Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — STUDIES AND LECTURES - Horányi Ildikó: Az anatómiai viaszpreparáció kialakulásának és virágkorának történeti összefoglalója

L. Bellini (1643—1704), Swammerdam (1637—1680), de Swammerdam miután első 1672-es kísérletének sikere után ismételten higanyt injekciózott egy borjú hörgőartériáiba, s azok a higany nyomása alatt szétpattantak, már látta, hogy ezt a módszert nem lehet a legtökéletesebbnek nevezni. Kísérleteztek még számos anyaggal, pl. G. Bidloo (1649—1713) és W. Cooper (1666—1709) amalgámmal (foncsor), de ezek sem vezettek az igazi megoldáshoz. A XVII—XVIII. században mégis a higany-injekció és a maratás metódusa terjedt el, de már felismerve annak hátrányait (a vér- és a nyirokerek eltörését) újabb módszereket próbáltak kikísérletezni. A holland iskolának adatott meg, hogy ezen a téren fontos eredményeket érjen el. Régnier de Graaf és F. Ruysch ( 1638—1731 )

3 — aki az egyik leghíresebb preparálótudóssá vált — a viaszt tartotta a legtökéletesebb anyagnak az injektálás szempontjából. Nagy hangsúlyt fektetett a fecskendők méreteire, a „likőr" összetételének megválasztására, és a keringési edényekből a nedvek leengedésének technikájára. A legjobb preparátumok fiatal hullák felhasználásával készülhetnek, mert azok szövetei még rugalmasabbak, nedveik folyékonyabbak. A viasz összetétele is a tetem korától vált függővé. A fiatalabb alanyhoz folyékonyabb likőrt használtak (összetétele: levendulaolaj, spiritusz, Fioranenti balzsam, édes mandula olaja, vízzel hígított lép), és nagy hangsúlyt fektettek a viasz színezésére is. A keringés különböző edényeihez különböző színeket ajánlanak a jobb láthatóság és megkülönböztethetőség céljából. Pl. az artériákhoz a pirosat, a vénákhoz a zöldet, kéket, a nyirokedényekhez a sárgát, fehéret tartották a legmegfelelőbb színnek, és a szervetlen eredetű színezőanyag használatát javasolták. A viaszinjekciózás módszert adott az anatómiai és fiziológiai kutatás számára, és az anatómiai darabok megfelelő konzerválására. Ennek eredményeképp világossá vált a vérerek jelentősége, keringésben való szerepe, feltárhatóvá vált a nyirokrendszer, a mirigyek, a bőr, a csont sajátsága. W. Harvey, akit a vérkeringés egzakt leírójának és felfedezőjének tartunk ( 1628), szintén folytatott kísérleteket a szóban forgó technika segítségével.

4 Az anatómiai injektálás virágkora 1650—1750 közé esik s nem csak kutatási módszert adott az orvostudománynak, hanem szép preparátumok létrehozója, konzerválója is lett. A leghíresebb preparátumok elkészítői: pl. Ruysch, aki I. Péter cár kollekcióját csinálta, Marie-Catherine Biberon (1719—1815), preparátumait 1759-ben és 1770-ben a francia Tudományos Akadémián mutatta be, majd Szentpéterváron, s végül 1796-ban felajánlotta a párizsi Ecole de Santénak. Laumonier a roueni iskola megalapítója szintén a viaszinjekciózás technikájában ért el nagy sikereket; Honoré Fragonard pedig a tudomány és a művészet közötti határmezsgyén mutatott be színpadias darabokat. A boncolások, a hullák kipreparálása biztosította az emberi és állati test szerveinek olyan fokú megismerését, hogy megteremtődjön a létalapja az „anatómia artificialis" készítményeinek. A preparátumok elkészítése mintát szolgáltatott a viaszdarabok megalkotásához, így a műhelyek, kabinetek életében a kétféle anatómia szoros összefüggéseképp a preparáció a viaszszobrászat természetes alapja, előkészítő munkája maradt. Az anatómiai modellek kiállításának igénye már a XVIII. században felmerült, a közönség előtt való boncolások, a „Theatrum Anatomicum"-ok az orvostanhallgatók okulására szolgáltak (pl. Rysch gyűjteménye, a leydeni anatómiai múzeum stb.).

5 Ebből az igényből is adódhatott annak a gondolatnak a megfogalmazódása, amely a közönség és az egészségügyi iskolák tanulóinak oktatása érdekében célul tűzte ki mesterséges anatómiai modellek megalkotását. Az „anatómia plastica"-i legkorábban Lodovico Cardi (1559—1613) vetette fel „La bella anatómiaijában, a XVII. században Giovanni Battista Verle, Antonio Maria Valsalva számítanak az „anatómia artificialis" előfutárának.

6 Verle az emberi szem művészi anató3 Az injektálás művészetét másképp „Ruysch Művészetének" is nevezték, de az ő technikájának mibenléte titok maradt. A technika leírásához alapműnek számít egy anonim értekezés [P Tarin (1725—1761) vagy J. J. Sue (1710—1792)]: Anthropotomie on l'art d'injecter, de disséquer, d'embaumer... Paris (1750) 4 Legée, G.:i. m. 670- 671 5 Mulder, W. J.: Anatomic wax-models in the Collection of Leiden. = La Ceroplastica, I. Congreso 427—431 6 Angeletti, C: Geformtes Wachs. München, 1980, 25—29