Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

Az előttünk fekvő könyv monografikus igénnyel dolgozza fel témáját. Terjedelmét tekintve dominál a kultúrantropológiai megközelítés, melynek során nemcsak Európa különböző régióira és etnikumaira, hanem valamennyi kontinensre vonatkozóan összegyűjti a menstruáció kulturális jelentőségét illető adatokat, áttekintve emellett a különböző világvallásokban erre vonatkozó előírásokat is. Az így nyert adatok összevetésdéből kiderül, hogy különböző kultúrkörökben és vallásokban összecsengenek a hagyományok. Szinte mindenütt és mindenkor megtalálhatók a menstruáló nő tisztátalanságára, a menstruum mérgező voltára vonatkozó hiedelmek, amelyek összekapcsolódnak a tisztuló nők elkülönítésével, a föld, élő vizek, közös edények érintésének, valamint a közösülés tilalmával, mondván, hogy e nők érintése a földet terméketlenné, a vizeket üressé (halászatból élő népek esetében!), ételt és italt mérgezővé teszi, a férfi ereje pedig elszáll, ha ezen időszakban nővel közösül. Érdekesek és roppant változatosak a havi vérzésre vonatkozó elnevezések, szinonimák és körülírások, melyek gazdagsága szintén e téma tabu voltára vezethető vissza. Orvostörténeti szempontból külön érdeklődésre tarthat számot az, ahogy a lányok és asszonyok e nehéz napokon személyes higiéniájukat megoldották. Kiderül, hogy nemcsak a különféle anyagokból készült — előbb mosható, utóbb eldobható — betéteknek vannak történeti előzményei, hanem már az ókori Egyiptomban és Dél-Amerikában ismerték a felpuhított növényi levelekből készült tamponokat, illetve a japán asszonyok szintén már egészen korai időben használtak finom papírból készült hüvelygolyócskákat. Jobst Agnes Vida Mária: Művészet és orvostudomány a történelmi Magyarországon. Medicina in artibus in Hungária. SOMKL — Magyar Képek Kiadó, Budapest, 1994, 160 1. 149 színes, 97 ff képpel ,,A modell a természetet, a remek alkotások a mestereket képviselik; a művészetek tökéletesedésének e kettő elválaszthatatlan eszköze. Ezek segítségével kell nekünk is az emberi test tanulmányozását megejtenünk, ha valóban szolgálni óhajtjuk a művészetet. Vajha, e kettős úton haladó könyvecske is megtenné e szolgálatot!" A fenti óhajt Vida Mária is írhatta volna könyve előszavaként, ám az idézet közel 100 évvel régebbi: Tellyesniczky Kálmán írta az 1900-ban megjelent „Művészeti boncolástan" című könyvében. 0 akkor a budapesti egyetem „első boncolástani intézetének adjunctusa, a kir. m. iparművészeti oskola művészeti boncolástani tanára" volt, élete végén a budapesti II. sz.-ú anatómiai intézet vezetője lett. Természetesen a művészeti bonctan csak egy azon területek közt, melyek a művészet és az orvostudomány kapcsolatait mutatják. A kapcsolatok rendkívül szerteágazóak, s egységes vizsgálatuk átfogó orvosi, orvostörténeti és művészettörténeti ismeretet kíván. Ezzel már jeleztük is, hogy Vida Mária — mint erre egyébként a mű elején Antall József és Schultheisz Emil rövid fejtegetései is utalnak — nagyon nehéz feladatra vállalkozott. Magyar vonatkozásban nehezíti a kutató munkáját, hogy művészetünk emlékanyaga általában véve is, az ismert tragikus történelmi körülményeink miatt a fejlődés bizonyos időszakaiban meglehetősen hiányos. Ezért is látszott szükségesnek, hogy Vida Mária könyvében ne csak a hazánkban működő mesterek e témakörre vonatkozó munkáit tárgyalja, hanem foglalkozzék azokkal a művekkel is, amelyek ugyan idegen művészek kezemunkái, de magyarországi múzeumokban őrzik őket. Ez azért is szerencsés, mert ezáltal a hazai anyag nemzetközi vonatkozásai is megvilágosodnak. Viszont az is igaz, hogy ez a módszer némileg háttérbeszorítja a magyar művészet történeti vonalvezetésének egységes ritmusát. A szóban forgó könyv a rövid bevezetést követően nyolc fejezetre tagolódik. A fejezetek terjedelme bizonyos mértékben különböző, hiszen függvénye a ránk maradt hazai emlékanyagnak. Az első fejezet az „orvosi mesterség" tárgyalja egyrészt a már említett résztudományt, a művészettudományos bonctant, továbbá a ..szent orvoslás" művészete keretében szól a biblikus vonatkozásokról, a magyar szentek gyógyító szerepéről is. A következő részben Európa nagy járványainak művészettörténeti tükröződéseiről olvashatunk, különös tekintettel — természetesen — a magyar anyagra. Mind ennek, mind pedig a következő fejezetnek, amelyik ,,betegség-képek, esetek, csodák" címet viseli, nagyon sok vonatkozása van a vallásos néprajzzal, amely a szerző szűkebb kutatásterületét is magába foglalja. Témakörénél fogva más jellegű a könyv egyik legterjedelmesebb fejezete, amely a gyógyszerészetről szól (bár ennek is vannak vallástörténeti vonatkozásai). Ebben a fejezetben szívesen láttuk volna a jelenleg a debreceni Déri Múzeumban őrzött egykori Arany Egyszarvú gyógyszertár Hygieiát és Galénoszt ábrázoló 18. századi képeit (vö. Sz. Kürti K. tanulmányát: Múzsák 1987, 3.3.). Egyébként ebben a fejezetben a képzőművészeti anyag mellett gazdag iparművészeti is megjelenik, a Kuny Domokos műhely patikaedényei nemzetközi vonatkozásban is kiemelkedő emlékek. A ,,sebgyógyítás" művészete az orvostudománynak az a területe, amelynek talán a leggazdagabb a művészettörténeti vonatkozása az egész orvostörténetben, e témakörnek külföldön is nagyon gazdag irodalma van (pl. P.