Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW
elkülöníthetők. A kötet különösen hangsúlyozza azoknak a leleteknek az elemzését, amelyek - bizonyos kutatók szerint - egyértelműen bizonyítják a szifiliszes fertőzés jelenlétét már az antik, görög-római világban, illetve akár korábban is. A konferencia anyagát a szerkesztők öt szekcióba osztották. Az első a treponematózis mai helyzetét mutatja be, a második a szifilisz paleopatológiai diagnosztizálhatóságával, azonosíthatóságával foglalkozik, a harmadik - talán legérdekesebb - fejezet az 1493 előtti - feltételezett - európai szifiliszadatokat elemzi, a negyedik rész a prekolumbiánus Amerika szifiliszhelyzetéről számol be, az ötödik, befejező szakasz pedig a Kolumbusz utáni Európa szifiliszjárványainak történetéhez szolgáltat izgalmas, új adalékokat. Hasonlóan sokoldalú, sokféle kutatási ágat, szakterületet összehozó és - az AIDS térhódítását tekintve - hasonlóan aktuális kérdéseket felvető orvostörténeti konferenciára, azt hiszem, nem mindennap kerül sor. A - francia, illetve angol nyelvű - kötet szerkesztése és a benne levő tanulmányok egyaránt magas színvonalúak. Nekünk, magyaroknak pedig külön kell örülnünk a ténynek, hogy mind a kötet szerkesztői, mind pedig a szerzői között találunk honfitársakat: a szerkesztők, a szerzők és a kongresszus szervezőinek egyike a fiatal, igen tehetséges szegedi kutató, Pálfí György volt, a szifilisz közép-európai adatairól pedig Marcsik Antónia tartott érdekes, több ezer évet áttekintő előadást. Magyar László Gauld, Alan: A history of hypnotism. Cambridge, Cambridge University Press, 1992, p. 738. Ez a nagy terjedelmű, igen részletes és igényes, magát olvastató munka nem egyébre vállalkozott, mint hogy a hipnózis újkori történetét teljességre törekedve mutassa be. Noha Gauld elbeszélése csak a XVIII. században kezdődik - Mesmerrel - így számos fontos előfutár (Artemidórosz Daldianosztól Frommannig) kimarad belőle, ez a mű mégis a téma eddigi legteljesebb és leghasznosabb feldolgozásának tartható. A könyv két fő részből áll: az első szakasz a magnetizmus - elsősorban a mesmerizmus és a puységurizmus históriáját mondja el, a második pedig a par excellence hipnotizmussal foglalkozik (a hipnózis szót James Braid vezette be az 1840-es években). Ahogy - lehetőleg időrendben, s egy-egy jelentősebb személyiség munkásságát követve - előrehaladunk az olvasásban, egyre szélesebb panorámája tárul elénk a legkülönfélébb orvosi irányzatoknak és elméleteknek Deleuze-ön, Kemeren, a Christian Science-en, Abbé Farián, Richet-n, Charcot-n és Janet-n át Bernheimig, Völgyesiig és Barberig. Mesmer és követői még abból a föltevésből indultak ki, hogy a test lélekhordozó nedvének vagy nedveinek egyensúlya a gyógyító kezéből vagy az általa magnetizált tárgyból sugárzó erő segítségével helyreállítható, így a betegségek egy része gyógyítható. Mások a „delejes" állapotban látott látomások analízisét tekintették a terápia alapjának. A hipnózis alkalmazói - bár szintén feltételezték olyan „erőterek" létezését, amelyek az egészséget, illetve a betegséget befolyásolni tudják - elméleteiket már sokkal egzaktabb élettanineurológiai alapokra próbálták építeni. A XIX. század hatvanas-hetvenes éveitől az e módszerekkel kezelt betegségek köre is számottevően csökkent, s előbb-utóbb csak az idegrendszeri eredetű kórokra, illetve enyhébb elmezavarokra korlátozódott, ugyanakkor a lélektan területén idegélettani és biológiai szempontból egyre megalapozottabb hipnotikus technikák, eljárások terjedtek és terjednek el. A Gauld által áttekintett és hasznosan, érthetően részletezett anyag lenyűgöző méretű. Mivel a szerző nem csupán történésznek, hanem pszichológusnak is kiváló, még a legkülönösebb teóriákat, müveket is szakszerűen, lényegretörően képes ismertetni. A szívós módszeresség és alaposság mellett irigylésre méltó erénye ennek a könyvnek a végtelen tárgyilagossága. Nincs olyan elképesztő ötlet, amelyet Gauld hajlandó lenne elemző kritika és az előremutató vonások kiemelése nélkül elutasítani. A helyzet ugyanis az, hogy a mesmerista terápia számos eredménye tagadhatatlan, ennek bizonyítására megfelelően dokumentált esetleírások tömege áll rendelkezésre. Erre a tényre többféle magyarázat is adható. A legkézenfekvőbb, hogy placebohatással állunk szemben, vagyis elsősorban a gyógymódba vetett hit, nem pedig a terápia maga bizonyul gyógyerejünek. Mások a hipnotikus, szuggesztív hatásnak tulajdonítják a fő szerepet. Egyes orvostörténészek viszont avval magyarázzák a mesmerista-hipnotista eljárások korabeli népszerűségét, hogy valóban - a korabeli „terápiás nyomort" tekintve - ezek a módszerek relatíve kevesebb kárt tettek az emberekben, mint a hivatalos orvostudomány. Vannak továbbá, akik az orvos kezének, e kéz bőrének és hőjének direkt stimuláló hatását emelik ki, azt feltételezve, hogy ezeknek az eljárásoknak valóban volt gyógyhatásúk. Akárhogy is áll a dolog, ezt a könyvet érdemes elolvasni. Tanulmányozása során rengeteg olyan művel, szerzővel, nézettel, ötlettel és szórakoztató anekdotával ismerkedhetünk meg, amelyekről sehol másutt nem hallhattunk.
