Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

TANULMÁNYOK - Bánóné Fleischmann Marianna: A hazai munka- és iparegészségügy vázlata 1945-ig

ge következtében a dolgozók zöme a szegényparasztokhoz és a nincstelen mezőgazdasági munkásokhoz tartozott, akik kívülrekedtek a betegbiztosításon és anyagi helyzetük következtében az orvosi ellátás költségeit nemigen tudták megfizetni. A mezőgazdasági munkások egy részét (a cselédeket, a gépek mellett dolgozó munkásokat) az 1900. évi XVI. és 1902. évi XVI. tv. által létrehozott Országos Gazdasági Munkás és Cselédsegélypénztár baleset esetén orvosi kezelésben és segélyben részesítette ugyan, de ez a betegségi esetekre nem terjedt ki [40J. A Tanácsköztársaság rendelkezései közül a dolgozók helyzete és egészségügyi ellátása szempontjából nagy jelentősége volt annak, hogy a betegségi és baleseti biztosítást kiterjesztették minden munkásra, alkalmazottra. Ezzel megoldódott a magyar nép egészségügyének régi fájó kérdése, a mezőgazdasági munkások sok százezres tömegének biztosítása. Proletárdiktatúra a mezőgazdasági munkásokat az ipari munkássághoz hasonlóan részesítette a betegségi és baleseti biztosítási juttatásokban. A betegségi segélyekre való jogosultság időtartamát a betegségtől számított egy évre terjesztette ki. A szocialista humanizmus mutatkozott meg abban a segélyezésnél alkalmazott elvben, hogy minél tovább volt beteg a biztosított, annál nagyobb táppénzt kapott. A táppénz a betegség első 4 hetében az átlagos napi bér 60%-a lett, utána pedig az átlagos napi bér 75 %-a. A családfenntartónak a 26. hét lejártától kezdve az általános napi bér teljes összege járt. A betegségi és baleseti biztosítás további kiterjesztésére nyújtott lehetőséget a rendelet, amely kimondta, hogy ,,azok a kisgazdák, akik családjuk tagjain kívül rendszerint idegen munkást nem foglalkoztatnak, magukat és családjuk tagjait betegség- és baleset esetére önként biztosíthatják. Megkezdődött a biztosítási intézmények széttagoltságának felszámolása is. A vállalati pénztárak, kisebb bányatárspénztárak beolvadtak az Országos Pénztárba, a többi pénztárak megszüntetéséről egyelőre nem döntöttek, de ugyanolyan juttatásokra kötelezték azokat is, amilyeneket az Országos Pénztár nyújtott. Az Országos Pénztár igazgatásában csak munkások vettek részt. Az összes biztosítási szerv, intézmény elvi irányítása az egészségügyi főhatóság kezébe került [41]. A Horthy-rendszer első intézkedései közé tartozott az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár önkormányzatának felfüggesztése, az Állami Munkásbiztosítási Hivatal megszüntetése. A Pénztár élére kormánybiztost állítottak. Az 1927. XXI. tv. az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár feladatkörét az Országos Munkásbiztosító Intézetre ruházta. Az Intézet központi és helyi szerveinek működését a munkaadóból és a munkavállalókból paritásos alapon összeállított választmány ellenőrizte és határozott egyes ügyekben. A központi választmány élén azonban az államfő által kinevezett elnök állt, a döntés joga a vitás kérdésekben az övé volt. Sajnos, így az eddig sem mindig érvényesülő paritás, most már teljesen látszattá vált. Még inkább érvényesítette a tőkés állam befolyását az a rendelkezés, mely szennt a biztosító intézet tisztviselőit az állam nevezte ki. Haladást jelentett a törvény abban a tekintetben, hogy a munkásbiztosító intézetet óvórendszabályok kiadására kötelezte, amelyek elhanyagolása esetén a munkaadónak pótjárulékot kellett fizetnie. Elvben leszögezte a törvény a foglalkozási betegségek kártalanítását. Meghatározta továbbá a többi biztosító intézet feladatkörét is. A fővárosban és környékén dolgozó magánalkalmazottak biztosító pénztárát Budapesti Kereskedelmi Betegségi Biztosító Intézetté minősítette át. A betegségi és baleseti biztosítós szabályozását követte az öregség, rokkantság, özvegység, árvaság esetére szóló, kötelező biztosítás bevezetése az 1928. évi XL törvény formájában. Az új biztosítás ellátását is a betegség- és balesetbiztosítás ellátásával foglalkozó intézmények végezték, így az Országos Munkásbiztosító Intézet, ettől fogva Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI), a Budapesti Kereskedelmi Betegségi Biztosító Intézet pedig Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) elnevezés alatt folytatta működését. Az 1927. évi XXI. tv. alapján az OTI 1934-ben ólomvizsgáló állomást létesített, amely 1940-ben