Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

KRÓNIKA — CHRONICLE - Megemlékezések: — Obituaries:

követni. És kívánok a család minden tagjának vigaszt és emlékezést. Mert ha ez ma még fájó is — megértem: nem egyszer, nem rég éltem át ugyanezt — szükséges a fájdalom, mert ezáltal élnek tovább örökké szeretteink. Kérem, fogadják együttérzésünket a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár valamennyi munkatársa nevében. Köszönöm, hogy meghallgattak. Isten áldja kedves Tamás! (Vida Mária búcsúja Felkai Tamástól 1997. április 18-án) CURRICULUM VITAE DR. FELKAI TAMÁS 1922. árpilis 2-án született. A háborúig tisztviselőként dolgozott, majd bevonult és fogságba esett. A fogolytáborban ápolta a dizentériás bajtársait. Feltehetőleg itt határozta el: orvos lesz. 1945-ben Felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára. Medikuséveiben új­ságírásból tartotta fenn magát és fizette a tandíjat, a könyvek árát, és így jó írás- és előadói készségre tett szert, amit később a laikusok elsősegélynyújtási oktatásában hasznosított. 1951-ben került első és egyetlen munkahelyére, az Országos Mentőszolgálathoz. Mel­lékállásban az Újpesti Gyapjúszövőgyárban volt üzemorvos heti 3 alkalommal. 1953- ban üzemorvosi szakvizsgát tett. 1954- ben részt vett a Rohamkocsi megszervezésében, melynek hamarosan vezető főor­vosává vált. Ezzel Magyarországn létrejött a világon elsőnek a mozgó intenzív jellegű mentőautó prototípusa. (1956-ban az angolok publikálták széles körben a mobile intensive care unit koncepcióját, maguknak vindikálva az elsőséget.) A Rohamkocsi stábja kidolgoz­za a helyszíni vérpótlás technikáját, a shocktalanítást, a deconnexiót. Ebből írja első szak­cikkeit is. 1956- ban az Egészségügy kiváló dolgozója. Ekkor kezd foglalkozni a szállítási trauma fogalmával, mely a nemzetközi fórumokon nagy elismerést szerez a magyar mentésügy­nek. 1957- ben radiológusi mellékállást vállal. Szintén mellékállásban röntgenezik a III. ker.-i szakrendelőben, azután Csillaghegyen (veszélyességi pótlékot akkor nem fizettek neki). 1961-ben megszervezi a Posta-, TV- és Rádióigazgatóság részére az elsősegélynyújtó és újraélesztő tanfolyamokat. Fáradhatatlanul tartja és szervezi az elsősegélynyújtó oktatáso­kat a laikusoknak: a Vöröskeresztnél, a Polgári Védelemnél, a Rádióban, a TV-ben, az iskolákban, minden fórumon hirdeti: az élet visszahozható! 1964-ben holland meghívásra a Bird lélegeztetőgyárat tanulmányozza. Az ott kapott lélegeztetőgépet a Rohamkocsinak ajándékozza. Ez az első lélegeztetőgép, melyet mentőau­tóban alkalmaznak Magyarországon. 1964-ben, a Rohamkocsi 10 éves évfordulójára rendezett ünnepségre kis mentőkiállítást szervez: ez a későbbi mentőmúzeum alapja. 1966- ban megírja és kiadja a Fehér kocsin kék fény című könyvét, melyben a mentő­munka szépségéről, élethivatásáról beszél. 1967- ben radiológiából tesz szakvizsgát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom