Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)

Búcsúzunk Antall Józseftől

Az Orvosi Hetilap hasábjain összefoglalja (1981. március 8. 10. sz.) ,,Az orvostörténelem helyzete Magyarországon" címmel a tudományág helyzetét. Az intézményes alapok megteremtésén kívül az orvostörténelem egyetemi oktatását az orvostársadalom sem támogatta, ráadásul az orvosjelöltek disszertálási kötelezettsége is megszűnt a XIX. század közepén az akkori pragmatikus klinikai szemlélet következményeként. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete nem tekinti kutatása tárgyának, a Tudomány és Technikatörténeti Bizottság is főként a természet- és műszaki tudományok művelőit támogatja. Az Orvostudományi Egyetemen e diszciplína kötelező oktatása az egykori orvostörténész egészségügyi miniszter, Schultheisz Emil rendeletére kötelezővé vált (1985). ,,Annyi azonban biztos — állapítja meg a szerző —, hogy az. egész magyar tudományos, seit szellemi életnek éreznie kell a történetiség jelentéhségét közgondolkodásunk formálásában, az alkotó tudományos tevékenységében. Hiába állnak a magyar egészségügy, a magyar tudományos élet kormányrúdjánál a tudománytörténet, sőt az orvostörténelem aktív és elismert művelői, támogatói, ha ez nem párosul az orvostudomány egészének igényeivel." Hivatkozik Tretört Ágoston közoktatásügyi miniszter (1872—1888) korábbi aggályaira a ,,csizmadia-műveltség" ről, párhuzamban a hiányos ..szakképzettséggel". Újabb pragmatikus gondolkozású világunkban aktuális érvényűnek tekinthetjük szavait: ,.A szintézis, a lényeglátás biztosítása legalább a tudományos fejlődés genezisében nélkülözhetetlen, amit a szűk látókörűprakticizmus nem értékel, nem érzékeli a távlatot, az. inspiratív tényezők szempontjából." Értékelésére adott orvos-válaszok (OH, 1981. június 14.) is egyetértenek cikkével, kiemelve az orvostörténelmi tanulmányok színvonalának fontosságát. A szükség és az egyetlen szellemi lehetőség tett őt és néhányunkat, akik eredetileg történésznek, művészettörténésznek, régésznek, irodalomtörténésznek készültünk, orvos- és művelődéstörténésszé. Az utóbbit azért szükséges kihangsúlyozni, mert mindezt az 1960/70-es években kezdtük el, amikor még a művelődéstörténetnek tanszéke sem lehetett és csak néhányan foglalkoztak e diszciplínával a történészek közül is. Az sem véletlen, hogy Kosáry Domokos (ma az MTA elnöke) kiváló XVIII. századi művelődéstörténeti művének egyik legfontosabb forrása az Orvostörténeti Közlemények kiadványsorozata lett. Mindez természetes, hiszen a történelmi tudományszakokon képzettek nem foglalkozhattak közvetlen orvosi szakterületek (pl. a szívsebészet) történetével. A köré gyűlt ,,bölcsészhad" igen nagy dologra vállalkozott akkor, amikor egy Magyarországon egyetemi képzést nem adó tudományág, az orvostörténelem elsajátítására vállalkozott. E szerkesztői funkcióját az aktualitás és szervezettség jellemezte. Legfontosabb alaptémái: Semmelweis kutatások. Orvosi Kar története, múzeumi kalauzok, nemzetközi kongresszusok és évfordulók, végül szakági kötetek. Kiváltképp Semmelweis Ignác személye, szülőháza, amelybe a múzeum költözött, életútjának és halálának rejtélye, tragédiája foglalkoztatta. Az utóbbi tárgyban Semmelweis kórtörténetérek forráskritikájával sikerült véglegesnek látszó eredményre jutni és így a szülőház egyben méltó nyughelye is lehet ,,az anyák megmentőjének". A nagyszombati Orvosi Kar 200. évfordulójára kiadott művek (51—53/1969. 57—59/1971), emlékére és 225. évfordulóra újabb kötet készül 1994-ben. Az 1983-ban a Magyar Tudományos Akadémiával közösen tartott Luther-évforduló és az 1984-ben ugyanott rendezett Zsámbokyév forduló előadásainak gyűjteménye (109—112/1985), egyidejűleg Zsámboky János híres arcképalbumának (Icônes) hasonmáskiadásával jelent meg. Végül megemlítjük a Nemzetközi Orvostörténelmi Kongresszusokra szerkesztett nem magyar nyelvű különkiadásokat: Bukarest (Suppl. 4/1970), London (Suppl. 6/1972). Természetesen a Budapesten megtartott kongresszus anyaga 2 vastag kötetben látott napvilágot (1976. 1670 p.). Antall József orvostörténelmi-muzeológiai munkásságáért jogosan részesült elismerésekben: Weszprémi István Emlékérem (1971), Ernyey József Emlékérem (1981). Móra Ferenc díj (1972) stb. A Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság alelnöke, számos külföldi (német, brit, svéd, ar-