Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Kőszeghy Miklós: A betegség társadalmi megítélése az ókori Izraelben

összefüggésbe azt a tényt, hogy az ókori Palesztina egyik legnagyobb városából, Megiddóból előkerült a Kr. e. II. évezred közepéről (igaz: tisztázatlan régészeti kontextusban) a Gilgames eposz egy töredéke. Keresve sem találhatnánk jobb példát Szíria és Palesztina kulturális értelemben is megvalósuló hídszerepére. Mindezek alapján azt várnánk, hogy az ókori Palesztina, illetve a Kr. e. I. évezredtől kezdve Izrael és Júda az orvoslás történetében ugyanezt a híd szerepet töltötte be. Hiszen a mezopotámiai és az egyiptomi orvostudományról bőségesen állnak rendelkezésünkre források, kézenfekvő volna hát feltételezni, hogy a helyi orvosi szövegeken kívül mindkét nagy centrum orvostörténeti szempontból használható forrásai közül előkerül legalább néhány az ókori Izrael, vagy Júda területéről. A valóság azonban kiábrándít bennünket: ilyen jellegű forrás ugyanis mindmáig nem került elő. Nem marad más hátra, mint az, hogy a helyi források számbavételével próbáljunk meg közel kerülni a problémához, de a kép igy sem valami szívderítő. Legfontosabb, sőt csaknem egyetlen forrásunk az Ótestamentum, amely azonban a történeti elemzéshez hasonlóan e kérdéskört vizsgálva is legalább annyi kérdést vet fel, mint a amennyit megold. A szöveganyag hosszúsága ugyan egyedülálló az ókori Közel-Keleten, ám ez a nagy méret számos gond forrása is. Nyilvánvaló például, hogy nemcsak az Ószövetség egésze, hanem az egyes bibliai könyvek is hosszú évszázadok folyamán nyerték el végső formájukat. E kreatív időszak alatt az egyes szövegek egy-egy közösség mindennapjainak elengedhetetlen részei voltak. A térség egyéb forrásaihoz képest döntő különbség ez. A bibliai szövegeket ugyanis generációk hosszú sora formálta olyanná, amilyennek ma olvashatjuk őket, jelen formájukat egy permanens kanonizációs folyamat során nyerték el. Noha tisztában vagyunk e folyamat főbb vonalaival (O. Eissfeldt 1955.), mindez sokszor kevéssé segít rajtunk, ha egy szöveg konkrét problémáival szembesülünk. Márpedig az orvostörténeti szempontból esetleg hasznosítható információinkról rendkívül fontos volna egészen pontosan tudni, mikor, hol és milyen körülmények között keletkeztek. Legalább ugyanilyen súlyos gondot jelent elemzéseink szempontjából az a tény, hogy a bibliai iratok túlnyomó többsége teológiai szűrők bonyolult és hosszú során keresztül nyerte el mai formáját. E szűrők közül sokat azonosított már a tudomány, és ennek jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. Ám ennek ellenére nem szabad elfelednünk, hogy ez a szempontrendszer történeti jellegű kérdésfeltevésünk szempontjából gyakorta gátló tényezőnek tűnik. Az egymást követő redakciók ugyanis sosem a felvilágosodás utáni, racionális alapokon álló, az oksági viszonylatot középpontba állító történeti gondolkodás kritériumainak szellemében dolgoztak. Izrael és Júda történetének számos pontján ma már segítségül hívhatunk egy új forráscsoportot, a feliratok csoportját. (J. Renz—W. Röllig 1995) Sajnos mind a mai napig egyetlen olyan felirat sem került elő az ókori Izrael vagy Júda területéről, amelynek segítségével egyetlen, orvostörténeti szempontból hasznosítható információhoz juthattunk volna. Ujabb, az eddigiekhez mérhető jelentőségű és terjedelmű mennyiségű forrás felbukkanásáig (márpedig erre vajmi kevés esélyünk van) minden hiányosság ellenére ezt a bázist kell használnunk a címben jelzett kérdéskör vizsgálata közben. Még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy e körülmények távolról sem kedveznek a történeti vizsgálódásnak. A betegség Izraelben és Júdában — miként az ókorban mindenütt — a fájdalomcsillapítás igen kezdetleges színvonala miatt igen brutális módon, a maga kendőzetlen valójában