Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)

TANULMÁNYOK / ARTICLES - Schultheisz Emil: Medicina a reneszánsz egyetemen. Tankönyv és curriculum

Felépítése, beosztása megfelel a 16. század elején szokásos orvosi curriculumnak. Még mélyen gyökerezik a skolasztikus hagyományban. Egyházi kötődését pedig az előszót befejező három ima mutatja.

139 A mű hét könyvből áll. Az első, az olvasandó könyvek áttekintő felsorolása, a második, a modus legendi ismertetése, a harmadik, az orvosi stúdium fontosságának indoklása, a negyediktől a hetedik könyvig a tanévekre bontott ötéves curriculumot tartalmazza: ,,quia artium magister quinque annis adDoctoratum in medicine ad minus studere debet" (Liber I. pars I.). Noha mint mindenütt, így Bécsben is feltétele volt a medicina hallgatásának a befejezett artis stúdium, a könyvlista az általános műveltséget emelő könyvek sorával végződik. Ennek a merőben szokatlan eljárásnak csak egy magyarázata lehet, az, hogy az ars fakultás nem nyújtott kellő alapot a további stúdiumokhoz, nem biztosította az orvostól jogosan megkövetelt alapműveltséget. Erről egyébként Petrus Ramus is panaszkodott a párizsi egyetemen. Ezek között a medicina szempontjából «libri non principales» között találjuk a Bibliát, Terentiust, Aeneas Sylvius Aesopus kiadását, az Alexandri Magni Historia-i, Pogiustól a História septem sapientum-ot és ,,consimilis Ulis" (Liber I. pars I., c). Stainpeis, illetve a fakultás minden konzervativizmusa ellenére sem kétséges itt a humanizmus hatása, amit a «propter corruptam aut obscurum literam libri»-re vonatkozó megjegyzése is mutat (Liber 4, part 2., 30). Cuspinianis, Vadianus, Celtis működése színhelyén ez igazán érthető. A modus legendi részletezése — pl. Avicenna Canonja tanulásának a módjáról szóló fejtegetés —, viszont éppen a skolasztikus tanulás precízen meghatározott középkori rendje szerint való. A textus és a hozzárendelt scriptum a 13. századi statútumokban is ezekhez hasonlóan olvasható. Az Avicenna tankönyv előadásához és tanulásához segítségül hívott irodalom is csak középkori szerzők, Egidius, Theophilos, Philaretos tollából való. A konzekvensen visszatérő felhívást Avicenna buzgó és szorgalmas tanulmányozására így indokolja: , Quia hic totum fundamentum medicináé et specultative et practicae ab Avic. ponitur" (Liber II. pars 1). Némi önállóságot a 2. Canon tanulmányozásának magyarázatakor mutat Stainpeis, amikor a megértést, a könnyebb elsajátítást segítő irodalmat ajánlva hozzáfűzi, hogy maga is írt egy «repertorium luminis maior»-t, amit akkor fog kiadni, ha ez a munkája kedvező fogadtatásra talál (Liber VI. pars 3). Stainpeis könyvének érdekessége és érdeme, hogy a fiatal orvos számára, a promóciót követő két évben még elolvasandó könyveket is sorra veszi (Liber II, pars 2-3). Itt a számos, jól ismert középkori kommentátor textusai között korabeli művel is találkozunk, egy szifilisz irattal.

140 A «sudor anglicus»-ró\ Stainpeis itt nem tesz említést. Nagy korszakváltások a hagyományos rendet szívesen őrző egyete139 /. Oratio ad implorandum de votivis gratiam. 2. Oratio pro impetranda memoria 3. Devotissima oratio, qua nihil salubrius excogitari potest, maiestatem summi medici ad misericordiam flectens. 140 Libellus de morbo gallico cum explanatione arboris signorum editus per 7o/i[anem] Almenar. Hispanum artium et medicináé doctorem (s.a.): Juan Almenar 16. századi neves és tudós doktor Valenciában. O volt az első, aki a parenterális higanyterápiának tudományos jellegel adott, az eljárást megfigyelések alapján végezte, s a mellékhatásokat igyekezett elkerülni. A könyv helyes címe: Libellus de Morbo Gallico, quem ita perfecte eradicare ipsum ostendit, ut numquam revertatur; nocumentum in ore accidere non permittens, neque in lecto stare cogens (Venetia 1502,4) A 16. század minden gyűjteményes szifilisz művében kinyomtatták, önálló kiadása még ugyanabban az évben Libeus ad evitandum et expellendum morbum gallicum noviter inventus ac impressus. V.o. Hensler, Ph.G. : Geschichte der Lustscheuche, die zu Ende des XV. Jahrhunderts ausbrach (Altona, 1783) Bd. 6, p. 50. ; Haeser: Geschichte der Medizin, Bd. III. (Jena, 1889) p. 48; továbbá Rosenbaum J. : Die Lustseuche im Altertum (Halle, 1839) pp 7, 9. és 17—19