Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

KÖNYVSZEMLE - Kühn, J.-H. — Fleischer, U.: Index Hippocraticus. Vandenhoeck et Ruprecht, Gottingae. Fasc. I. A-D, 1986., Fasc. 2. E-K, 1987. (Magyar László)

származású orvosok helyzetét. Eszerint Rómában idegennek lenni mindig bizonyos — bár nem behozhatatlan — hátrányt jelentett az orvos számára, de ,,civis Romanus"szá válni előny volt a Római Birodalom bármely részén. A bevándorló orvosok jelentős része ezért nem annyira Rómában, mint inkább valamely provinciában telepedett meg. A nem szabad orvosok (servi medici) és a felszabadítottak (libertini medici) helyzetét a szerző magának a társadalmi státusnak a megítéléséből vezeti le. Mivel nem csupán a rabszolgákról, hanem az őáltaluk írottakat is (pl. sírfeliratok) felhasználja az elemzéshez, Kudlien ebben a két, könyve első részét záró fejezetben árnyaltabb és szerintem ezért hitelesebb eredményre jut, mint ami eddig a köztudatban — a szakmai köztudatban is — élt. A könyv második nagy egysége magának az orvoslásnak, az orvosi tevékenységnek a taglalása. Ezzel összefüggésben kerülnek szóba az orvosi társadalom legfelső és legalsó rétegei; egyébként azt mondhatjuk, hogy ez a fejezet a kérdés horizontális megközelítése, s így mintegy kiegészítője az első rész inkább vertikális szemléletének. Az ellenérvek tükrében jelentőségüket — vagy legalábbis jellemző voltukat — veszítik olyan, eddig szinte közhelyszerű igazságokként kezelt tények, mint pl. Cato maior idegenkedése az orvosoktól, a komédia- és szatíraírók orvosparódiái, a medicina alacsony presztízse vagy a ,,

servi medici", az orvosi tevékenységet folytató rabszolgák jelentős száma. Kudlien könyve a római medicina — és ezzel összefüggésben a római társadalom — talán egyik legátfogóbb és legsokoldalúbb bemutatása. Hitelét — részletes jegyzetapparátusa és indexei mellett csak növeli az, hogy feltárván az idézetek és a belőlük kibomló jelenségek ellentmondásosságát, nem kívánja ezt egy elmélet segítségével megszüntetni. Az ellentmondások mögötti rendszereket, tendenciákat kutatja és ezáltal az olvasónak nem is elsősorban tényszerű tudását, hanem inkább a szemléletmódját változtatja meg. Ezért — úgy gondolom — ez a könyv nemcsak az orvostörténész, hanem az ókortörténész és a klasszika-filológus számára is alapmű lesz. Ballér Piroska Kühn, J-H. — Fleischer, U.: Index Hippocraticus. Vandenhoeck et Ruprecht, Gottingae. Fase. 1. A—D, 1986. 1—200. p., Fase. 2. E—K, 1987. 201-464. p. A kötet szerkesztői nagy munkába fogtak: a teljes Hippokratész-corpus szómutatóját és névmutatóját kívánják elkészíteni s kiadni. A vállalkozásból eddig két kötet készült el, alfától kappáig teljes indexszel. A munka nehézsége nemcsak a földolgozandó anyag méreteiben rejlik, hanem a hippokratikus hagyomány kuszaságában és vitathatóságban is. A szerkesztők ezért főként a filológiában is elfogadott Littré-féle kiadást s annak jelöléseit veszik alapul, s csak ha ettől eltérnek, akkor hivatkoznak más forrásra. Az egyes szavak, helyesebben szóalakok után megtalálhatjuk a szó valamennyi előfordulási helyét, az esetleges variánsokkal kiegészítve. Mint azt a becsületes előszóból megtudhatjuk, ez a kiadói vállalkozás nem áll előzmények nélkül, s a kiadók sem voltak magukra utalva a munkában, hiszen, sok más mellett legfőképpen a hamburgi Thesaurus Linguae Graecae munkatársai segítették őket föladatuk végrehajtásában. A filológiában és az orvostörténet-kutatásban szinte nélkülözhetetlen segédkönyv, illetve mutató a Hippokratészkiadások, -fordítások, -kommentárok s a fontosabb Hippokratész-irodalom jegyzékével is segíti munkánkat. A kiadvány — mely reméljük minél hamarabb teljes lesz — minden nagyobb könyvtár számára