Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Pisztora, Ferenc: A „No-restraint” és az „Open-door” irányelveinek megvalósítási kísérletei és értékelése a hazai pszichiátriában
kosjelölt pszichopathdt, bármely összeférhetetlen schizoid perlekedőt, vagy rohamokat produkáló hysztériást, netán minden meggondolatlan, megtévedt bűnös embert" befogadjanak. Szerinte ugyanis sokkal gonoszabb cselekedet és sokkal több gyógyításra szoruló beteg gyógyulási lehetőségét károsítjuk, ha az intézetet oda nem való elemekkel népesítjük be, s ezáltal az intézet ellátmányát úgy terheljük meg, hogy sem kellő gyógykezelést, sem tisztességes élelmezést és ruházatot, de még csak elégséges tisztaságot, gondozást sem tud a betegeinek nyújtani. Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy a kényszernélküli gyógykezelés nagy áldás volt a hazai pszichiátriatörténetében a betegek számára, de csak ott, ahol annak valóban a lényegi szellemiségét valósították meg, tudva, hogy azt kik részére, milyen feltételek mellett, mikor és milyen terjedelemben alkalmazzák. Más szóval: ahol ismerték a ,,No-restraint" határait! FERENC PISZTORA. md . headphysician Tolna Megyei Kórház-Rendelőintézet Szekszárd, P.O. B. 85. Hungary H-7101 IRODALOM Alexander, F. G. y Selesnick, T. : , ,De la clasificaión de los dementes a la liberación de sus cadenas" — in: História de la psiquiatria. (Barcelona 1970) pp 139—169 Babarczi Schwartzer O.: ,,Az elmebetegügyi törvényhozás fejlődése hazánkban az utolsó ötven év alatt" Orvosi Hetilap, 1906, 1, 17. Baruk M.: „Pinel et Esquirol, et le grand courant moral" — In: La psychiatrie française de Pinel à nos jours. Presses Universitaires de France. Paris, 1967, 8—19; 85—87. Blum Ö.: „Fejlődő állapotban lévő és nem közveszélyes elmebetegek elhelyezése" — Gyógyászat, 1899, 15, 228. Bolyó K.: „Utazási napló-töredékek" — Gyógyászat, 1862, 43, 986. Chyzer C. : „Les progrès de l'assistance des aliènes en Hongrie" — Extrait du numéro du 15 mars 1909 de la Revue de Hongrie. Athenaeum Rt. Nyomdája, Budapest, 1909, 1—21. Epstein L.: „Magyarország elmebetegügye" — Gyógyászat. 1897, 38, 580; 39, 598. Epstein L.: „A »no-restraint« határáról. — Gyógyászat, 1897, 48, 736. Epstein L.: „Az elmebetegek intézeti gyógykezelésének újabb irányairól" — Gyógyászat, 1907, 47, 800. Epstein L.: „Die Entwicklung der Psychiatrie und der Irrenwesens in Ungarn" — Psychiatrisch-Neurologische Wochenschrift, 1909/10, 23, 202. Epstein L.: ,, Az elmebajok megítélése hajdan és most" — Természettudományi Közlöny, 1912, 558 537 Epstein L. : „A lipótmezei állami elmegyógyintézet szerepe a magyar elmegyógyászat fejlődésében" — Gyógyászat, 1922, 27, 399; 28, 417. Fabinyi R. : „A tébolydától a preventív és szociális pszichiátriáig" — Népegészségügy, 1928, 6, 367. Fabinyi R.: „Nyílt ideosztály az elmegyógyintézetben" — Népegészségügy", 1935, 15, 677. Hollós I.: „Régi és új elmegyógyító intézetek" — Budapesti Orvosi Újság, 1907, 49, 946. Hollós I.: „Száz év előtti tébolydákról" — Gyógyászat, 1909, 48, 806; 49, 822. Hollós L: „A Charité elmebetegei száz évvel ezelőtt" — Gyógyászat, 1910, 665. Hollós I.: „Az elmegyógyászati therapia múltja és jövője" — Gyógyászat, 1914, 7, 102. Konrád J.: „Az elmegyógyászat köréből" (Úti Jegyzetek, 1883.) — Gyógyászat, 1883. aug. 9., 864., aug. 16., 890. Lechner K.: „Az elmebetegkezelés újabb elvei." — In: 1902. évi okt. 26-án és 27-én Budapesten tartott Második Országos Elmeorvosi Értekezlet Munkálatai. Schmidl S. Könyvnyomdája (Budapest, 1903), 106—121. Mária B.: „Az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet százéves története." — Ideggyógyászati Szemle, 1970, 23, 337. Moravcsik E. E.: „A bűncselekményt elkövetett elmebetegek és elmebeteg fegyencek elhelyezéséről" — Ügyvédek Lapja, 1895, 12, 3. Moravcsik E. E.: „A korlátolt beszámítási képességű és megrögzött iszákos bűntettesek elhelyezésének kérdése" — Elme- és Idegkórtan (Szerkeszti: Dr. Babarczi Schwartzer Ottó és Dr. Moravcsik Ernő Emil), II. kötet, 3. szám. A pesti Lloyd-Társulat Könyvnyomdája. Budapest, 1905, 163—171.