Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Pisztora, Ferenc: A „No-restraint” és az „Open-door” irányelveinek megvalósítási kísérletei és értékelése a hazai pszichiátriában
nincs. Ő a krónikus iszákosságot is ide számította, s az abnormisokkal egyenlő elbánásban részesítésüket sürgette. Vagyis nem ún. ,, Trinke r-Asyl "umokban volnának elhelyezendők szerinte — ahová önként mennek, s ahonnan önként is távoznak, ha éppen megelégelték a kezelésüket —, hanem fogházszerű detenciós intézetekben, kemény munkára fogva őket, ahol azután nem lennének kitéve az alkohol rájuk nézve végzetes hatásának. Csak részben tér el ettől Moravcsik E. E. javaslata, aki csupán az inveterált, megrögzött és emellett bűncselekmények elkövetésére hajlamos iszákosokat — akik bizonyos tekintetben egyenértékűek a korlátolt beszámítás alá eső egyénekkel — internálná megfelelő intézetekbe. Tekintettel azonban arra, hogy ezek természete és egyéb sajátossága amazokétól lényegesen eltér, s ha szeszes ital befolyása alól kivétetnek, elég jól fegyelmezhető, szorgalmas, munkás emberek lehetnek, a bűnöző, dégénérait egyénektől külön volnának elhelyezendők és pedig lehetőleg hosszú időre, mivel a visszaesésekre való hajlam náluk igen nagy. Moravcsik E. E. előterjesztése alapján azután a Budapesten, 1905. évi szeptember 3 — 9-ig tartott VII. Nemzetközi Börtönügyi Kongresszus elfogadta azt a javaslatot, hogy a korlátolt beszámítási képességű és a megrögzött iszákos bűntettesek részére külön speciális letartóztatási intézeteket kell szervezni. Ezekben a diszciplinatív és terápiás rezsim — anélkül, hogy az megtorló és elnyomó jellegű lenne — az elbánás, a fegyelem tekintetében mindenesetre a tébolydákénál szigorúbb, de az épelméjű bűnözők detenciós intézeteiben szokásosnál enyhébb legyen, mindenesetre a rezsim szigorát az elítélt beszámítási képességének a mértékéhez szabva. Ezenkívül kívánatos, hogy a legszélesebb individualizáló eljárásra, gazdászati, ipari munkálatok végzésére nyújtson alkalmat, valamint, hogy az ott elhelyezett egyének értelmi és erkölcsi oktatásban, és ha szükséges, szakszerű gyógykezelésben is részesüljenek. Az elhelyezést a bíróság ítéletben mondja ki, s az intézetben tartás a bűncselekmény minőségétől függetlenül a közveszélyességi hajlam fennforgásáig terjedjen. Ugyanakkor a speciális intézetekben — melyek mintegy közbülső helyet, átmenetet hivatottak képezni a letartóztatási és elmegyógyító intézetek között — való elhelyezés képezné a büntetésnek a korlátolt beszámítási képességből származó enyhébb jellegét. Érdemes megemlíteni továbbá, hogy a magyar pszichiátria történetében a Monarchiát követő, két világháború közötti időszakban sem halványult el az a felfogás, amely a deviánsokkal szemben az üdvös szigor alkalmazását képviselte, illetve az a törekvés, hogy az elmebetegek kezelését, s az ennek érdekében kialakított ,,No-restraint" típusú gyógyító rezsimet mindenképpen el kell választani a pszicho- és szociopathák, valamint a krónikus alkoholisták gyógyításától, s gyógyítási módszereitől. 1938-ban éppen Nyirő Gy. 1 ", e nagy tapasztalatú és kiemelkedően humánus pszichiáter — akkoriban a BudapestMagdolnavárosi, azaz a volt Angyalföldi, Magyar Királyi Állami Elme- és Ideggyógyintézet igazgató főorvosa — számolt be arról, hogy az intézmény egyéves vezetése során sikerült e túlzsúfolt, nyomorúságos tömegszállás benyomását keltő létesítményből elfogadható elmekórházat kialakítani. Az intézet általa történt átvételekor a betegek létszáma 743 volt, ezt ő fokozatosan 541-re csökkentette olymódon, hogy kíméletlenül kitette onnan mindazokat, akik nem voltak odavalók, másrészről mereven elzárkózott az erkölcsi gyengééiméjűek, az alkoholisták, s a senilis és encephalopáthiás zavartságban szenvedők felvétele elől. A Monarchia nagy pszichiáter egyéniségeivel egybehangzóan ő is azt vallotta, hogy az elmegyógyintézeteknek a kórházi osztályokhoz kell mindinkább hasonulniuk, s nem szegénymenházra, s erkölcsi halottak búvóhelyére emlékeztetniük; hogy az elmebetegápolást a szociális kérdésektől határozottan külön kell választani, miután az elmegyógyintézet elsődleges rendeltetése a pszichiátriai betegek kezelése és ápolása, nem pedig a szegények, a sínylődök vagy a bűntettesek elhelyezésének a megoldása. Hasonlóképpen, az idült alkoholistákkal szemben közrendészeti úton, dologházak, munkáltató telepek segítségével célszerű eljárni, míg a bűnöző gyengeelméjűek, az erkölcsi fogyatékosok, pszichopaták internálására az igazságügyi intézmények, különösen pedig a dologházak valók. De Nyirő Gy. még tovább ment, amidőn kijelentette, hogy az elmegyógyintézet rendeltetésének még a tág megfogalmazása sem jelentheti azt, hogy az intézet falai közé „minden turulmadaras lovagot, minden öngyil96 Moravcsik i. m. 1905, pp 163—171 97 Nyírő i. m. 1938, 21., p. 1010
