Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

KÖNYVSZEMLE

Ravenelli Guidotti, Carmen: Donatione Paolo Mereghi ceramiche europée edorientali. Bologna, Grafis Ed., 1987. 380 p. ill. (színes és fekete-fehér) (Museo Internazionale delle Ceramiche in Faenza-Catalogo generale della raccolte. vol. 4.) A faenzai nemzetközi kerámia múzeum gyűjteményének teljes katalógusát adja az érdeklődők kezébe az a sok közreműködőt és támogatót dicsérő vállalkozás, amelynek 4. kötete ismertetésünk tárgya. A múzeum anyagának igen nagy részét teszi ki az 1953-ban adományozott ún. Paolo Mereghi-gyűjtemény. Paolo Mereghit (cca. 1890—1953) humán műveltsége a szépirodalom kutatásán és művelésén kívül a kerámiák iránti érdeklődéshez is elvitte, az pedig külön szerencse, hogy módjában állt egy rendkívüli értékű magángyűjtemény létrehozása is. A kollekció gerincét az 1918—1930 közötti években gyűjtötte össze. Külföldi utazásai ezt minden tekintetben elősegítették. Halála után 208 darabból álló különgyűjteményt ajándékoztak örökösei a faenzai múzeumnak. A gyűjtemény darabjainak részletes leírását tartalmazó, fényképpel dokumentált katalógust rövid kerámiatörténeti bevezető és a kollekció létrejöttével kapcsolatos — Mereghi levelezéséből vett — válogatás előzi meg. A katalógus időrendi csoportosításában tárja fel az anyagot. A tárgyak részletes leírása nemcsak a külső jegyek ismertetésére szorítkozik, de az esetleges — rá vonatkozó — szakirodalomra is utal. Orvos- és gyógyszerészettörténeti szempontból is figyelmet érdemel a Mereghi-gyűjtemény, hiszen sok patikaedény is tartozik hozzá a legkülönfélébb díszítéssel, formával, az előállító műhely jellegzetes stílusát képviselve. Orvostörténetileg mégis az az 1580 körül, Urbinoban készített tál a legérdekesebb, amely szülési jelenetet ábrázol. Itt egy olyan szokást, hagyományt kell említeni, amelyhez hasonló a magyar néprajzban sem ismeretlen és a komatál, komatál-vivés fogalomkörben közismert. Lényege, hogy a gyermekágyas asszonyt a rokon nők látták el, elsősorban a gyermek keresztanyja. Általában a köznapi használattól eltérő, díszesebb, erre az alkalomra készített edényben vitték az ételt az anyának. Magyarországon a népi cseréptálak részesültek előnyben. Előkelő körökben természetesen drágább, különleges étkészletet készíttettek erre az eseményre. Az olasz kerámia-szakirodalomban több említést találni a főúri családok által használt ún. servizio da impagliatakról, vagy más néven a scudella di donna di parto-król, amely kifejezések szószerinti fordítását nem érdemes adni, mert nem magyarázzák a dolog lényegét. Az olasz irodalom általában 2—5, illetve max. 9 darabos készletet ismer (különféle mélységű és nagyságú tányérok, fedeles edények, csészék, stb.), zömmel a 16. századból maradtak ilyenek. Ezek fő jellemzője, hogy szülési vagy a gyermekgondozással kapcsolatos szokásairól (szülési pozitúra, segédletek, szülőszék, stb.), de a környezetükről, ruházatukról is. A szülési jelenetek ábrázolásánál analógiák fedezhetők fel a korabeli orvosi könyvek illusztrációival. A Mereghi-gyűjtemény készlete 5 db-ból áll, de azt nem sikerült kideríteni, hogy melyik család tulajdona volt. A kötet különféle mutatók és a felhasznált irodalomjegyzéke leszi teljessé, rendkívül szépek az. illusztrációi. Kapronczay Katalin Schipperges, H.: Eine ..Summa Medicináé" bei Avicenna. Zur Krankheitslehre und Heilkunde des Ibn Sina (980—1037). Sitzungsberichte der Heidelberger Akademie der Wissenschaften. Mathematischnaturwissenschaftliche Klasse. Jg. 1987., 1. Abh. Springer Verlag, Berlin-Heidelberg-New York-LondonParis-Tokyo, 1987 58 p. Korunk talán legnagyobb élő orvostörténészének, a páratlan műveltségű H. Schippergesnek ez az előadása afféle bevezető lehet az Avicenna-kutatásba. Az előadás tengelyében az orvostudomány első és talán utolsó teljes orvostudományi rendszerét megfogalmazó Canon áll, az a mű, amely nem csak az európai középkor és reneszánsz orvostudományát határozta meg, hanem talán az egyetem intézményének kialakulásához is döntően járult hozzá. E lényegre törő, ám olvasmányos előadás megvilágítja, mi volt az oka annak, hogy a Canon oly nagy hatást tehetett a maga korában: e hatás titka, Schipperges szerint, elsősorban a szerkezet és a nyelv világosságában, az univerzalitásban, a teória és a praxis egyensúlyában és a proftlaktikus vagy diététikus gyógymódok és eljárások hangsúlyozásában rejlik. A tanulmányban alkalmazott lírai, filozofikus és asszociatív előadásmód segítségével Schipperges arra is képes, hogy az eddig, hatalmas kutatómunkát egyetlen gondo-