Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

KÖNYVSZEMLE

KÖNYVSZEMLE Adams, J. N.: The Latin Sexual Vocabulary Duckworth, London, 1987. (First publ. in 1982) 272 p. Aki forgatott már latin auktorokat, meglepődéssel tapasztalhatta, milyen változatos, milyen jelentős a latin szexuális szókincs. Ezt a szókincset kísérli meg rendszerezni, nyelvtörténeti, szemantikai és kritikai szempontból elemezni a jelen munka. A latin szexuális szókincs alapvetően két forrásból rekonstruálható: a fönnmaradt feliratok és irodalmi szövegek alapján; ez utóbbiak elsősorban a komédia, epigramma, szatíra, elégia és oratio műfajából származnak. Maga a szókincs három részre osztható: részint a nemiséggel kapcsolatos testrészeket, részint a cselekvéseket, részint pedig az anyagcserefolyamatokat jelöli. A szerző gyűjteményéből elhagyta az eufémizmusokat, és a vitatható jelentésű körülírásokat: mindenekelőtt az obszcén szavakra koncentrál. A vizsgált szövegekben ezeknek az obszcentásoknak négy, jól elkülöníthető funkciója volt: Vagy rituális-apotropaikus (elhárító) szerepet töltöttek be (akár a megfelelő cselekvések), vagy az agressziónak, és a humornak szolgáltak eszközül, vagy pedig puszta izgalomkeltés volt a céljuk. Adams az egyes szavakat, kifejezéseket, dénotátumuk szerint csoportosítva elemzi, jelentős filológiai apparátus segítségével, könyve végén pedig, összegzésképpen szociolingvisztikai-társadalomtörténeti, nyelvtörténeti, tipológiai és a jelentésfejlődésre vonatkozó következtetéseket von le vizsgálódásaiból, külön kitérve a latin szexuális szókincs és a görög nyelv szoros kapcsolatára. Mivel F. C. Forberg és P. Pierrugues hasonló tárgyú munkái már elavultnak tekinthetők s nem is ennyire teljesek, ez a könyv fordítók, nyelvészek és művelődéstörténészck, így orvostörténészek számára is nélkülözhetetlen segédeszköz. A komor tudományos stílus pedig, amellyel Adams tárgyát ismerteti, sajátos bájt kölcsönöz ennek a kiváló szakmunkának. Magyar László Amasuno, Marcelino V. : La materia medica de Dioscorides en el lapidario de Alfonso X el Sahio. Literatura y ciencia en la Castilia de siglo XIII. Consejo Superior de Investigaciones Científicas. Cantro de Estudios Históricos. Madrid. 1987. 181 p. A 12—13. században Kasztilia, León, Asturia kolostoraiban és udvaraiban arab nyelvű tudományos munkák tömegét fordították latinra illetve spanyol és katalán nyelvjárásokra. Nem véletlen ez, hiszen a 8. század vége óta az iszlám kultúra talán legfontosabb központja éppen dél-Hispánia volt: a közvetlen, sokszor személyes kapcsolat ösztönzőül hatott. A fordítóiskolák közül különösen a kasztiliai Toledo tünt ki termékenységével. Itt működött többek közt Alfredo de Sareshel, Michael Scotus, Marcus Toletanus, Hermannus Alemanus és Alfonz apja, a regényfordító III. Ferdinánd is. E hispániai fordítási láz eredményeképpen terjedt el európaszerte az arab-zsidó-szir-perzsa természettudomány, illetve az általa közvetített görög gondolatvilág. A 13. század második felében uralkodó és működő X. (Bölcs) Alfonz király, irodalmi, asztrológiai és theológiai munkák fordítása után, valószínűleg 1279-ben fejezte, vagy fejeztette be a Lapidario — Kőzettan — összeállítását. E hatalmas kompiláció négy forráspontból merít: 1. Görög auktorok, pl. Theophrasztosz, Pszeudo-Plutarkhosz, Dioszkoridész, Pszellosz. Küranidész, Damigerón, stb. 2. Latinok: Plinius, Isidorus és Marbodus 3. Arabok: Al-Biruni. Ibn-al-Baitar, Tifasi, stb. 4. Zsidó szerzők. Valamennyi forrás közül természetesen a görögök a legfontosabbak — elsősorban az Arisztotelésznek tévesen tulajdonított Lithika és Dioszkoridész Matéria Medicá-jámk kőzettani részei. Ez utóbbiak gyógyszertörténeti szempontból is igen fontosak — ezért érdekes Alfonz Lapidáriumának minden velük kapcsolatos részlete is.