Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 147-148. (Budapest, 1994)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

szerint Zeiss szerepet játszott annak a nézetnek az elterjesztésében, hogy az orvostudomány (és egy kitűnően működő és mindenre kiterjedő adminisztráció) segítségével, nemcsak a járványszerű vagy öröklődő betegségek veszélye csökkenthető radikálisan a geomedicina útmutatásai alapján — ha kell életek ezreinek feláldozásával (amelyre Weindling szerint Zeiss a Kremation, és Disinfektion eufemizmusait használta) —, hanem hogy maga az elöregedett emberi faj elkerülhetetlen megújítása is kivitelezhető lehetőség immár. Az episztemológia oldaláról tekintve, a szerző interpretációja szerint, Zeiss nézetei magát a tudományos felfedezést illetően a korra jellemzőek voltak: Zeiss nem a racionalitásban (közelebbről a racionális akkumulációban és adattömegek feldolgozásában) látta a tudományos felfedezés kiváltóját, hanem a kutatót ért pszichológiai és társadalmi válságok sorozatában. Zeiss szerint a tudomány feladata egyszerre progresszív és destruktív, hiszen a használhatatlan, vagy alsóbbrendű életeket és a meghaladott gondolatokat épp a fejlődés érdekében kell elvetni. Az aktív nemzetiszocialista német professzorhoz képest egészen más karakter tűnik fel viszont Dorothy Porter írásában: John Ryle: Doctor of Revolution? D. Porter kérdésfeltevése valójában Paul Formán 1971-ben írott és azóta elhíresült tanulmányához megy vissza („Weimar Culture, Causality and Quantum Theory, 1918—27: Adaptation by German Physicists and Mathematicians to a Hostile Intellectual Environment" Historical Studies in the Physical Sciences, iii (1971). Ebben a dolgozatban a szerző azt a tudományos szempontból némileg provokatív kérdést veti fel, hogy mennyiben járult hozzá a világháború elvesztése és a német nép megaláztatása — tehát végsősoron társadalomlélektani emóciók csoportja — ahhoz, hogy a 20-as 30-as évek Németországában még a meglehetősen egzakt fizikai és matematikai tudományok is elhagyták a mechanikus oksági, okozati gondolkodás és episztemológia Newton és Descartes által kijelölt útját, és ezzel szemben az emberi gondolkodás és tudás új, intuitiv és holisztikus modelljének kialakítására törekedtek. Formán ebben találta meg a magyarázatát — némileg Sprengler Der Untergang des Abendlandes (1918—1922) művének hatása alatt —, hogy az anglo-francia pozitivizmus elutasításakor egyidőben jelentkezik Németországban a neo-vitalista biológia, a Gestalt-pszichológia, G. Weyl híres intuitivista matematikakritikája, és Husserl phenomenológiája, bár nem árt megjegyezni, hogy ez utóbbi esetében az első publikálás dátuma 1901. Formán nézeteinek legjellegzetesebb vonása mindazonáltal talán nem is e részletekben rejlett, hanem abban — amitől valószínűleg a legtöbb természettudós természetszerűen megriad —, hogy feltételezte, sőt szociológiai elemzésként felhasználta a széles értelemben vett kulturális értékeknek, mint összességükben egyfajta történeti erőnek magára az egzakt természettudományos gondolkodás belső fejlődésére gyakorolt hatását. Dolgozata ezen az alapon kapta a legtöbb kritikát elsősorban John Hendry-től és W. Laqueur-től. Műve ugyanakkor követőkre is talált. így például az amerikai Anne Harrington hasonló kapcsolatot mutatott ki az anti-mechanikus episztemológiának a holisztikus neurobiológiára gyakorolt hatásában a húszas- és harmincas évek Németországában. Ugyanehhez a csoporthoz csatlakozik most D. Porter írása is, aki egy kiemelkedő angol fizikus, John Ryle munkásságát vizsgálja hasonló szempontok alapján. D. Porter problémája abban áll, hogy hogyan volt lehetséges, hogy az angol tudományos elithez tartozó Ryle, aki 1835—1942 között Cambridge-ben a fizikai tudományok regius professor-a volt, hozzájárult — D. Porter szóhasználata szerint — az anti-scientific filozófiának (ne feledjük, hogy a „science" kifejezés alatt az angol jobbára mindig természettudományt ért) a medicinán belüli meghonosításához. Mi lehetett az oka, hogy a társadalomorvoslás (socitd medicine) feltűnésével egyidőben a tudományos alapokon álló, és technológiailag fejlett európai orvoslás kritikusai ekkor (!) a brit tudomány vezető reprezentánsai közül kerültek ki? Valamint, hogy miért és mennyiben tekintették a társadalomorvoslást az orvosi művészet úgymond valódi hippokratészi szellemét megvalósítani képes megközelítési módnak? Ryle természetesen nem volt egyedül munkásságában, hasonló utat követett a genetikus Francis Crew, valamint Julian Huxley és Arthur Massey is. D. Porter meggyőző részletességgel ismerteiéi Ryle és köre nézeteit előbb a társadalomorvoslás megfogalmazását illetően, majd hogy milyen módon igyekeztek tudományos elképzeléseiket az angol orvosképzés rendszerébe beépíteni, sőt kitér arra is, hogy Ryle gondolkodása nem állt meg a betegségek társadalmi okainak megszüntetésénél, hanem az orvoslás, a szociológia és az eugenika szimbiózisának szorgalmazásával szintén eljut századunk egyik jellegzetes dilemmájához, amelyet legjobban a következő sorok árulnak el: ,,Such is our respect for the liberty of the individual, and I might add our disrespect for the race — that we cannot yet control, by segregation or sterilization, the excessive fertility of village half-wits who perpetuate their kind with multiple illegitimate births. We cannot at present even do much towards encouraging the general fertility of the fit and discouraging the fertility of the unfit." Ryle és a hozzá csatlakozó természettudósok filozófiájának szerteágazó kapcsolatrendszerére utal másfelől az a tény — mint arra D. Porter rámutat —, hogy bár ők a marxista gondolkodásnak a tudomány idealizált felfogásával kiegészített modelljéhez jutnak el (ami persze nem különösebb nóvum a 20. század közepének eszmetörténeti irányzatainak sorában), de ugyanakkor beépítik gondolkodási rendszerükbe többek között a dél-afrikai kormányzó, John Smuts írásait (elsősorban alapvető művét: Holism and Evolution) is. Ennek megfelelően — és a német holisztikus neurobiológusokhoz hasonlóan — támadták a kísérleti tudomány pozitivista episztemológiáját, Ryle pe-