Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Rádóczy Gyula: A magyarországi gyógyszerészképzés története
15. orvosi biometria 16. orvosi pszichológia 17. orvosi szociológia 18. patofiziológia 19. rehabilitáció 20. sportfiziológia 21. virológia A szakgyógyszerész-képesítés megszerzésének lehetőségével a gyógyszerészeinek mind a társadalomban, mind pedig az egészségügyben betöltött szerepe egyaránt újabb elismerést nyert. A GYÓGYSZERTÁRI KÖZÉPKÁDERKÉPZÉS A gyógyszertárakban — különösen a nagyobb fizikai erőt kívánó aprítási műveletekhez és a nagyobb mennyiségben előállított galenikumok készítéséhez — már évszázadok óta szokásos volt férfi laboránsokat, ,,contusor"okat alkalmazni. Mivel a XX. század elejétől már mind kevesebb galenikum készült a gyógyszertárakban, ezért a laboránsi munkakör lassan elsorvadt és előbb mellette, majd később helyébe lépett a gyógyszerészi szakértelmet nem kívánó technikai műveletek (porosztás, kenőcsök kikeverése és tégelybe töltése, összemért pirulák elkészítése, teák kicsomagolása, impleálás stb.) elvégzésére, a női munkaerő által is ellátható, nagyobb erőkifejtést nem kívánó technikusi munkakör. Erre a munkakörre a női munkaerő alkalmazását nemcsak azok jobb kézügyessége indokolta eleinte, hanem a női munkaerő lényegesen alacsonyabb bérezése is. Első ízben 1893-ban javasolta Kovách Arisztid komáromi gyógyszerész a Gyógyszerészi Közlöny hasábjain, saját igen jó tapasztalatai alapján, a női munkaerő alkalmazását laboránsi munkakörben. Ö elsősorban ajárJatának anyagi oldalát hangsúlyozta, mivel szerinte egy értelmes és jól betanított női munkaerő (technika), munka tekintetében felér egy gyógyszerészsegéddel, fizetés tekintetében viszont jóval kevesebb az igénye. 71 Később, a két világháború között, a gyógyszertári technikák alkalmazása egyre általánosabbá vált. A laboránsoktól még természetesen semmiféle iskolai végzettséget nem kívántak meg, hiszen az ő munkakörük mai szóhasználattal élve „betanított munkás" lehetne csupán. A technikák munkája viszont már bizonyos fokú felelősséggel járt, ezért eleinte a mai 8 általános iskolának megfelelő előképzettséget kívántak meg tőlük, majd 1961-től már az érettségi bizonyítványt is. Szakmai képzésük eleinte minden hivatalos jelleg nélkül történt, a gyógyszerész a saját elgondolása és kényelme szerint oktatta, képezte őket. Első ízben a Tanácsköztársaság idején volt egy kezdeményezés, amikor is Bokányi Dezső a szocialista egészségügy fejlesztése érdekében, az addig minden képzettség nélküli segédmunkások, laboránsok, ifjúmunkások szakcsoportjainak tagjai részére javasolt megfelelő oktatást és ennek helyet adó előkészítő iskolák létesítését. Ennek tananyagát az előbb említett szakcsoportok vezetői: Fekete Lajos és Nagy Oszkár gyógyszerészek dolgozták ki. A Tanácsköztársaság bukása miatt azonban ez a kezdeményezés sem valósulhatott meg. A gyógyszertári technikák munkakörét 1933-ig semmiféle jogszabály nem határolta körül, hiszen eleinte tiltották is alkalmazásukat, mivel kiszorították állásaikból a magasabb fizetésért dolgozó gyógyszerészsegédeket és a csak tirocinális vizsgával rendelkező, úgynevezett „nem okleveles gyógyszerészieket. Végül is első ízben 1933-ban rendezte munkakörüket egy miniszteri 71 Göllner Barnabás: A budapesti gyógyszertári középszintű dolgozók képzésének története. Gyógyszerészeti Diárium 1975. 3. sz. 113-114. Kovács Arisztid: Alkalmazzunk nőket a gyógyszertárban. Gyógyszerészi Közlöny 1893. év 464.
