Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Vida Mária: Állammodellek (utópiák) és az egészségügy szociológia
hajlamainál s tehetségeinél fogva elérhet", m legelőször nem a XIX. század liberális politikusainak elméjében született meg, hanem ez volt az ideális állam hirdetőinek vezérelve. A közoktatás- és a közegészségügy állami megszervezését konkrétan — a mai értelmezés szerint — nem nevezték meg, mégis azzal, hogy egyrészt a nevelést, másrészt az egészség mindenáron való biztosítását a vezetés feladataként tűzték ki az ideális állam megteremtésének céljául, tulajdonképpen ösztönösen erre a problémára gondoltak. Az elemzett állam-modellek különböző műfajai (államregény, dialógus, útleírás, teoretikus elméletek stb.) bizonyítják, hogy e két feladat vezérelt — Platóntól az utópista szocialistákon át a science fiction műfajig — minden elképzelést. A tudományokra épülő és a tudósok által kormányzott államban feltétlenül a közoktatásügy megoldása volt az első feladat, mivel az ilyen állam természetesen megkövetelte a tudományok legteljesebb elsajátítását, így jelentkezett a nevelés területén belül az államvezetés legfőbb feladataként a közoktatásügy irányítása. Már Platón is az egészséget tartotta a boldogság alap-pillérének. Ebből pedig az következik, hogy az egészség legmesszebbmenő biztosítására szükség van a közegészségügy megszervezésére. E szerint az állami irányítás második legfontosabb feladata szintén elsődleges helyen állt az utópiában. Az államilag ellenőrzött fajfenntartás — az egészséges utód képében — közvetve szintén a közegészségügyet szolgálta. Platón az orvostudományt nem sokra értékelte, csupán a „rossz" állam elengedhetetlen tartozékának tartotta. Morus Tamás utópiájában fejlett egészségügyet találunk. Számára a prevenció elve érvényesült, az egészséges ember természetes alapelvében. A gyógyító eszközökkel jól felszerelt, városokhoz fogható kórház rendszer nem más, mint a XIX. század elején a kórházépítésbe bevezetett „pavillon-rendszer". Campanella pedig „szakminiszterei" között az orvost mint egészségügyi vezetőt említette. Sőt a Napállam vezetésének egyik fő területe magának a közoktatás- és közegészségügynek állami irányítását látta el, ugyanis felölelte e tárca a gyógyítás és a gyermeknevelés feladatát. Az orvostudomány széleskörű oktatása, illusztratív módon történő általános tájékoztatása — az Utópiában alapvető „kötelező" olvasmány, a Napállamban feliratos illusztrációk a város falain — egyenesen a mai értelemben vett egészségügyi felvilágosításnak feleltek meg. „Az anatómiai és az élettani ismeretek a XVI. és XVII. században gyorsabban fejlődtek, mint a görög világ óta bármikor, ez a haladás azonban az orvoslás gyakorlatában és a kórházügyben igen kevéssé nyilvánult meg" — írja a kórháztörténet egyik összefoglalója. 110 Hogy Campanella mégis mennyivel messzebbre látott saját kora gyakorlatánál, bizonyítja, hogy az anatómusnak — mint önálló tudományág vezetőjének — az orvos mellett külön fontos szerepet szánt. Francis Bacon empirikus szemlélete pedig majdnem száz évvel megelőzte az empirikus orvostudomány születését. Érdekes megfigyelés továbbá, hogy éppen a gyakorlati orvoslás kialakulása idején — a XVII. és a XVIII. század folyamán — a nevelésügy visszaszorította a humanisták gyakorlati kezdeményezéseit a közegészségügy területén. Csak az utópista szocialisták, a francia felvilágosodás természettudományos szemléletének hatására, tették újból illő helyére az orvostudományt. Saint-Simon a fiziológiát és az anatómiát alapvető tudománynak ismerte el, Fourier egészségügyi rendszabályokat követelt és a gyakorlati érzékű Owen az általános orvosi ellátás és a gyári higiéné megoldását sürgette. Owen követelése különösen akkor 109 Trefort Á.: i. m. 145. 110 Vekerdi L.:i.m. 431.
