Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
TANULMÁNYOK / ARTICLES - Kapronczay Katalin: Az orvosok érdekvédelmi törekvései a 19. századi Magyarországon a korabeli sajtó tükrében
Bár a Budapesti Királyi Orvosegyesület viszonylag elég hamar (1850. január) megkapta a hatóságoktól az engedélyt működésének folytatására, de az az igazán szabad egyesületi élet és szellemi munka, amire az orvosok igényt tartottak volna, nem valósulhatott meg. Feltételezhető, hogy azért kapták meg az engedélyt üléseik megtartására, mert az orvosegyesület működésében a tudományos tevékenység volt a középpontban, az érdekvédelmi kérdéseket mindig következetesen elkerülték, az ilyen feladatokban való részvételt elháríttották. Az önkényuralom éveiben egyébként is a társaság léte forgott volna veszélyben, ha a hatósági képviselő jelenlétében orvostudományi problémákon kívül egyébbel is foglalkoztak volna. Az egyetlen magyar nyelvű orvosi szakfolyóirat — az Orvosi Tár — megszűnt, a hazai orvosok mindennemű tájékoztatása a Wachtel Dávid által 1850-ben indított, német nyelvű , ,Zeitschrift für Natur- und Heükunde in Ungarn ' ' című hetilapra hárult. Megjelenésének tíz évében — a nehéz körülményekhez alkalmazkodva — a magyar orvostársadalom érdekeit képviselte a maga szerény eszközeivel. Nemcsak a tudományos tájékoztatásukról gondoskodott, hanem ügyes-bajos dolgaik közlésére is alkalmat adott. A „Zeitschrift... " közleményei alapján állíthatjuk, hogy az orvosi érdekvédelmi kérdések szinte egyenrangú feladatként kerültek említésre az ország egészségügyi helyzetének törvényes rendezésére irányuló javaslatok mellett. 17 1850-ben Eleméry Ferenc fogalmazta meg az orvosi árszabás összeállításának sürgető időszerűségét. Nemcsak az orvosok, hanem a betegek érdekében is szükségesnek tartja egy ilyen szabályzat kibocsátását, mint a korrekt betegellátás egyik elengedhetetlen részét. 18 A hatóságok azonban csak két év elteltével állítottak össze egy javaslatot, amely azonban nem vált hivatalossá. 19 1851-ben bukkan tél ismét az orvosi nyugdíj-alap létrehozásának gondolata, ekkor egy székesfehérvári orvos részletes tervezete került a közvélemény elé. 20 Az „enyhülés" évei (1857—1867) Az orvostársadalom vezető egyéniségei kezdetben fondorlatosan próbálták kijátszani a hatóságokat, a szigorú ellenőrzéseket és a besúgókat. Lovaglás álcája alatt találkoztak valahol a városon kívül, így szabadabban tudtak eszmét cserélni mind politikai, mind szakmai kérdésekben. A társaság — amely később a tréfás ,, faculté de médecine a cheval" elnevezést kapta — egy-egy eldugott vendéglő különtermében is összeült: a beszélgetések, viták megmentették őket a lelki és szellemi tespedéstől. Az itt született tervek, ötletek közül számos került megvalósításra, amikor azt az enyhülő politikai légkör lehetővé tette. Ez az enyhülés az 1850—60-as évek fordulóján következett be, amikor ismét szabadabb lett az orvosi egyesületek és társaságok működése, s ennek során új, komoly hírnévnek örvendő, hosszú életű szakfolyóiratok indultak meg. 17 Réthly, Paul: Beiträge zur Reform des Medizinalwesens in Ungarn Zeitschrift für Natur- und Heilkunde in Ungarn, 1853. 4, 4, p 321—322 18 Eleméry Ferenc: „Ueber die Nothweindigkeit einer Medizinaltaxe in Ungarn" Zeitschrift für Natur- und Heilkunde in Ungarn, 1850, 1, 4, p. 25—28 19 Zeitschriftßr Natur- und Heilkunde in Ungarn, 1852 3 14, p. 111—112 20 Vojtitz, J. : ,,Ein neuer Plan zur Gründung eines Pensionsfondes für Witwen von Aerzten, Wundaerzten und Pharmazeuten." Zeitschrift für Natur- und Heilkunde in Ungarn, 1851, 2, 15, p. 115—118
