Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)

KRÓNIKA - CHRONICLE

KRÓNIKA KÖSZÖNTŐ Szeretettel és tisztelettel köszöntöm úgy a magam, mint a Magyar Orvostörténeténelmi Társaság nevében Schultheisz Emil Professzor Urat, Társaságunk tiszteletbeli elnökét 70. születésnapja alkalmából. Születésnapi köszöntőnek készült ez az írás, s nem az ünnepelt életútjának bemutatása vagy munkásságának méltatása a célja, hisz ez utóbbiak külön terjedelmes tanulmányt érdemelnének. E helyt csak a köszönet és hála egyszerű szavait vethetem papírra mindazért a munkáért, amit az orvostörténelem szellemi és intézményes hátterének megteremtéséért, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár támogatásáért tett. Érdeme a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Orvostörténeti és Társadalomorvostani Intézete orvostörténeti kutatócsoportjának létrehozása, az orvostörténelem oktatásának kötelezővé tétele, végül a végzős orvostanhallgatók disszertálási kötelezettségének visszaállítása. Nincs a magyar orvos- és gyógyszerészet történetének olyan intézménye, ami valamilyen módon ne kapcsolódna ahhoz a nagyszabású programhoz, mely az egyetemes és a magyar kultúra értékeinek megmentését, gyarapítását, átadását célozza, s melynek motorja és lelke az Ünnepelt. Széleskörű és elmélyült tudományos tevékenységét számtalan publikáció, tudományos fokozatok, a különböző nemzeti és nemzetközi orvostörténeti társasági tagságok és funkciók — a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság elnökségi tagja — fémjelzik. Reméljük, hogy a tudást és tapasztalatot, melyet az évek során gyűjtött, önzetlenül, iskolát teremtve adja át nekünk, közülünk néhányan talán majd kiérdemeljük azt a megtiszteltetést, hogy mesterünknek nevezhessük őt. Kivételes érdeme, hogy egészségügyi miniszterségének tizenegy éve alatt sem szüneteltette orvosi gyakorlatát, egykori kórházi osztályának betegeit naponta ellátta. Mindemellett hivatását, tudományos munkásságát töretlenül folytatta, mely az orvostörténelem és a belgyógyászat területére egyaránt kiterjedt. Most mégsem elsősorban a volt főorvost, majd kórházigazgatót, egészségügyi minisztert, a professzort és bibliofilt, a szervező és iskolateremtő tudóst köszöntjük, hanem az Embert. Nincs olyan aki problémájával, betegségével, ügyes-bajos dolgával ne fordulhatna hozzá, s ne tudná, hogy segítséget kap tőle. Isten éltesse sokáig Professzor úr! Kemenes Pál a tanítvány és munkatárs