Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)
TANULMÁNYOK - Kicsi Sándor András: A víziborjú természete
ben víziborjút (foltos szalamandra, szalamandra maculosa) nyelt el, azzal tejet kel! itatni, lábbal felkötni, hogy a feje csüngjön lefelé és a szája alá tett forró tejszagra kijön a betegből a víziborjú " [1938:184]. Ez esetben tehát aligha adhatunk igazat Erdész. Sándornak, aki szerint ,.a kígyóképzetek alig-alig tartanak rokonságot a más állatfajtákhoz fűződő képzetekkel, mint pl. a gőtével, a békával" [1984:7]. Bizonyos szempontból rendellenesnek minősülő állatoknak számos népi hiedelemrendszer tulajdonít valamilyen jellegzetes táplálékot. Pl. a már említett kappa nevű kétéltű lénynek a japán hiedelemrendszerben kedvenc eledele az uborka és kiengeszteléseképpen, hogy ne fullassza vízbe őket, Japánban számos helyen az anyák és gyerekeik a fürdési idény kezdetekor uborkát dobnak a vízbe neki. (Az effajta jelenségeket egyébként szokás az emberáldozat emlékeinek is tekinteni.) Valamelyest hasonló módon a magyarság körében elterjedt néphit szerint a kígyó nem iszik vizet 18 , kedvenc itala pedig a tej és kicsalogatására is ez alkalmas. A testbe jutó állatok hiedelme okvetlenül megérdemel néhány erotikus szimbólumokkal kapcsolatos megjegyzést is. Számos (többnyire tudattalan maradó) képzettársítás adódik a jelzett állatok és a szexualitás összefüggéséről. A kígyó köztudottan és gyakran a béka is fallikus szimbólum (bár a béka éppen a magyarságnál is a női genitáliákat is szimbolizálhatja [Bernáth 1986:249—260]); talán nem túlzás a víziborjút is esetenként fallikus szimbólumnak tekinteni. Víziborjú lehet szintén tipikusan fallikus madár [Bernáth 1986; ilyen a bölömbika példája|, de hogy a magyarságnál és másutt is gyakran egyértelműen a női genitáliákat szimbolizáló hal |Bernáth 1986:57, 282] lenne, arra ritka példa akad csak, így a ,,viza " a Felső-Szigetközben [Kovács Antal 1987:69]. Figyelemre méltó, miként arra Barna Gábor is rámutatott, hogy a víziborjú „áldozatai" többnyire és tipikusan nők. 19 ,,Az európai keresztény kultúra ' ' számtalan vonatkozásában hatott a magyar népi állatismeretre [Vajkai 1948:5—6], áll ez a magyar kígyókultuszra is [Erdész 1984J és a tűzben meg nem égő szalamandra 20 hiedelme is eljutott a magyar néphez. A Salamon Anikó gyűjtéséből ismeretes gyimesi hamuból kikelő (hamvából feltámadó?) víziborjú ezt a motívumot társítja a magyar néphitből már jól ismert motívumokkal: ,,A vízibornyú olyan állat, kérem, hogy rettenetesen mérges. Az egyik komaassz.ony haragudott a másikra s ekkor elégette a vízibornyút, s akkor a hammétt odaadta a komaassz.onyának. Sa komaasszonyába megtennének a vízibornyú fiókák. Aztán őt elhordozták a világ minden felé, de soha őt meggyógyítani nem tudták. Es ebbe bele is halt. Akkor úgy mentek ki belőle a vízibornyú fiúk, ahány lyuk a fejérnépen vót, mind haláláig. Még éltihe mentek ki belőle, úgy, hogy aztán belé kellett halnia" [1987:141]. Magának a víziborjú szó történetének a nyomon követése is számos tanulsággal szolgál. A nemei 18 Valójában a kígyó iszik vizet, de igen kevéssel is beéri, pl. harmatcseppek lenyalogatásával. 19 A néprajzban ezidáig nem túl sok figyelmet szenteltek a különböző szerepeknek, így a nemek szerint elkülönülőknek sem. A népmesékben jellegzetesen férfi szerepek a sárkány, az óriás, a törpe, jellegzetesen nőiek a boszorkány és a tündér. A különösen az orosz V. Ja. Propp munkásságának köszönhetően viszonylag jól számontartott népmesei szerepeken kívül elsikkadnak az olyanok, mint pl. a falu bolondjáé. (E letűnt intézményről megemlékezik pl. Oláh [ 1985, 2:154] és Kovács Antal [ 1987:55] a verőköltő bodobács felső-szigetközi nevei kapcsán.) 20 A tűzben meg nem égő szalamandra legbájosabb jelentkezése a világirodalomban a 16. század elejéről való és Borges is megemlékezett róla [1988: 112]. Bcnvenuto Cellini önéletrajzában arról számolt be, hogy édesapjának mutatkozott meg egy gyíkféleség (lucertola) képében a szalamandra (salamandra): ,,őcsak nézte a tüzet s ekkor egyszerre meglát a fel-felcsapó lángokban egy kis állatkát, ami olyasféle volt, mint valami gyík, s igen vígan ugrándozott a legerősebb láng közepén. ' ' Ennek láttán odaszólította a kis Benvenutót és nővérét, megmutatta nekik „amit látni kellett", majd egy fiának lekevert pofonnal, egy csókkal és .érni pénzecske juttatásával tette emlékezetessé a csudás látványt, mondván: ,,ez a gyíkféle amit itt a tűzben látsz, szalamandra, aminé/tudtommal senki emberfiának meg nem mutatkozott ' ' [ 1968:31—32] (az eredetiben: ,.quella lucertola che tu vedi nel lüoco. si è una salamandra, quale non s'è veduta mai pi Ci per altri").
