Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Kis, Domokos: Az erdélyi bujdosók és a pestis
tekét egyházi ceremóniával, a jajgató (sirató) nők kíséretében temették el. Mindezt a predestinációba vetett elvakultság miatt tették. ' ,72 A szerző rosszindulatát nyilvánvalóvá teszi — még ha némi vitathatatlan igazság is van abban, amit írt — a lap szélére nyomtatott lekicsinylő megjegyzés: „Mos cadavera sepeliendi ridiculus." Az Erdélyből Magyarországra bujdosott unitáriusok egyik vezetője, a korábban Torda város főbírói tisztét viselő Szaniszló Zsigmond a bujdosás alatt is vezető szerepet vitt társai közt, mind a politikában, mind a hitéletben. 73 így nem is csoda, hogy nem mehetett el a számára kijelölt helyről: a kötelesség is visszatartotta. De a szabadságharc vége felé itt-ott falvakban letelepítve, az amúgy is nehéz, konfliktusos helyzetben, bajosan tudott volna — még ha akart volna is — innen elbujdosni, elfutni. Hát még a többi unitárius, hisz nemhogy arisztokrata, de igazán módos sem volt nagyon köztük, olyan, aki ilyen állapotok közt vállalkozhatott volna — a hadak és az ellenség gyakran kiismerhetetlen hadmozdulatai közben — az esetleg hónapokig, ha nem évekig tartó bujdosásra. 4 „Szegénységükért", „kicsiny számukért", de főleg hitükért gyakran érték őket vádak: nem is ér sokat az ilyen vallás. A vallásuk iránt érdeklődő művelt asszony, Károlyi Sándorné Barkóczi Krisztina kérésére 1708-ban, Mándokon el is készíti Szaniszló Zsigmond és az unitárusok papja, Szentiványi Bartók János Confessió)VÍkaX, melynek IV. panaszában meg is felelnek erre a vádra: „Azt mondgyák Felőlünk, hogy csak egy kevesen vagyunk, azok-is szegények, nemtelenek, tudatlanok; nincsen semmi Uri Fő Rend közöttünk. Igazán mondgyák; mert nem sokan vagyunk, és test szerént szegények vagyunk, nemtelenek, e világ előtt meg-utáltattak vagyunk: de ebbéli nem jő-ki, hogy azért Szent Hitünk s Vallásunk igaz nem volna; mert a Krisztus nyája-is kicsin volt. " 75 III. A különös csak az, hogy Szaniszló naplójának pestisről szóló részeit olvasva, sehol sem találunk — az egyébként pontos és részletes leírásokban — még csak halvány utalást sem arra, hogy a legminimálisabb óvintézkedést is megtették volna annak érdekében, hogy a pestis ne terjedjen. — Minden halottat egyházi szertartással temettek el. A környezetükben élt pestises halottakat többnyire Almási Bencze András unitárius lelkészük búcsúztatta el, ő prédikált felettük. Szaniszló öt és fél 72 A vonatkozó rész teljes szövege latinul: „Triennalem contagii hujus ferociam non omnis hominum conditio, sed feminae virgique porcina áuntaxat vivendi indole innutriti Ariani et Calvinistae, aliaque sectae, quels abundat Transylvania, sustinuerunt, eo, quod remédia prophylactica et separations vim répudiantes infecta mortuorum cadavera ex more in legem ob eus dégénérante mi ris ceremoniis venerari, feminarumque ejulantium comitiva sepelire, similes eventus fato, et praedestinationi inevitabili adscribere consuevennt, neque pestent hanc fovendi finem fecissent, nisi militaris rigor eos a perniciosa hac miscela arcuisset." (Werloschnig — Loigk, 358.) (Ezt a részt a pestisről írva röviden említi Magyary-Kossa IV. 26.) 73 1708-ban Károlyi őt bízza meg a Szabolcs megyében elszállásolt erdélyiek összeírásával; az 1709. évi huszti országgyűlésen Torda vármegye részéről őt nevezik ki az „instatiák" összeegyeztetésére; majd Pólós János halála után (1710. január 22., 164.) először Trauzner Tamás viceispánt választották (márc. 31. 168.), de végül 1710. áprilisában (24-én) a tordai főispán, Kemény Simon Szaniszlót bízza meg a tordai bujdosók felügyelőségével (inspectorságával). (170.) 74 Ugyan Szaniszlóék 1710 júniusában Patrohóról (Pátroha) Matócsra (Tunyogmatolcs) költöznek, erre azonban (elsősorban) nem a pestis miatt került sor: Szaniszlóékat is, a még Szabolcs megyében lévő többi bujdosóval együtt 1710 júniusában Szatmár megyébe telepítették, mert helyükre a fejedelem katonai alakulatai és a francia csapatok kerültek. (Kis D., 379.) 75 Demeter Mártonnak A Szent Háromságnak. . . Hiti. . . Kolozsvárt 1732-ben megjelent könyve, mely kései válasz volt az unitáriusok 1708-ban Károlyiné kérésére írt Conléssiójára, ezt a hitvallást teljességében közli, kis részekre tördelve, minden egyes részt hosszasan cáfolva. A Confessiónak az itt idézett része: Demeter M., 439.
