Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay, Katalin: A cenzúra szerepe a magyarországi természet- és orvostudományi szakirodalom kiadástörténetében
Az 1754. évi rendelkezésben az összes Magyarországon megjelenő könyv bírálatát Bécs jog- és hatáskörébe utalja az uralkodónő. 9 Az 1757. június l-jén kelt királyi leirat ismételten megerősítette a rendelkezések összbirodalmi érvényességét. A pozsonyi hivatalt Bécs alárendeltjévé tette: ha Bécsben eltiltottak valamit, azt a pozsonyi cenzor sem engedélyezhette, illetve amit Bécsben jóváhagytak, azt Pozsonyban is kötelesek voltak átengedni. Ezt az állítást támasztják alá azok az 1759-ből származó dokumentumok, amelyek szerint egy Felix Bader nevű bécsi könyvkereskedő panasszal élt. Ugyanis Bader könyveket szállított volna Debrecenbe, Kazay Sámuel (1711—?) természetbúvárnak a bécsi cenzor jóváhagyásával (feltehetően orvosi, botanikai, gyógyszerészeti témájú könyvekről van szó), a pozsonyi revizor ennek ellenére nem akarta átengedni a küldeményt. A panasz eredményeként egy újabb felség-leirat született, amelyben a királynő figyelmezteti a pozsonyi revizort, hogy nem ellenkezhet a bécsi döntéssel. Csak azt kísérje minél fokozottabb figyelemmel, ami mellett nincs ott Bécs engedélye. 10 A Bécsben összeállított indexet 3 példányban elküldték a Helytartótanácshoz, ahol a helyi cenzorok rendelkezésére bocsátották. Az elmarasztalt könyvek végül is a szó legszorosabb érelmében máglyára kerültek. Sok könyv címe mellett áll a következő szöveg: „flammis tradi et in cineres redigi sani promerentur. 1 Az 1762—63. évek cenzúrai gyakorlatát illetően még változatlan volt a magyarországi lebonyolítás: Bécs elküldte a prohibitus könyvek jegyzékét az esztergomi érseknek — a Helytartótanács közvetítésével — a prímás feladata ezután már csak az ellenőrzés és a végrehajtás volt. Az első változtatásra 1763-ban került sor. Pichler György udvari tanácsos bizalmas levélben közölte Barkóczy val, hogy a királynő tervbe vette a cenzúra teljes átszervezését, aminek írásos összefoglalását egyidejűleg elküldte. A melléklet ugyan elveszett, de a levél tartalmából mégis következtetni lehet a főbb alapelvekre. Barkóczy reagálásának fogalmazványa Reflexiones címmel viszont megmaradt. 1763. június 18-án már a királynő válasza is megérkezett Benignae manuales címmel. Az uralkodónő igen határozottan felszólítja Barkóczyt, hogy ne vitatkozzon, tartsa magát a királyi rendelkezéshez, hiszen a bécsi bíboros is azt teszi. Leszögezi, hogy a továbbiakban nem lehet arról szó, hogy a püspökök az egyházi témájú könyveken kívül más írásművek cenzúrázásával is foglalkozzanak, majd így folytatja: „...a világi jellegű írásművek ellenőrzése világiakra tartozik. " A királynő állásfoglalása tehát világos, a könyvcenzúrát ketté kell választani. Ezután még közli Barkóczy val, hogy bár a cenzúrára vonatkozó észrevételeit nem fogadhatja el, a véleményét azonban természetesen továbbra is meghallgatja. 12 A királynő álláspontja ugyan rendkívül határozott volt, de nem számolt avval, hogy az esztergomi érsek államjogi helyzete sokban különbözött a bécsi érsekétől. A magyar prímásérsek részt vett az ország kormányzásában, illetékességi területe nem korlátozódott a vallási és egyházi ügyekre. Éppen ezért cenzori jogát sem lehetett egyszerűen megvonni, vagy magyarázat nélkül szűkebb keretek közé szorítani. Jó diplomáciai érzéke mellett még 9 Donath Regina: Néhány adat a cenzúra történetéhez az 1754. évből. Magyar Könyvszemle, 1957. 73, 3, 375— 379. 10 Donath Regina: Újabb adatok a Mária Terézia-kori cenzúra történetéhez. Magyar Könyvszemle, 1970. 86, 2, 173—181. 11 Donath Retina: Néhány adat... Magyar Könyvszemle, 1957. 73, 3, 375—379. 12 Donath Regina: A könyvcenzúra az állam kezében — Mária Terézia és Barkóczy prímás. Magyar Könyvszemle, 1967. 83, 1,43—49.
