Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Károly, László: Tolna megye egészségügye a 18. században
tett ki. Ezek a rendelkezések sok esetben csak óhajokat tartalmaznak. így a megyében a szülésznői szakképesítés általánossá válása még 130, a halottkémlés 65 évet váratott még magára. A célkitűzéseknek mindenesetre megadta a keretét. Tolna megyében a reformfolyamat végrehajtója Keller dr., a megyei fizikus volt. Jelentőségét mutatja, hogy már 1774-ben a megyeszékhelyre, Simontornyára költöztették, fizetését az ezt követő évben az ingyenes lakás mellett 600 Ft-ra, 1777-ben 800 Ft-ra emelték. Az orvostan alkalmazott tudomány. Akkor indult fejlődésnek, amikor az alaptudományok már megszerezték a vonatkozó ismeretanyagot. A fizika és a kémia fejlődése a 19. század fordulóján hatotta át az orvostant. így a társadalmi igények és a tudomány találkozásaképpen jött létre a nagyszombati egyetem Orvosi Kara, amely 1770-ben kezdte meg a működését. Kiadott oklevelei csak Magyarország területére voltak érvényesek. Az orvosoknak 4 évig kellett tanulniuk, a sebészek számára 2 év volt a szorgalmi idő. A már működő sebészeknek az egyetemen vizsgát kellett tenniük, utána sebészmesteri oklevelet kaptak. 1771—1780 között 211 sebész vizsgázott le. 1777 után elvileg csak egyetemi diplomával rendelkező sebészek dolgozhattak. A sebészet jelentőségének növekedésére utal az a tény, hogy 1786-tól az orvostanhallgatóknak is kellett sebészetet hallgatniuk. A szakképzés változtatásának szükségességét aláhúzta az is, hogy egy 1772-es felmérés szerint a megye 41 sebésze közül csak 70%-uknak volt valamilyen vizsgája. 1774-ben a sebészek „beiskolázása" előtt az egyetem kiküldöttje a megyegyűlésen ismertette az egyetem előírásait. Még ebben az évben megkezdődött a sebészek egyetemi vizsgáztatása. Elsőnek Eitz Jánost küldték el. A megye egyetemi tartózkodása tartamára is biztosította fizetését. Távolléte alatt Schaduz Márton tolnai és Amanseder József dombóvári sebész látták el a megyei sebészi feladatokat. Eitz 1775-ös visszatérte után a simontornyai járás sebésze és megyei fősebész lett. Ekkor a másik 2 megyei sebész ment el vizsgázni, majd a bonyhádi Schön János, akiket aztán járási sebészeknek neveztek ki. Keller főorvos kötelezte őket arra, hogy területüket negyedévenként járják be és tapasztalataikról tegyenek jelentést. A két volt megyei sebész azonban nem vált be. Schaduzot a szolgálat elhanyagolása és durva viselkedése miatt, Amansedert, mert „napi részegeskedésnek adta magát és már délelőtt is részeg", leváltották 1778-ban. Schaduz utóda a paksi Madarász Antal lett, aki az egyetem áthelyezése miatt ebben az évben már Budán szerzett diplomát. Ez az átköltözés 1777-ben történt. Legfőbb oka a nagyszombati gyakorló kórházak hiánya volt. Budán egyes intézmények ideiglenesen a királyi várban működtek. 1784-ben az előbbi okból került át Pestre, bár a medikusok átjártak a budai kórházba is. II. József nagyon érdeklődött az orvosképzés iránt, az egyetemet többször is meglátogatta. Az orvoskar anyagi fedezetéről is gondoskodott, a volt szekszárdi és a dunaföldvári bencés apátság birtokainak jövedelmei ezt a célt szolgálták. Az egyetem mindhárom időszakában anatómus és kórbonctan professzor volt a cseh Trnka Vencel, akinek hagyatéka hozzájárult a szekszárdi kórház építéséhez. Emlékezetét a régi kórház falán 3, magyar, cseh, szlovák nyelvű táblán örökítették meg. A felsőfokú sebészképzés lassan valósult meg. Emiatt még 1782-ben is sor került főorvosi vizsgálaton a sebészek minősítésére. Különféle képesítésű sebészek a 19. század közepéig működtek. 22 22 TML NKI 3:75/1660, a Generale normativum teljes szövege; NK 59/1774; NKI 3:34/1772; NK 74/1774, 198, 231/1775; 14/1778; NKI 1:56/1784; Győri Tibor: Az orvostudományi kar története. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1936., 174.; Regöly Mérei Gyula: A budapesti orvosi kar helye az orvosi szemlélet és gondolkozásmód történeti fejlődésében. Orvostört. Közi. 57—59. 1971. 155., Jáki: /'. m.
