Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Pisztora, Ferenc: A „No-restraint” és az „Open-door” irányelveinek megvalósítási kísérletei és értékelése a hazai pszichiátriában
E vonatkozásban Hollós István mutatott rá arra, hogy a testi fenyítéket még a XIX. században is nemcsak, hogy elővették, de azt a legnagyobb jóhiszeműséggel és szakszerűséggel alkalmazták. Szerinte mindez ugyanakkor nem minősíthető barbarizmusnak — hiszen komoly férfiak vették azt igénybe —, de sokkal inkább mint egyfajta speciális gyógyítási kísérlet értékelhető. 13 Epstein László is úgy találta, hogy jóllehet a fentebb vázolt terápiás próbálkozások túlnyomó részét a legjobb szándék sugallta, de azok végül is hibás föltevésekre alapított és kivitelükben meglehetősen barbár eljárásoknak bizonyultak. Mármost mindezen okoknak betudhatóan alakult ki a XVIII. és XIX. században előbb a mechanikai, majd a kémiai ,, restraint" rendkívül változatos eszköztára. Mint Epstein László írta, 14 a korábban használt láncok sok helyen lehullottak ugyan, de azok helyett az inkvizíció módszereire emlékeztető, a legracionálisabbnak kikiáltott új kényszerítő eszközök egész sora jelent meg az elmegyógyászati repertoárban. Egyesek a legváltozatosabb készülékeket szerkesztették, elsősorban azért, hogy a nyugtalan betegeket megfékezzék. így pl. fejjel előre bedugták a beteget egy erős zsákba (használatát 1821-ben tiltották be), melyet alul összekötöttek; vagy beszorították az úgynevezett „angol szekrényébe, melyen csupán csak az arc részére volt kis nyílás szabadon hagyva; ismét máskor rákötözték egy székre, amelyet gyorsan forgattak, úgy hogy a beteg eszméletét vesztette és így természetesen meg is nyugodott. 13 De jóval ismertebbek, — mint a régi restraint " maradványai — a fedeles fürdő, a kényszerágy, a kényszerzubbony, a muff, az öv, a szíj stb. Mária Béla a lipőtmezei állami elmegyógyintézet százéves történetéről írott cikkében 16 említi, hogy 1868-ban, az intézmény megnyitásakor fellelhetők voltak még olyan eszközök, mint a „dühöngő asztal" és a „dühöngő szék", melyekhez vaspántokkal és bőrszíjakkal erősítették a nyugtalan betegeket. Salgó Jakab 11 1903-ban arról panaszkodik, hogy megmaradt még a kényszergyógykezelés egy lényeges rekvizituma: a cella. A cellát a dühöngök izolálására használták. Mindennek a hátterében a kor az elmebetegekkel kapcsolatos alapvető célkitűzése húzódott meg. Salgó Jakabot idézve: , ,A mi intézetünk és a többi külföldi intézetek is, felszerelésükben azon nézetből indulnak ki, hogy a beteg megőrzendő, hogy belőle baj ne származzék. Ennek felel meg a kezelés is, mely elsősorban elzárja a beteget." 1 * Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon a kényszer alkalmazásával sikerült-e elérni a használatától remélt célokat, s ha igen, milyen mértékben? Az egyetemes pszichiátriatörténet tanúsága szerint azt lehet mondani, hogy legfeljebb csak kis részben és csupán körülírt vonatkozásokban. Christian pl. különösen védelmébe vette a kényszerzubbonyt, mint „átgondolt módszert és ésszerű eszközt ", amelynek emberséges és okos használatát indokolt esetben megengedhetőnek tartotta. 19 De hazai precedens is említhető. Epstein László, aki akkoriban az angyalföldi állami tébolyda főorvosaként tevékenykedett, 1897-ben a következőképpen nyilatkozott: ,,... anélkül, hogy szószólója akarnék lenni a kényszerzubbonynak, vagy polgárjogot akarnék neki vindikálni az elmebetegápolásban, mégis nyíltan beismerem, hogy szívesebben látom a zubbony ésszerű alkalmazását, mint a folytonos injekciózást, mert orvosi észjárásommal és egyéni lelkiismeretemmel nem tudom összeegyeztetni azt, hogy a betegen egy szisztematikus mérgezést kövessek el. ' -° Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a ,, restraint'-nak már a kényszer nélküli kezelés bevezetése után és közismert sikerét követően is sok híve maradt, s bizonyára nem csupán kényelmi szempontokra való tekintettel. Ismeretes a korábbi leírásokból ugyanis, hogy a szabadkezelés főleg eleinte bizonyos 13 Hollós i. m. 1910, p. 665 14 Epstein L., „A »no-restraint« határáról." Gyógyászat, 1897 48., p. 736 15 Epstein i. m. 1912, pp. 537 16 Mária B„ ,,Az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet százéves története." Ideggyógyászati Szemle, 1970, 23, p. 337 17 Salgó J., „Hozzászólás Oláh G. : »Az elmebetegkezelés újabb elvei« című előadásához." Az 1902. évi Második Országos Elmeorvosi Értekezlet Munkálatai (Budapest, 1903), pp 127—128 » Salgó i. m. 1903, ibid. 19 Ramée F., ,,No-restraint: Open-door." Manuel alphabétique de psychiatrie (Paris 1965), pp 388—389, p. 395. 20 Epstein i. m. 1897, p. 736
