Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

TANULMÁNYOK - Kicsi Sándor András: A víziborjú természete

sabban ,,gőte, szalamandra" jelentésű, elég gyakran ,,ebihal, békaporonty",

4 de számos más vízben vagy víz közelben élő állatfaj jelölésére is szolgálhat, leginkább úgy, hogy más, közismert megnevezések (pl. béka) által jelölt (általuk „lefoglalt") és általában viszonylag könnyen azonosítható denotárumokra nem vonatkozhat.

5 További komplikációkat pedig az illető állatokhoz fűződő hiedelmek okozhatnak. A víziborjú akár egyetlen helyen is jelölhet többféle állatot. A Felső-Szigetközben a vizát (Huso huso) „hatalmas teste miatt víziborgyúnak is hívják" [Kovács 1987:69], ugyanígy nevezik a foltos szalamandrát (Salamandra salamandra) is [1987:70]. Mindamellett egyikre sem kizárólagos, mivel az illető állatok szokásos elnevezései vizza, tokhal, tok, illetve peszërce, pöszérce [1987:69—70]. Kovács János Szeged néprajzát összefoglaló kitűnő könyvéből megtudhatjuk, hogy a víziborjú egyaránt szolgált a „tarajos gőte" és a „közönséges húrféreg (Gordius aquaticus)"

6 jelölésérc 1901:44). A víziborjúval kapcsolatos a következő hiedelem: „A békát, vízi-borjút — hiedelem szerint — elnyeli s ez, utóbbi szörnyeteggé nyől az, ember hasában, a béka pedig brekeg is ott, de édes4 Számos más nyelvben is előfordul, hogy egyazon szó jelentése egyaránt „gőte" és „ebihal", pl. szerbhorvát mrmoljak. (A román mormoloc ,.ebihal" szerbhorvát jövevényszó.) A kétéltűek (Amphibia) osztályába tartozó békák (Anura) és farkos kétéltűek (Urodela) többségének lárvája vízben nevelkedik és a laikusok számára a két rend apró, halszerű lárvái nehezen megkülönböztethetők. A békák egyébként más néven farkatlan kétéltűek, minthogy kifejlett, nem lárva („nem ebihal") korukban nincs farkuk. Lehetséges, hogy létezett (és talán széles körben elterjedt volt) olyan hiedelem, amely az ebihalat nem a béka. hanem valamely szalamandraféle kicsinyénak tartotta. Elképzelhető az is, hogy a kagylót tekintették annak, amiből a béka kikel. A Felső-Szigetközben pl. a kagyló megnevezése békateknyő, teknyősbéka, békahaj [Kovács Antal 1987:58], ugyanitt egyébként a kagylósbéka, teknyőc „mocsári teknős" [1987:69]. Az, hogy a népi osztályozás a békák lárváit külsődleges jegyek alapján a szalamandra-félékkel kategorizálta egybe, nem különösebben rendkívüli jelenség. Tulajdonképpen nagyon is kézenfekvő, hogy valamiből egy ugyanolyan típusú, csak nagyobb lény válik. Pl. A magyar etnozoológiára nem jellemző, de szórványosan szerte a világon elterjedt hiedelem némely hernyót, kukacot, gilisztát a kígyó vagy angolna lárvájának tart. A lepkék, szitakötők lárvái pedig általában problematiusak a népi államismeretben. Természetesen az állatok kialakulásáról egészen furcsa nézetek is léteznek. Pl. a kínai néphagyomány szerint a férgek (chong) a szélből (feng) keletkeznek; némiképp hasonló a finn betegségokozó „szélféreg" (tuulimato) képzete is [Oláh 1986:62]. A népi osztályozások gyakran a tudományostól eltérő, elsősorban külsődleges jegyek alapján döntik el egy-egy állat hovatartozását. így pl. a kígyónak kriteriális tulajdonsága, hogy ne legyen, a gyíknak, hogy legyen lába. Ezért a lábatlan (vagy törékeny) gyík a népnyelvi besorolásban országszerte (tudományos szempontból helytelenül) kígyó. Kovács Antal adatai szerint [1987: 69] elevenszülőkíjjó az „európai lábatlan gyík vagy törékeny kuszma (Anguis fragilis). " Az „ebihal, békaporonty" megnevezése a magyarban nyelvjárásonként nagy változatosságot mutat: mintegy tucatnyi megnevezése ismeretes, pl. a Dunántúlon általában ebihal, a Jászság és Palócföld vidékén kutyahal, Erdélyben szórványosan vízibarnyú [pl. Horváth 1980; vizibarnyú „békaporonty" az egykori Bihar megyei Köröstárkányon is, Szendrey 1915:92]. A nyelvjárási variációkra szép példa található Murádin László gyűjtésében: három szomszédos erdélyi községben a butahal (Datk), békahal (Krizban) és kutyafejűhal (Apáca) elnevezések használatosak. 5 Az állatok elnevezéseit tárgyaló munkákban ritkán mulasztják el megemlíteni, hogy „az állatnevek tárgyi azonosítása, tehát jelentésük pontos megállapítása sokszor nagy nehézségekbe ütközik. (. .. ) Az állatnevek — a növénynevekhez hasonlóan — gyakran változtatják jelentésüket, s tájegységenként is sokszor más-más jelentésűek" [így Károly 1977: 377]. Legalábbis a víziborjú esete azonban azt mutatja, hogy a denotátumok „pontos " természettudományos meghatározása nemigen visz (olykor egy jottányit sem) közelebb sem a nép-, sem a köznyelvi jelentés ismeretéhez; ráadásul, nem egy esetben, félre is vezethet. így pl. különösen az etnobotanikában gyakori, hogy egy növénynév alapvetően egy bizonyos növényre vonatkozik, kiterjesztve viszont több más, bizonyos tekintetben hasonlót is jelölhet — még ha meg is különböztetik (vagy legalábbis képesek megkülönböztetni) a szó denotátumait, a különböző növényfajokat. 6 A közönséges húrféreg (Gordius aquaticus) a Hengeresférgek (Nemathelminthes) törzsének Húrférgek (Nematomorpha) osztályába tartozik.