Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
TANULMÁNYOK / ARTICLES - Schultheisz Emil: Medicina a reneszánsz egyetemen. Tankönyv és curriculum
A humanista kommentár az orvosi irodalomban is ott teszi lehetővé az önálló fejtegetést, ahol a skolasztikus struktúrától eltér, azt példákkal és «excursus»-okkal fellazítja, citátumokkal ellátja. Ahogy a teológiai és jogi szövegkommentárokat, úgy bizonyos, már említett fáziseltolódással az orvosi írásokat, ezeken belül is az antik klasszikusok kommentárjait először az előadási stílussal együtt a filológiai humanizmus alakítja át. A szokás megváltozik, a mos italicus-t a mos gallicus váltja fel. Az előadások eme változásának részletes tárgyalásával az orvostörténeti irodalom még adós, jóllehet a sensu strictiori humán tárgyak mellett a legtöbb antik auktor éppen a medicinában lett az egyetemi előadások középpontja. Talán nem tévedek, ha úgy gondolom, hogy a scriptúra kritikus újraolvasása, a rekonstruált szövegnek az előadásban és a kommentárban való megjelenése lehetőséget adott a humanista tanárnak és egyben gyakorló orvosnak, hogy saját tapasztalatairól beszámoljon, és a scriptúra mellé helyezze a ratio-t. Ez az orvosi kommentárt princípiumában különbözteti meg — az asztronómia kivételével — minden más diszciplína tankönyvi commentarium-aitól. Noha a humanista kommentár tartalmi fáziseltolódása a gyakoribb, éppen az orvosi irodalomban jelennek meg korán, a 12—13. században olyan tankönyvek, melyek racionális szellemben, tapasztalatok felhasználásával íródtak. Rogerius Frugardi Chirurgia-járól joggal írja Gundolf Keil, hogy ,,in seiner Praxisnähe und strengen anatomischen Gliederung alles übertraf, was an chirurgischem Schrifttum dem damaligen Abendland zur Verfugung stand ' ! 117 Úgy vélem, hogy ez a magyarázata annak, hogy a Roger-sebészet négy évszázadon keresztül, a 12—16. századig ,,élő" tankönyv volt, számos kommentárral és variánssal. Az a körülmény, hogy még a 16. századi variánsaiban és kommentárjaiban sem fedezhető fel reneszánsz elem, illetve a humanista metódus befolyása, csak annak a jele, hogy vannak a tudománytörténetben olyan fejlődési irányok, melyek szempontjából a korszakváltás irreleváns. A humanista tankönyvek kommentárjaiban van egy bizonyos törekvés továbbá arra, hogy a magyarázat argumentumai egyaránt tükrözzék az experientia-t, a ratio-t és az auctoritas-X, lehetőleg mindegyiket arányosan. A két megközelítési mód: az «experientia et usus» («multo usu probatum»), valamint az «auctoritas et experientia» egymást erősítik mindaddig, amíg a túlzott filologizálás a 17. század végefelé ezt az egyensúlyt fel nem borítja, s mikor a filológiai argumentáció már inkább gyengíti az állítást és magát a megértést nehezíti. 118 A nyomtatott tankönyvek számbavétele csak egyik megközelítési módja a tananyag megismerésének, van a megismerésnek egy, ebből a szempontból alig vizsgált forrása, a korszakunkban még javában használt kéziratos művek különböző könyvtárakban megbúvó számos gyűjteménye. 119 A nyomtatás felfedezése utáni könyváradat feletti jogos öröm feledteti azt a tényt, hogy 1460 és 1570 között az egyetemi kéziratok még alig vesztettek jelentőségükből, mivel a köny117 Keil, G.: ,,Roger-Urtext und Roger Glosse vom 12 bis ins 16 Jh." in: Der Kommentar in der Renaissance op. cit. p. 209 118 Erre már korán felfigyeltek, amint az C. Bartholinus-ná\ olvasható: Epistolarum medicinalium ... centuria I. a hágai 1740-es kiadásban pp 412—14. A filológia és medicina labilis viszonya azonban nem szakadt meg teljesen a humanizmust követően sem. V.o. Bosch A.: Enzyklopädie und Methodenlehre der philologischen Wissenschaften (Lipcse, 1886) p. 166 119 A legutóbbi évek legjelentősebb kéziratbibliográfiája Kristellernek köszönhető: Iter Italicum V—VI. Az utolsó kötet Iter Italicum Vol.5. Alia Itinera III. és Italy III. 1990-ben jelent meg (London-Leyden).
