Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Porter, Roy: Perversion in the past. — Perverzió a múltban

The anthropological orientation of writers like Bloch tends to be poohpoohed by today's psychoanalysts as old-fashioned. It may, however, be high time to re-examine those "other sexologists" who have too long been in Freud's shadow. ROY PORTER, MA, PhD Wellcome Trust for the History of Medicine 24 Eversholt Sheet, London NW1 IAD U.K. ÖSSZEFOGLALÁS A perverzió (paraphilia) fogalmával kapcsolatban a szexológiában és a pszichiátriában meglehetős zavar tapasztalható — a kutatók vagy mellőzik a fogalom használatát, vagy szűkíteni igyekeznek a tartalmát. Más modern pszichiáterek interpretációi pedig gyakran tendenciózusak, félrevezetők. A cikk szerzője szerint a zavar oka csak a történeti előzmények ismeretében érthető. A XIX. század közepéig minden olyan nemi viselkedésforma perverziónak számított, amely közvetve vagy közvetlenül nem a nemzést szolgálta. Az ilyen viselkedésformákat „természetellenes"-nek bélyegezték és bűnnek ítélték. A század 70-es éveitől, elsősorban Westphal, Krafft-Ebing, Mantegazza, Havelock Ellis munkássága nyomán a perverzió új interpretációját ismerhetjük meg (maga a perverz kifejezés — az inverz [homoszexuális] kiegészítéseképpen — is ekkor született). E szemléletmód a kor evolucionista elméletei alapján a perverziót egyfajta degenerációnak, többnyire öröklött betegségnek tartotta, s ezzel együtt a fogalmat medikalizálta, illetve pszichiatrizálta, vagyis a perverz immár nem bűnös, hanem beteg — neuropáthiás — személynek számított. A szemlélet újabb változása Freud tevékenységéhez köthető: Három tanulmány a szexualitás elméletéhez című (1905) könyvében ugyanis Freud a nemi perverziót fixációként vagy regresszióként írta le: szerinte a perverz egyén valójában szexuális fejlődésének egy korábbi — gyermeki, nemzőképesség előtti — szintjén áll vagy oda esik vissza. Ez az alapjában szintén evolucionista szemlélet tehát a perverziót immár nem bűnnek, nem is betegségnek vagy degenerációnak, hanem pszichikai „fejlődési rendellenességnek", a neurózis hiányának vagy „negatív formájának" tekintette. Freud perverziószemléletére sajátos kettősség jellemző: részben igyekszik elutasítani a perverz személyt sújtó előítéleteket, Disziplin (Düsseldorf, Institut für Geschichte der Medizin, 1988). My intention here is not to play (good) Bloch off against (bad) Freud. It is merely to take account, contrary to the Whiggism of most history of psychoanalysis, of the fact that within dynamic and depth psychiatries and psychiatric theories of sexuality in the early twentieth century, Freud's was not the only option. If the triumph of Freud spelt gains, the Freudian understanding of sexuality has also involved disadvantages and dangers. Helpful are Robinson, P. A.: The sexual radicals: Reich, Roheim, Marcuse (London, Maurice Temple Smith, 1970); Forrester, J.: "Writing and Rewriting the history of psychoanalysis", in Micale, M., Porter, R. (eds): Discovering the history of psychiatry (New York/Oxford, Oxford University Press, 1993), Elisabeth Young-Bruehl, E.: "A History of Freud biography", in ibid.