Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ESSAYS - Bunke Zsuzsanna: Kétszáz éve született Peter Wierzbicki

A megyei fióramü kéziratát ugyan félreteszi szerzője, de a kiadás gondolata éveken át foglalkoztatja. A M Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményében két, Wierzbicki által írott levél található; az egyik keltezéssel: „Oravicza, den 12. Januar 1832.", a másik keltezés nélküli, de valószínűleg ugyanebből az időből való, tehát tizenegy évvel a Tudományos Gyűjtemény publikációja után kelt. A Sadler Józsejhez intézett higgadt szavak mögött érezhető az aggodalom — és egészen mélyen valami halvány remény is. Wierzbicki a múlt év őszén alkalmi, vásározó kereskedőkkel elküldte a Flora mosoniensis kéziratát a Nemzeti Múzeum részére, s reméli, hogy a küldemény megérkezett. Sadler azonban — ha ugyanarról a kéziratról van szó — nem siet válaszolni. Gombocz E. szerint Wierzbicki 1837-ben ajándékoz egy kéziratot Sadlernek, talán a magángyűjteménye részére. Időközben öt esztendő telik el (1940, 60). Még Magyaróvárolt ismeri meg Wierzbicki a morva származású Julius Thomas Liebbald (a magyar irodalomban L. Gyula) keszthelyi tanárt (1780—1846), aki bölcsészdoktori, természetrajzi képzettsége mellett az állatgyógyászatban szerez gyakorlati és irodalmi érdemeket is. Az 1818/19-es magyaróvári tanév után Liebbald visszatér eredeti munkaköréhez a keszthelyi Georgikon gazdasági főiskolára, s Wierzbickinek is szerez ott állást. Ez helyettes tanári beosztás, de valójában magántitkári teendők sorát is jelenti a pártfogó Liebbald tanár mellett. „Der brave Wierzbicki" (a derék, jóravaló fiatalember) elkísérhette őt még gyógyüdülésére is, a horvátországi Toplica fürdőhelyre (Várasd megyébe, az Ivancica hegységbe), ahol Wierzbicki — természetesen — növényeket gyűjt. Ebben a merőben új helyzetben is igyekszik minden elvárásnak megfelelni! Természetrajz- és kémiaórákon helyettesít, a növénygyűjtés mellett rajzol és fest. Liebbald már tizenhárom éve gyűjtögeti a keszthelyi növényeket. A tehetséges lengyel fiatalember azt a feladatot kapja, hogy a flóra ritkább fajait fesse le részére. „... seltenen Pflanzen meiner Keszthelyer Flora" — írja Rumy Károly Györgyhöz 1820. szeptember 12-én (Gombocz E., 1936, 419). Utóbb mint kinevezett tanár, Wierzbicki oktat a „barmászat", az állatgyógyászati szakon is. Lehet, hogy Liebbald útján kapcsolódik bele a prágai Op/'z-féle növénycsere-egylet tevékenységébe is. Ezt az első ilyen cseh intézményt Philipp Maximilian Opiz 1819. január 6-án alapította Prágában (Maiwald, 1904, 134). Ami Wierzbickit illeti a Georgikon történetében, megjegyzendő, hogy az alapító Festetits György gróf bőkezű volt a fizetések megállapításában, s gazdagon jutalmazta az önálló irodalmi munkákat (Csanády G., szerk., 1897, 21), ám mire Wierzbicki beilleszkedett a főiskola szervezetébe, az alapító Festetits gróf 1819-ben elhunyt. Keszthelyen felbukkan a magyar kultúrtörténet egy sajátságos alakja, Rumy Károly György (1780—1847), a pozsonyi prímási levéltár őre, „a gazdasági haladás lelkes híve", aki többek között mezőgazdaságtannal is foglalkozik. Felfigyel a sokoldalú lengyel fiatalemberre, s mindjárt cselekszik: 1820-ban a prágai Hesperus folyóiratban felhívja a tudományos világ figyelmét rá és mosoni flóraművére (XXVI. Beilage, No. 9, 70—71, idézi Gombocz E., 1936, 419), egyben „beharangozza" Liebbald keszthelyi flóráját, amely „méltó ellenpárja lesz" a mosoni flórának, de nem jelenik meg egyik sem. így Wierzbicki Péter tehetsége, ideje, erőfeszítése, szeretete, amellyel a növényeket festette is, „két szék között a pad alá kerül". Az életrajzi adatokból, a fennmaradt levelekből és kéziratokból kiderül, hogy nemcsak Liebbald keszthelyi flórájáról van itt szó, hanem Wierzbicki saját törekvéséről, amiből ismét egy kiadatlan kézirat születik: Plantae rariores, quae sponte crescunt in Keszthelyensi agro, aquis, silvis montibusque confinibus. Amikor már messze van onnan, Krassó-Szörényben, Oravicabányán kelt (idézett) levelében leírja Sadlernek, mekkora ívekben kerülte meg újra meg újra Keszthely környékét gyűjtés céljából, s általános természetismeretét is jelezvén, (vajon miért hangsúlyozza éppen ekkor, 1832-ben?) írja, hogy ismeri a Balaton-vidék ásványait, szinte az összes balatoni halat, valamint a környék mada-