban látott, mint valaha. Márffy Ödön, akinek hályogműtétet több professzor nem vállalta, a sikeresen elvégzett kétoldali hályogmütétem után újra festett színpompás képeket és kiállítást is rendezett. Sok szép és értékes kép díszíti lakásunk falait, még több jószívvel, meleg szeretettel megirt köszönő levelet őrzünk (10.8). Csak egyet írok ide: Lyka Károly, a professzorok professzora, a törékeny testű, de ragyogó szellemű aggastyán ezeket írta: „Kedves Professzor Uram, sok hét múlt el azóta, hogy látóvá tett engem, elég idő tapasztalatok szerzésére. Ezek pedig kitűnőek: Professzor Úr megadta nekem a munka lehetőségét és a munka örömét. Fogadja emlékül a mellékelt képet, amely Mednyánszky Lászlónak keze és ecsetje alól került ki és hü képe az ő természetimádatának. Hálatelten köszönti Budapesten 1956 Karácsony napján Lyka Károly " A mester már 94 éves és állandóan dolgozik. Egy másik nagy ember, Komis Gyula, sok levélben fejezte ki háláját látásának teljes visszaadásáért, ezek között tartom legtöbbre, hogy a nagy filozófus és pszichológus az én etikai-pedagógiai könyvem (1,1) méltatását írta meg, első olvasmánya volt a hályogműtét után. A második világháborúi nagyobbrészt itthon szenvedtük el, voltak súlyos gondok, nehéz idők az osztály életében. Műszereink íéltettebb részét a bombázás elől a főváros kitelepített szükségkórházába, Kéthelyre (Somogy megye, Hunyady Imre kastélya) menekítettük, ahol Mócsy Márta dr. volt a szemész főorvos, de én is lejártam egyszer - kétszer (tíz óra vonaton). Operált O is és én is. Egy alkalommal riadó volt, mert egy jugoszláv páncélvonat átlépte a határt, a pécsi tüzérek visszaverték. De mikor a szövetségesek a marcali pályaudvar szőnyegbombázását tervezték, a mellette fekvő kórház kapott telitalálatot. Sok volt a sérült. 1944 novemberében már harci események voltak Somogyban, ekkor a parancs volt: visszatérés a fővárosba. Folytatódott a munka, de más jellegű zavaró tényezők is jelentkeztek az 1944-es feszült hangulaton kívül, de részeként. Folyt a nyugatra való kitelepülés, menekülés. Nem kértem, de valaki „illetékes" el akarta érni, hogy az egyik megüresedett német klinikát vegye át. Sok egymás utáni napon beállt a kórházi szemosztály elé egy kék fővárosi autóbusz, a vezető azt a parancsot hozta a kitelepülési kormánybizottságtól, hogy