Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Erasmus Roterodamus: Encomium medicinae — Az orvostudomány dicsérete (ford.: Magyar László András)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK TANÍTVÁNYOK AZ ORVOSTUDOMÁNY DICSÉRETE 1 ERASMUS ROTERODAMUS Mivel az orvostudományt e helyről, 2 tisztelt hallgatóim, gondolatgazdag és remekbe szabott szónoklatokkal, többségtek előtt már gyakran dicsérték, mégpedig egyedülállóan ékesen szóló férfiak, érthető, ha kevéssé bízom benne, hogy akár e jelentőségteljes témának, akár pedig a ti várakozástoknak megfelelhetek. Hiszen egyrészt ügyetlen beszédem sem lehet méltó e, mondhatni szent tárgyhoz, másrészt hétköznapi szónoklatom sem kerülheti el, hogy számtalanszor hallott témájával unalmat ne keltsen. Ám mivel nem szeretném, ha azt hinnétek, hogy eltérek elődeink üdvös szokásától, kik szerint az ifjúság lelkét ünnepi magasztalással kell e dicső tudomány tanulására, csodálatára, imádatára ösztönözni és gyújtani, képességem szerint magam is megkísérlem — ha beszédem közben figyelmetek, humanitásotok 3 támogat majd, s ha sugárzó jóindulattal fordultok afelé, kit tekintélyetek szorított e föladat vállalására — megkísérlem tehát az orvoskar súlyát, tekintélyét, hasznát és szükségességét, ha nem is teljességében bemutatni, ami szinte megoldhatatlan föladat lenne, hanem csak főbb vonalaiban áttekinteni, olyasformán, mintha valamilyen drágasággal zsúfolt és dús királyi kincstárat ablakrácson át mutatnék meg a kíváncsiaknak. Legfőbb dicsőségére pedig e tudománynak a következők válnak: Először is, hogy nem szorul kommendálásra, hiszen mind hasznos mind szükséges mivolta elégséges ajánlólevél számára e világban. Másodszor, hogy jóllehet már oly sokszor zengték kiváló tehetségek a dicséretét, 4 magasztalásához mégis pusztán önmagától s még a kevésbé ékesen szólók számára is mindig új és új anyaggal szolgál, arra tehát egyáltalán nem szorul, hogy — mint az egyéb, gyűlölködő vitákon elterjedt szokás — a többi tudomány csepülése árán magasztaltassék. Sőt inkább attól kell tartanunk, hogy előnyeit, melyek sajátjai, reá jellemző s vele egybeforrott méltóságát, emberi mértéket meghaladó fenségét emberi szó nem lesz képes visszaadni. Arra pedig gondolni sem gondolhatunk, hogy egyebek csepülése 1 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Declamatio Erasmi Roterodami in laudem artis medicae. Ebner, Fritz (Hrsg. und Übers.) Sprendlingen, Holzhäuser und Mühlhause, 1960 — az 1518-as első kiadás reprodukciója2 Az encomium nagyjából a főmű, az „ Encomium moriae" (A balgaság dicsérete) megírásával egyidöben, 1510ben született, s valószínűleg Angliában, Cambridge-ben vagy Oxfordban hangzott el első ízben, ám csak 1518ban jelent meg nyomtatásban, „In laudem artis medicae declamatio" címmel. (Desiderii Erasmi Opera Omnia ed. J. Clericus. Lugduni Batavorum, 1703. I. 286—296.) Erasmus a beszédet, mint az a declamatio műfajában szokásos volt, fiktív helyzetből kiindulva — magát is az orvosok közé sorolva — fogalmazta meg (ennek azonban semmi valóságalapja nem volt). 3 A „humanitás" a korabeli szóhasználatban nem csupán emberség, hanem inkább klasszikus, rhétorikai és etikai műveltség és érdeklődés, lehetetlen magyar szóval pontosan visszaadni. (Lásd: Kristeller, Oskar: Humanizmus és reneszánsz. Bp., Magvető, 1980.) 4 Például Hippokratész (De arte), Galénosz (A jó orvos fdozófus is), Petrus de Abano (Encomium medicináé) vagy Marsilio Ficino (De laudibus medicináé). A téma azonban közkedvelt declamatio-toposz is lehetett a korban.
