Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)

TANULMÁNYOK / ARTICLES - Vida Mária: Arányi Lajos (1812—1887). Pathológus, művész-illusztrátor, a hazai elsősegélynyújtás kezdeményezője

akinek támogatását egy 32 fóliótáblára rajzolt és festett „Myoplastica" c. eredeti bonctani munkájával nyerte meg. Architektonikus érdeklődése egész életét végigkíséri. Gyakori utazásairól készült útijegyzeteiben (Velence-Bécs, 1840. Marosvásárhely, 1864. Likavár-Arvavár-Koritnicza, Pannonhalma-Bény, 1868. Fiume, 1869. Rajz vázlatok: Itália-Dalmácia-Szicília, 1872—1877.) az épületek, a várak rajzai, a népviseletek vázlatai kitűnő előgyakorlatai a Vajdahunyadváráról készült tábláknak és leírásoknak. „Hunyadvári" nemesi előnevét a Vajdahunyadvár restaurálása ügyében végzett munkájáért nyerte el. Az 1854-ben leégett várat hatszor kereste fel, és rajzolók, rézmetszők — pl. Thanhoffer Lajos — segítségével rajzokat készített. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Pozsonyban 1866-ban rendezett vándorgyűlésén előadást tartott erről és önálló műben megjelentette a vár leírását, 15 táblával, 79 ábrával illusztrálva. Tervéhez megnyerte Deák Ferenc támogatását is s 7 év alatt 260 ezer forintot sikerült összegyűjtenie. Városról városra járt a várról készült modellel, hogy pénzt gyűjtsön a helyreállításra. Halálos betegségét is egy ilyen útját kapta. A vár restaurálását Schulz Ferenc (1838—1870) pesti műegyetemi tanár tervei alapján 1868-ban kezdték el, a tervek készítéséhez az Arányi szerkesztette kiadvány litográfiáit használták fel. A vár külsejéről — felvételei alapján — Katzler Vince (1823—1882) litográfiákat, a vár belsejéről és építészeti díszeiről Doby Jenő (\%3A—1907) acélmetszeteket készített, Eibl Károly főerdész alap- és keresztmetszetrajzai után. Az életmentés oktatása — ismeretlen oktatótáblák Az azonnali elsősegélynyújtás népszerűsítéséért és megszervezéséért sokat fáradozott Arányi az 1850—60-as években. Az első mentőintézmény 1772-ben Hollandiában jött létre, majd ennek példájára a rendőrség szervezésével Angliában, Spanyolországban, részben Franciaországban alakult mentőszolgálat, végül Németországban — a Vöröskereszt keretében. Mária Terézia háziorvosa és a Habsburg birodalom egészségügyének megszervezője, a holland Van Swieten hazája tapasztalatát alkalmazva, mentésügyi rendeletet bocsájtott ki (1769), amely Magyarországon is érvényben volt. A 18. század végén, II. József korában még kötelező tantárgyként — pl. papnövendékeknek — oktatott életmentést újította fel s 1852-től a pesti orvosi karon rendszeresen tanította a mentéstant. Egy feljegyzése szerint a pesti rendőröknek 1856-ban, a budai állami tanítóképzőben pedig az 1870-es években tanított mentéstant, végül ingyen oktatta a katolikus, majd református theológusokat. Közérdekű folyóiratokban (pl. az Ország Tükré-ben 1862-ben) folytatólagos cikksorozatban ismertette a rögtöni elsősegélynyújtás szabályait, persze korszerűtlenül, még Van Swieten 1769-ben kiadott rendelkezéseit véve alapul. Az 1867-ben megjelent könyve Az életmentés szabályai a Budapesti Mentőegyesület Könyvtárában 1938-ban még megvolt. Ma nincs belőle példány, csupán Körmöczi Emil értékeli a Mentők Lapja 1938. augusztus 8.-i számában, részben elmarasztalólag, felháborodva azon, hogy még 1867-ben is egyetemen oktatták a primitív módszereket. Az orvostörténeti kutatás az 1930-as években, Johann Friedrich August Esmarch (1823—1908) sebészprofesszort úgy tartotta számon, mint aki elsőként alapított 1872-ben „segítségnyújtási" iskolát Kiéiben, holott Arányi már húsz évvel korábban kezdeményezte a mentésoktatást. Ezen kívül nyilvános felolvasásokat tartott az elsősegélyről és ő volt az első, aki a mentő- és elsősegélyt bizonyos szempontok szerint rendszerezte, sőt az életmentést a mérgezési esetekre is kiterjesztette. Magyarországon az elsősegélynyújtásról az 1876. évi