Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
Antall József szavai egykori munkatársaihoz 60. születésnapján (1992. április 8.)
ANTALL JÓZSEF SZAVAI EGYKORI MUNKATÁRSAIHOZ, 60. SZÜLETÉSNAPJÁN (1992. április 8.)* Nagyon Köszönöm, hogy megemlékeznek rólam és hogy nem felejtettek el... Ez a 60. esztendő, ha történelmileg nézem a kort, hiszen szükségszerűen számvetést végez az ember: mit éltem meg és mit jelentett ez a hat évtized számomra, akkor elég mozgalmas volt az a történelmi kor, melyet alkalmam volt végig élnem 1932-től. Az első esztendőkről nincsenek közvetlen emlékeim, bár résztvevője voltam, de eszmélésem óta azért az eseményeket számba véve, azt hiszem, hogy a történelem egyik legmozgalmasabb időszaka esik egybe életutammal. Ennek a számvetésnek biztosan volt sok hibás lépése az életemnek — mindenki elkövethet hibákat — egyet nyugodtan állíthatok: mindig az országot és a közt szolgáltam. Akármilyen kis helyre kényszerítettek, igyekeztem azt jobbá tenni és igyekeztem minden időben és mindenkor arra törekedni, hogy az a „sziget", amit valamennyire is befolyásom alatt tarthatok, más legyen, mint a közvetlen környezetem. Az „oázis" megteremtése volt mindig a célom, amely stabil pont legyen az ottlévők számára. Nem mondok mást, mint amit eddig is mondtam; ebben az intézetben azt szeretném, amit az országban is sokaknak, a legjobb körülményeket biztosítani. Politikáról végképp nincs sok értelme szólni. Csak azt kérem, hogy ez az intézet, amelyik olyan körülmények között jött létre, amelynek nem volt könnyű a megteremtése, s sokan fáradoztak azon, hogy létrejöjjön. Egyike volt azon tisztességes szándékú alapításoknak, amelyek valami jót szolgáltak. Igaz, hogy ezt az intézményt nem ilyennek és nem ilyen nagyságrendűnek — még kevésbé ilyen nemzetközileg elismert, súlyt kapott intézetnek szánták, valami kisebbnek. Mégis úgy érzem, hogy az orvos- és gyógyszerésztudomány számára olyan történeti intézetet sikerült itt, ezekben az évtizedekben megteremteni, amit nem kell szégyellnünk sehol a világon. S ez akkor is egy független és egy olyan szigetet jelentett, amivel nemcsak külföldön, hanem itthon is nagyon sok embernek tudtunk mást és jobbat nyújtani, mint egyéb helyen. Azt szeretném végül kérni, hogy egy olyan korban, egy olyan időszakban, amikor valami elmúlt és valami összeomlott, amikor sok minden meglazult — beleértve az emberi normákat és az embereknek egymáshoz való viszonyát —, ragaszkodjanak az alapértékekhez és ne kerülhessen sor olyanra ezen az intézeten belül, ami az emberi tisztességgel, az emberi magatartási normákkal ellentétes. Őrizzék meg azt a humanizmust, őrizzék meg azt a nemzeti alapokon nyugvó szolidaritásérzést és az egymás iránti tisztességet. Hangsúlyozom * Az ünnepségről video-felvétel készült, amely a fenti beszédet rögzítette. Köszöntötte: dr. Zboray Bertalan gyógyszerésztörténész (akkor 93. évében), majd dr. Kapronczay Károly és dr. Vida Mária, egykori közvetlen munkatárs.
