Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

TANULMÁNYOK - Bánóné Fleischmann Marianna: A hazai munka- és iparegészségügy vázlata 1945-ig

A HAZAI MUNKA- ÉS IPAREGÉSZSÉGÜGY VÁZLATA 1945-IG BÁNÓNÉ FLEISCHMANN MARIANNA I. MAGYARORSZÁGI IPAR KIALAKULÁSA, JELLEGZETES ADOTTSÁGAI ÉS FEJLŐDÉSE Magyarországon a királyság megalakítása idején már kialakult a kézműiparosok. valamint a bányászattal foglalkozók csoportja. A tatárjárás szörnyű pusztítását követően a nagyobb védelmet nyújtó városok alapításából a kézművesek maximálisan kivették részüket. A városi polgárság zöme szintén a kézműiparosok sorából rekrutálódott. A városok falai közé húzódott kézműiparral foglalkozók a későbbiekben céhekbe tömörültek. Szervezkedésük célja érdekeik védelme, valamint az ipari munka szabályozása volt. A patriarchal izmus elvére épült ideális elgondolás később mindinkább eldurvult és a fejlődés akadályává vált. Az 1526-os mohácsi vész, az ezt követő politikai változások a magyarországi ipar további kibontakozását megakadályozták. Az ipar fej léklése csak a kiegyezési követően indulhatott meg, erőteljesebben pedig csak a századforduló idején. A sokáig feudális kötöttségben élő Magyarország még az első világháború előtt, sőt utána is inkább agrárország volt, lakosságának 60%-a (1920-ban 56%) mezőgazdaságból élt, csupán 27% dolgozott az ipar, kereskedelem és közlekedés területén. Az urbanizáció és az ezzel együtt járó ipari fejlődés a XIX. század utolsó évtizedében vett erőteljesebb fordulatot, melyet a népszámlálás adatai is tükröznek. 1869-ben a városi lakosság 23,8%-ot képviselt, 1930-ban az ország népességének egyharmada, 33,2%-a található a városokban. Az urbanizáció erős lendületét tükrözi, hogy 1869—1930-ig a 11 törvényhatósági jogú város népességének százalékos aránya 12,3%-ról 19,3%-ra nőtt, a kisebb települési típust reprezentáló megyei városoké 11,5%-ról csak 13,9-ra emelkedett, míg a járásoké 76,2%-ról 66,8%-ra apadt. Ezekből az adatokból világosan kitűnik, hogy a néptömörülés a magasabb lélekszámú településeket részesítette előnyben, az arányok emelkedése itt volt a legerőteljesebb. A törvényhatósági jogú városok sorából messze kiemelkedett a székesjéíváros fejlődése, mely a XIX. század végére az ország legnagyobb ipari központjává alakult, és mint a lakosság számának emelkedése is tükrözte, világmetropolisszá bontakozott ki. 1869-ben 270 685 főnyi népességével az össznépesség 5,4%-át adta, de már 1910-ben lélekszáma 880880 főre nőtt, ami az ország lakosságának 11,6%-át reprezentálta. Ekkor érte el fejlődésben és népszaporulatban a maximumot, ez az arány 1920-ban és 1930-ban sem változott. Ha ezek után figyelembe vesszük, hogy 1930-ban a törvényhatósági jogú városok népességi aránya — ahogy a fentiekben jeleztem — 19,3% volt és ebből Budapestre 11,6% jutott, egyértelmű a főváros vezető szerepe [ÍJ. Az 1872. XXXVI. törvénycikk alapján egyesített Budapest—Óbuda—Szent Margit szigetből megalakult, meghatározott területű főváros fejlődése tehát a XIX. század utolsó évtizedében kulminált. Budapest népességének ekkori állandó, hatalmas emelkedése csak kisebb részben a ter-