Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ESSAYS - Schultheisz Emil: Medicina a felvilágosodás korában
kimutathatóan erős volt a pietizmus befolyása, a Weszprémi által kifejtett kizárólag természettudományos gondolatok, különösen egy obskúrus etiopatogenesisü kór kapcsán, igen nagy figyelmet érdemelnek. A pestis általam ismert XVIII. századi magyar szakirodalmában mindössze egyetlen, tizenöt évvel a Tentamen megjelenése előtt megjelent írásban akadtam a védekezőeljárásra való halvány utalásra. Ez eöttevényi Nagy György 1740-ben megvédett, De Peste című inaugurális disszertációja. A természettudományos magyarázatra és ennek megfelelő eljárásra való törekvés mellett a disszertációban igen erős pietista hatás érződik. Nagy György Simon Paulus Hilscher elnöklete alatt védte meg disszertációját Jénában 1740 februárjában. A sydenhami tanok alapján áll, de elfogadja a lipcsei Rivinus professzor eltérő véleményét is. Diemerbroek pestisről írott munkájára több helyen hivatkozik disszertációjában. Mindkét véleményhez hozzáfűzi, s ez az, ami a XVIII. században nem túl gyakori, hogy a kórképet jócskán alakítják „az egyedi és egyéni természeti erők". Az egyéni védekezés (elképzelhető) arteficiális és speciális erősítéséről ír, nem pedig az akkor divatos Stahl-féle „vis medicatrix naturae" elvét taglalja. Fejtegetése nem áll távol az inokuláció gondolatától, ha azt expressis verbis nem is mondja ki. Nagy György disszertációja ma szakirodalmi ritkaság, 7 Weszprémi azonban, mint a Succinctából kitűnik, olvasta. Weszprémi később is nagy érdeklődést mutatott a pestis kórtana és járványtana iránt. Az orosz cári udvarban nagy karriert befutó magyar orvos, Pekken Keresztély egy 1775. december 12-én kelt levélben számol be Weszpréminek a szmolenszki pestisjárvány kapcsán szerzett tapasztalatairól. Erről a hosszan tartó, súlyos járványról, az annak kapcsán szerzett tapasztalatairól, tulajdonképpen a pestis problematikájának egészéről, Pekken könyvet írt. Ezt Weszprémi még kézirat formájában ismerte meg és dolgozta fel a Succinctában. 8 Weszprémi szakirodalmi munkássága igen szerteágazó. Neki köszönhető az első magyar nyelvű, szülészettel foglalkozó munka. „A Bábamesterségre Tanító Könyv" 1766-ban hagyja el a nyomdát. Ez J. N. Crantz bécsi szülésztanár könyvének fordítása és bizonyos mértékig a hazai viszonyokhoz való adaptálása. A Weszprémi-féle kiadáshoz van Swieten írt előszót. Két évtized múlva (1789) jelenik meg az első magyar nyelvű élettani tankönyv, Rácz Sándor tollából, a „Physiologiának rövid Summája". Van Swieten a „közjó és a hasznosság" elvét a holland polgári felvilágosodásból hozta magával. Ezt a közjót volt hivatva szolgálni a felvilágosító-tanító irodalom. Van Swieten hatására kezdte el népfelvilágosító írásait Weszprémi Debrecenben. Ez nem csak az orvosi, illetve egészségügyi szakirodalomra szorítkozott, amint azt például „A gazda ember könyvetskéje" (1768) mutatja. Weszprémi egyik legnagyobb hatású pedagógiai-felvilá7 Weszprémi az utrechti egyetemen beiratkozottak között említi Nagy Györgyöt, aki 1737-ben már a jénai egyetem hallgatójaként jelentkezik promócióra, a kari album szerint 1739. december 7-én (IV. 315). Nagy György gondolata, illetve hasonlata a pestist és himlőt illetően: Diss, paragr. V. pag. 8., a pestisméreg eliminációjára vonatkozó egyéni elgondolásának elméleti, némileg filozofikus alapja: „Quodvis augens non agit ad activitatis sue modum, sed ad modum receptivitatis subiecti", paragr. XVII., pag. 17. Diemerbroeckre való hivatkozásai: paragr. V. és XXVI. a circulatio specifikus effektusaira vonatkozóan paragr. XVII. Disszertációjának hazai példánya nem ismeretes, a jénai egyetem könyvtárában bukkantam rá. A British Museum könyvtárában őrzött példány másolatát eöttevényi Nagy György kései rokona, dr. Eöttevényi Tibor volt szíves rendelkezésemre bocsátani. Az értekezés részletes elemzése, összehasonlító vizsgálata és feldolgozása folyamatban van. 8 Weszprémi és Pekken kapcsolatairól és levelezéséről, Pekken munkásságáról bővebben lásd Schultheisz Emil— Tardy Lajos: Fejezetek az orosz—magyar orvosi kapcsolatok történetéből. 1960, 58—73.
