Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)

TANULMÁNYOK / ARTICLES - Kapronczay Katalin: Az orvosok érdekvédelmi törekvései a 19. századi Magyarországon a korabeli sajtó tükrében

Hasonlóképpen kudarcba fulladt az a mozgalom is, amely a biztosítótársaságok bojkottá­lására szólította fel az orvosokat. Az 1857-ben megalakult Első Magyar Általános Biztosító Társaságot követte a többi, és a biztosítótársaságok egyre több orvost foglalkoztattak. Lind­ner Sámuel 1877-ben bocsátotta közre ,,Über Krankenvereine und Vereinsärzte in Budapest" címmel véleményét, amelyben az Orvosegyesület akkori elnökéhez, Hirschler Ignáchoz for­dult. Éles kritikát gyakorolt a betegsegélyző egyesületekkel kapcsolatban, mert úgy vélte, hogy azok az orvosok anyagi helyzetét ássák alá. A Budapesti Orvosi Kör is szervezkedésbe kezdett, először csak titokban, a Kör egyleti vacsoráin beszélték meg a kérdést, majd egyre nagyobb nyilvánosságot kapott a véleményük. Eszerint a betegsegélyző egyletek nem a szegény betegek javát szolgálják, hanem az egyletek gazdagodnak meg a bevételből. Ezenfelül még arra is buzdítják a betegeket a betegsegélyzők, hogy ne fizessék meg az orvost kellőképpen. A betegsegélyző egyletek nem bánnak megfele­lően az alkalmazásukban álló orvosokkal, ezért arra szólította fel őket az Orvosi Kör, hogy mondjanak fel, és a megüresedett helyeket ne foglalja el más. Az 1880-as év végén körlevél­ben fordultak a főváros orvosaihoz és egy nyilatkozat aláírására is felhívták őket. Az agitálás, az aláírások gyűjtése átnyúlt az 1881—82-es évekre is 53 Az 1882. januári ülésen ismertették azt a terjedelmes emlékiratot, amit e tárgykörben — a Budapesti Orvosi Kör tagságának megbízásából — Vidor Zsigmond fogalmazott meg. A felterjesztésben — amelyet 286 orvos egyetértő aláírásával a belügyminiszternek nyújtottak be — részletesen taglalja azt a visszás helyzetet, amibe a biztosítótársaságok kényszerítik or­vosaikat. Számadatokkal bizonygatják, hogy míg a lakosságnak mintegy negyede tagja az ilyen egyesületeknek, addig az orvosoknak csupán egynyolcada vagy egykilencede. Egy or­vos több biztosítónál is elkötelezte magát, emellett — az alacsony díjazás miatt — még ma­gánpraxist is kénytelen űzni. Éppen ezért lehetetlennek tűnik, hogy kellő időt szenteljenek a betegeknek, ennek következtében az ország általános egészségügyi ellátottsága is romlik. Az orvosok rossz bérezését alátámasztandó kimutatja, hogy egy-egy biztosító egylet évi be­folyt jövedelmének csak egy töredékét fordítja ilyen célokra. Az emlékirat avval a javaslattal fejeződik be, hogy kötelezzék a biztosítókat alapszabályaik módosítására olyan értelemben, hogy a megbetegedett tagokat bizonyos napi vagy heti pénzsegélyben részesítsék, amiből fe­dezni tudnák önállóan — és nem a betegsegélyzőn keresztül — a saját akaratuk vagy szimpá­tiájuk alapján megválasztott orvos honoráriumát. A miniszter válasza csupán arra szorítkozott, hogy pontos kimutatást kért az orvosok és a betegek számarányáról. A kudarcot tetézte az is, hogy azok az egyleti orvosok, akik előző­leg — aláírásukkal is szentesítve — az ügy mellé álltak, féltve állásukat és megélhetésüket, sorra visszaléptek a nyilatkozattól. 54 A kamarai gondolat megszületése 1874-től kezdődően változó intenzitással foglalkoztak az orvosi kamarák felállításának gondolatával. Ugyanis 1874-ben kezdte meg hivatalos működését az első magyarországi ügy­védi kamara, ez adta az ötletet az orvosi érdekvédelemért közdőknek saját kamaráik létreho­zására. 53 Némái J. i. m. p. 33—34 54 Némái J. i. m. p. 36—38

Next

/
Oldalképek
Tartalom