Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)
TANULMÁNYOK — ESSAYS - Boroviczény Károly-György: Cruciferi Sancti Regis Stephani. Tanulmány a stefaniták, egy középkori magyar ispotályos rend történetéről
pecsétjét 173 , Kubinyi szerint elvette 174 . Mint fentebb kimutattuk, ez az utóbbi vélemény a helytálló és ez törést jelentett, elsősorban a hévízi ház, de a rend történetében is. Az 1355-ben Jakab, majd 1356-ban Vilmos bíboros mint az esztergomi ház mestere és ugyanakkor a felhévízi ház perjele szerepel. 1359-ben Lukács fia Jánost mint „officialis cruciferorum Aquarum Calidarum", nem mint perjelt idézik, 1412-ben Zsigmond Visegrádon a „Domus magistratus Cruciferorum de Calidis aquis Budensis"-t említi, 1438-ban Chetneky Lászlót pedig „Gubernátor Magistratus Crucigerorum de calidis aquis"-nak és nem perjelnek nevezik. Knauz azt vitatja, Chetneky László kormányzói (gubernátor) címe arra utal, hogy nem volt rendtag, hanem Zsigmond király kegyeltjeként kapta méltóságát és az azzal járó jövedelmet 175 , mert ilyesmiért emeltek panaszt akkoriban a johanniták. Az esztergomi ház az utolsó ismert hiteleshelyi oklevelét 1353-ban adta ki. Az utolsó eddig ismert oklevél, amely a stefanitákat említi, 1439. január 13-án kelt, Báthori István országbíró állította ki Budán, a kakati és szentkirályi vám ügyét rendezte a stefaniták és az esztergomi káptalan között. Jelen volt Chetneky László, Gubernátor Cruciferatus Sancti Stephani Regis de Strigonio és Pál fráter. Ez az oklevél semmiben sem különbözik számtalan más, hasonló oklevéltől, semmi sem utal valamilyen rendellenességre, veszélyre. Chetneky László családját ismerjük 176 : az Ákos nemzetségbeli 177 pelsőci Bebek család 178 első ismert tagja Máté, akinek fiai, Detre és Fülöp 1243-ban IV. Béla királytól adományul többek között Pelsőc és Csetnek helységeket kapták, mert Detre a tatárok ellen mindig a király mellett harcolt, Fülöp pedig Kemlék várát a tatárok ellen vitézül megvédte. Detre unokái közül Domokos a pelsőci Bebek, László a Chetneky család őse. Utóbbinak második fia László a „budai hévízi prépostság kormányzója, a királyi kápolna ispánja (Comes capellae regiae) 1423-ban; a királyné kancellára 1432-ben, nyitrai püspök 1442-ben" 179 , illetve 1439-től 1447-ben bekövetkezett haláláig 180 . A Chetneky család címere lényegében egyezik a Bebek család címerével: a pajzs mezejében kettős kereszt áll, a pajzs feletti sisakból páncélos koronás férfi alak nyúlik, feltartott kezeiben egy-egy halat tartva 181 . A Bebek és Chetneky családok a 16. században kihaltak. Az 1440-es polgárháborúban Chetneky az Ulászló-párthoz tartozhatott 182 , de akkor már nyitrai püspök volt, nem valószínű, hogy Hévízen lett volna. 1437 óta Albert király uralkodott 183 , aki 1439 októberében meghalt. Toldy István, a múlt század jeles történésze írja, hogy „történelmünk e korszakát, mely Albert halálától Mátyás trónra léptéig tartott, az olygarchia uralma első korszakának nevezhetjük ... melynek Hunyadyban s társaiban volt még néhány nagy embere. A királyi hatalom ... még névleg sem volt mindenki által elismerve. Az állam sorsa egyes olygarcháktól függött, kik nem a közjó, hanem személyes érdekek szerint pártokra szaggatva ... szövetséget 173 Bónis (1965) p97f 174 Kubinyi (1964) p 116 175 Knauz (1865) pp 662, 741. A királynak, mint az Ország főkegyurának és mint a stefanita rend alapítója utódának ehhez joga volt 176 Kempelen (1912) p 3:120; Fügedi (19886) pp 233—235 177 Karácsonyi (1900) 95—120 178 Nagy Iván (1857) pp 2:256—258 179 Nagy Iván (1858) pp 3:29—31 180 Reiszig (1925) pp l:154f isi Nagy Iván (1858) p 3:31 182 Fügedi (1986) p 346: Bebek Imre (Chetneky unokatestvére) lett 1445-ben a hét főkapitány egyike 183 Albert 1397-ben született, 1411-ben eljegyezte Zsigmond király lányát, Erzsébetet és átvette az osztrák hercegség uralmát. 1437-ben cseh, 1439-ben magyar majd német-római király lett. Gebhard (1779) pp 2:278f jellemzéséből idézünk: „Albrecht V., ein frommer, gnädiger, gutgesinnter Kriegs- und Staatsmann, der an der Länge des Körpers fast alle Zeitgenossen übertraf, ... bezeigte sich ausserordentlich strenge, gerecht und unerschrocken, und zugleich mitleidig, weise und vernünftig-freigiebig. Vorzüglich war er ... geneigt, für die Vertheidigung des römischkatholischen Glaubens das äusserste zu wagen, und ging in diesem frommen Eifer so weit, daß er im Jahre 1420 alle Juden durch ganz Oesterreich gefangen nehmen, zum Christenthum zwingen, und 1320 Personen, welche das Judenthum nicht verlassen wollten, im Osterfeste des folgenden Jahres verbrennen ließ."
