Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 147-148. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Schultheisz Emil: Tankönyv és curriculum a középkori orvosi fakultáson
dók, vagy a pápa prerogatívája, arra késztetett néhány régebbi, már a 12. században a szokásjog révén működő egyetemet, hogy formális királyi megerősítésért folyamodjék vagy egy pápai bullával növelje statútumban rögzített tekintélyét. Ez az eljárás nem mindig volt tisztán alaki, mert az ezzel együtt adományozott ius ubique docendi végülis Európa-szerte érvényes megerősítést kapott. A ius ublque docendi a 14. századtól az egyetemek egyik legfontosabb jogi jellemzője lett. Tanárok és tanulók szabad mozgása a tudományok terjedésének és a curriculum fejlődésének alapvető feltétele. Ugyanakkor tévedés volna azt hinni, hogy ez a jog a középkori egyetemeket egymással szorosan összekötő kapcsot jelentett volna. Valójában egyes egyetemek nem szívesen fogadták a ius ubique docendi szupranacionális implikációját. Különösen áll ez a legrégebbi alapítású, ill. kialakulású egyetemekre, melyek ebben, bár tévesen, de pozíciójuk és privilégiumaik veszélyeztetését látták. 19 „Egyetemi kézirat", a mai értelemben vett tankönyv az, amelynek anyaga a négy fakultás valamelyikén tanított tárgyakból került ki hivatalos jóváhagyással. Tehát textusok, mint az annotált bibliai fejezetek a teológián, Gratianus decretumai a jogi karon, pápai decretales, XII. János extravagánsai. A fakultásokon oktatott, olvasott klasszikus auctorok műveinek kéziratai, a summáknak, traktátusoknak kommentárjai, glosszák, szentenciák. Az orvostan irodalmát illetően azonban a definíciót szűkíteni kell. Nem lehet ugyanis tananyag alapjául szolgáló szövegnek tekinteni azokat a kéziratokat, ill. könyveket, melyek ugyan klasszikus szerzők művein alapulnak és alkalmanként egyetemi írásként is említették, de céljuk a laikusok orvosi tanáccsal való ellátása, egyes járványok elleni védekezés leírása, fejedelmek, főurak, s egyúttal nem egyetemi képzettségű orvosló személyzet számára is írott munkák. 20 Az már kérdéses, hogy a latin nyelv helyett, vagy részben ahelyett, vagy vele együtt használt nemzeti nyelv feltétlenül a tudományos, tehát egyetemi jelleg ellen szól-é? Tankönyvnek tekintendők azok az írásművek is, melyeket egy-egy külső magiszter írt s amiből praelegált. Ezek a lectiones árculares ritkák voltak. Nincs kétség a műfajt illetően akkor, ha egy könyv az előírt könyvek listáján szerepel, ha 19 Ez magyarázza azt, hogy IX. Gergely pápa brevéje az 1229-ben alapított toulouse-i egyetem megerősítő bullája a ius ubique docendi-re is kiterjed (1233). Ennek kapcsán meg kellett nyugtatni a párizsi egyetem tanárait, hogy ez az intézkedés nem ellenük irányul, hogy Párizs privilégiumait garantálja. V.o. Chartularium Universitatis Parisiensis (Chart. Uni. Par.) I. p. 101., ed. Denifle, H. — Châtelain, E. (Paris, 1889) p. 97. vol. 4. v.o. még Strasser, M.W.: .The Educational Philosophy of the First Universities" In: Radcliff — Umstead i.m. pp. 4—5. Az említett tanítási jogkiterjesztés még kevésbé jelentette a tudományos grádus kölcsönös elismerésének megkönnyítését. Ha az előadás jogát már nem is vitatták, vagy legalábbis nem gyakran, a grádust és a grádussal járó jogokat új vizsga nélkül gyakran nem fogadták el. A csaknem azonos tananyag, az előírt könyvek egyező volta sem volt minden egyetemen elegendő a teljes elismeréshez. Erre vonatkozik az oxfordi egyetem részletes szabályozása: Statuta Antiqua Universitatis Oxoniensis ed. S. Gibson (Oxford, 1931) „De resumentibus" pp. 53—4. A szabályozás a kontinens többi egyetemén is hasonló volt. (Ld. Les Statuts et Privilèges des Universités françaises ed. M. Fournier [Paris, 1890—2] 3. vol). Nem kétséges, hogy az új vizsgához való ragaszkodásnak financiális oka is volt. A középkorban sem csak a tudomány szeretete vezette azokat, akik egyetemi grádusra pályáztak. A 13. századtól kezdődően, bár nem volt conditio sine qua non-]a, mégis inkább lehetett magasabb egyházi funkcióba jutni magiszteri fokozat birtokában. A lektoroktól ezt többnyire meg is követelték. Rövid úton, némi támogatással a pápa brevében, vagy bullában adományozta a magister, gyakrabban doctor címet. Ezeknek a doctores bullati-mk (doctores sub camino) nem volt előadási joga, de igényt sem tartottak erre. A stúdium generale tanulóinak másik ilyen lényeges prvilégiuma, hogy egyházi javadalmaikat élvezhették tanulmányaik idején. Ez — a 13. századtól már Európaszerte elterjedt jog — az egyetem egyházi benefíciummal rendelkező tanárait is megilleti éppúgy, mint a jogászt vagy teológust. Noha ez nem minden egyetemen volt általánosan élvezett jog, pápai engedélyt nem volt nagyon nehéz kérni és kapni. Az egyházi benefícium élvezetének joga anélkül, hogy a tanárnak, még ha klerikus, sőt sacerdos volt is, egyházi funkciót kelljen teljesíteni, lehetővé tette, hogy minden idejét a tudomány művelésére és átadására fordíthassa. így az akkor nem nagy létszámú tanári testület, valójában néhány magister licentiatus és doctor igazi akadémiai feladatát látta el. 20 Schultheisz, E.: „Ein spätmittelalterliches medizinisches Handschriftenfragment" Arch. f. Kulturgeschichte XLVII., (1960). p. 236.
