Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)
TANULMÁNYOK - Kicsi Sándor András: A víziborjú természete
Ideális esetben a testbe jutó és a gyomorban megnövő állat víziborjú néven szerepel és valamilyen szalamandrafélével azonosítható vagy rosszabb esetben meghatározatlan állat. Ilyen gyűjtések vannak Békés megyéből [Oláh 1985], Besenyőtelekről [Heves megye, Berze Nagy 1910], Bikkhavas patakáról [Gyimes, Románia, Salamon 1987], Doroszlóról [Jugoszlávia, Kovács Endre 1982], Földeákról [Csongrád megye, Rácz 1964], Hajdú megyéből [Tetétlenről, Liszt 1906], Hortobágyról [Barna 1979], Jászdózsáról [Szolnok megye, Gulyás, 1973, 1976], a Körös KisSárrétjéről [Fehér 1938], Körösnagyharsányról [Békés megye, Beck 1980], Nyíregyháza vidékéről [Márkus 1943], és Szeged vidékéről [Kovács János 1901, Gulácsy 1927], A fenti tájak (a víziborjú további előfordulásaival együtt) a mellékelt térképen vannak megjelölve. A szavak és denotátumaik közti laza viszonynak, valamint a denotátumoknak tulajdonított viszonylag labilis tulajdonságoknak köszönhetően a fenti ideális esettől legalább kétféle eltérés létezik: egyrészt a hasban megnövő víziborjú az ebihallal [pl. László 1899:235 [ vagy esetleg valamely más állattal azonosítható, másrészt valamely szalamandraféle más néven, de hasonló tulajdonságokkal szerepel [pl. gőte néven, Csűry 1935:333]. Jelentős számú víziborjúra vonatkozó adat lappanghat kéziratos gyűjtésekben. Feltehetően ilyen eredetű pl. egy O. Nagy Gábor által idézett tájnyelvi tréfás hasonlat, amit a nagyon savanyú bor jellemzésére használnak: Olyan savanyú, hogy megöli az emberben a vízibornyút [1982:729] (O. Nagy gyűjteménye műfajából adódóan nem közli, hogy adata honnan származik). Szendrey Zsigmond a következőképpen foglalta össze a víziborjúra vonatkozó magyar hiedelemanyagot: „A víziborjú a folyóból ivott vízzel becsúszik az ember hasába, ott nagyra nő; feje akkora, mint a bornyúé és szőrös, mint a vadmacskáé, roppant szemei mozdulatlanok, hangja, mint a kisgyermek sírása vagy a malac visítása. Ha idejében ki nem csalják, a has kipukkan és a beteg meghal. A tápéi víziborjú éjjel belopózik az eladólány ágyába, sír és reggelre kékszemű csecsemővé változik" [1938:269]. Besenyőtelken azt tartották, hogy „Folyóból vagy árokból hason fekve vizet inni nem szabad, mert lenyeli az ember a vízibornyút, az megnő a gyomrában s meghal tőle" [Berze Nagy 1910:27, 1982:128]. A Mosztonga partján fekvő Doroszlón úgy vélték, hogy , ,Vízibornyú van a Mosztongában, ojan, mind a gyík, csak a hasa piros. Ha valaki megissza, megnyől a hasába" [Kovács 1982:154]. Földeákon „vízibornyú — kinek nagy hasa nőtt, arra mondták (de nagyon komolyan), hogy víziborjú nőtt a hasúban. A rossz víz ivásakó a vízjbomyútú fétötték a gyerököket" [Rácz 1984:143]. Jászdózsán a vízibornyu-ró\ („szalamandra, vízigőte") „azt tartják, hogy ha valaki vízzel megitta, megnőtt, kifejlődött a hasában és a halálát okozta. Azt nem tudják, hogy hogyan lehetett az emberbe került vízibornyút kicsalni" [Gulyás 1973:123]. Ugyanezen gyűjtés részletesebb változata egy csúfolódást is hoz: „Ha egy lány teherbe esik, azt mondják, hogy vízibornyút ivott" [Gulyás 1976:79]. Még mindig ugyaninnen valók a következő hiedelmek: „vízibornyú van a Tárnában." „Folyóvízben él, olyan mint a gyík, csak a hasa piros. Ha valaki vízzel megitta, megnőtt a hasában" [1976:21]. „Ha valakinek megdagadt a hasa kimondták, hogy vízibornyút ivott, az nőtt meg benne. Kifúrta a hasát, meghalt" [1976:75]. Beck Zoltán körösnagyharsányi gyűjtésében egyazon adatközlőtől két rövid hiedelemtörténet szerepel: „A víziborjú ez egy gyík, olyan vereshasú. Az ember vízibe belemegy, azt aki kiissza, annak kirágja a bélit. Egy szép kislány is megitta, elkezdett nőni a hasa. A szülei szidták, de őmondta, tiszta ő. Oszt a kilencedik hónapba kirágta a hasát. Kimászott akkor a víziborjú, oszt olyan kövér volt, mint a macska." — „A cigány is hegedülés után ivott a kútnál a vederből. Az észrevette. Elmentek éjszaka az orvoshoz, az adott valamit, ami kihajtotta belőle a víziborjút" [1980:52]. Márkus Mihály szerint a nyíregyházi tirpákoknál „A kígyótól mindenki fél, még akkor is, ha ártalmatlan. A vízibomyútól szintén félnek. Azt tartják róla, hogy édesvízi állat, — ezért az állóvízből nem ajánlatos inni, mindenki nagyon könnyen megihatja. Az ember hasában nagyra szokott nőni és ha idejében ki nem csalják, szétfeszíti a hasfalat, s ebbe az illető belehal" [1943 : 276, idézi Barna Gábor is, 1979:79].
