Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Károly, László: Tolna megye egészségügye a 18. században
ban katonáival a papot lefogatta és hőgyészi börtönébe záratta. Az eset a pap bebörtönzése miatt országos figyelmet keltett. Maga III. Károly írt emiatt a megyének és körültekintő vizsgálatot kért. A Helytartótanács szükségesnek tartotta, hogy a szakadátiak vallási ellátása biztosítva legyen, javasolta, hogy a megye emiatt lépjen a püspökséggel érintkezésbe. Csak a plébános járványügyi elkülönítését tartotta indokoltnak. Mercy-Argenteau a megyének írt levelében arra hivatkozott, hogy intézkedése a közösség érdekét szolgálta. Áprilisban a megyei peres eljárás során Marker vétkessége bizonyítást nyert. Közben a plébános gróf Berényi Zsigmond pécsi püspöknél feljelentette a generálist, mert a börtönben bántalmazták. Ő ezért Mercy-Argenteaut kiközösítette. A tábornok nem kívánt a püspökkel tárgyalni, hanem egyenesen az új uralkodóhoz, Mária Teréziához fordult segítségért. Az ő közbenjárására az excommunicatiót nem hozták nyilvánosságra, így az nem lépett hatályba. Közben Marker kiszabadult és 1741-ben a püspök Tevéire helyezte át. Az ottani földesúr, Dőry Ignác főszolgabíró, mint kegyúr, a kinevezést nem fogadta el, bár kifejezetten német nyelvű papot kívánt jobbágyai számára. Ebben az elutasításban nyilván szerepet játszott a plébános és Mercy-Argenteau hosszú ellentéte. Markert végül a bonyhádi egyházközségbe helyezték. A plébános viszontagságai, bár ezeket jórészt magának köszönhette, ezzel nem értek véget. Bár Bonyhád kifejezetten német nyelvű település volt, mint jelentős helyen, magyar nyelven is kellett tudni. Marker azonban nem volt hajlandó magyarul megtanulni. így már 1747-ben egy kis helyre, a Baranya megyei Nyaradra helyezték át. Ott is halt meg 1755ben, 46 éves korában. 10 Csak egyetlen egészségügyben dolgozó személyről tudjuk, hogy pestisben halt meg. Éliás, nagyszékelyi borbély volt ez az áldozat. Özvegye 1741-ben „alamizsnálkodó kegyes gráciát nyújtani " kérte a megyét. Miközben a megyében a járvány fokozatosan megszűnt, márciusban átmeneti szünet után Pakson és Dunaföldváron ismét volt megbetegedés. Ezen a területen 1263 halott volt. A járvány a megye 2 részét érintette a Földvártól Bonyhádig húzódó területen, a köztük lévő, Pakstól Bátaszékig terjedő rész pestismentes maradt. A később fertőződő Duna melletti terület lényegesen kisebb volt a másik résznél, azonban itt voltak a megye legnépesebb települései. így ezekben a mezővárosokban volt a legtöbb áldozat: a már említett paksi 845 halott mellett Földváron 366 személy. Márciusban már remélték, hogy „Isten kegyelméből a megye megszabadul ettől a betegségtől. " Ez be is következett: máj. 30-án a területet hivatalosan is felszabadították, csak a földvári révnél hagytak egy megfigyelő állomást. 1 A járványügyi előírások és a ténykedések olyanok voltak, amelyek nagyrészt ma is megállják a helyüket. A társadalmi közeg azonban a rendeletek teljesítését részben akadályozta, így az előírások sok esetben csak elméleti szinten maradtak. A védekezés hatékonyságát csökkentette, hogy kevés volt a szakember és azokat sem időben alkalmazták. A hasonló adottságú Baranyában (átvonuló katonaság, kis községek, járványt közvetítő Duna) egy Bécsből hozott járványorvos korai alkalmazásával sikerült a mohácsi járványt lokalizálni és később az észak-baranyai és pécsi elterjedését megakadályozni. Tolna megyében Eitz alkalmazása a megbetegedések elleni védekezés szempontjából nem járt ilyen átütő eredménnyel. Kamerer sebészt csak későn, a járvány leszállós szakaszában alkalmazták. 10 TML NKI 3:797/2740; Váradi Antal: Hőgyész II, Hőgyész 1998; 68.; Éppel: i. m. 193.; Joseph Brüstle: Recensio universi cleri diocesis quinquecclesiensis. Pécs 1846. III. 964.
