Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Tóth Béla: Orvosírók Debrecenben a 18. században

csak Az állatok országa c. részt tudta elkészíteni J. F. Blumenbach kézikönyve nyomán. Ebben megteremti a hazai zoológia szaknyelvét, s az általa kodifikált, illetve alkotott 850 állatnévből 500 ma is él a köz-, illetve a szaknyelvben. Meg kell még emlékeznünk a debreceni orvosírók sorában Segesvári (Szokonya) István-ról, (1762—1826), aki ugyan csak 1801 végén vagy 1802 elején lett a város tisztiorvosa, műve azonban, melynek révén meg kell említenünk a század debreceni orvosírói között, 1793-ban jelent meg Bécsben. A halasi születésű Segesvári középfokú iskoláit Debrecenben végezte, az orvosegyetemet Bécsben kezdte s Pesten fejezte be. Itt adta ki W. Derham Physico-theology c. művének kb. 800 oldalt kitevő magyar fordítását terjedelmes, 43 lapnyi bevezetéssel. Orvosi oklevele megszerzése után 1795-ben Debrecenben telepedett le, s itt végezte tisztiorvosi működését haláláig. A mű, melyről már Hatvani Istvánnal kapcsolatban megemlékeztünk, a fiziko-teológiának Európa-szerte elterjedt, klasszikusnak tekintett alkotása volt, mely Magyarországon is jelentős hatást fejtett ki Csokonaiig, Fazekasig. Segesvári fordításának legnagyobb érdeme azonban az erős nemzeti öntudatról tanúskodó bevezetés. Segesvári ebben szemrehányásokkal illeti a latin nyelven író magyarokat, Szent Istvántól kora latin nyelven író magyar szerzőiig. Erőteljesen kiemeli viszont a magyar nyelv művelőit. (Szerinte például Attila is „nemcsak szerette, hanem terjesztette is a magyar nyelvet".) Felsorolja az okokat, amelyek anyanyelvű irodalmunk kifejlődését megakadályozták. A középkor „setét századai"-ban a magyar nyelvet csak a nép „ajjakai őrzötték meg". A könyvnyomtatás segített ugyan a magyar nyelvűség tekintetében is (Komjáti B., Pesti M. Gábor, Sylvester, Heltai, Méliusz, Félegyházi, a két Károlyi stb., majd Batizi A., Szegedi Kis, Gyöngyösi, Bornemisza, Tinódi, Göntzi), de a hadakozások, német betelepítések megakadályozták az anyanyelvűség kibontakozását. A 17. században ennek ellenére ismét sok magyar nyelvű könyv jelent meg: nyelvtanok (Gelei, Komáromi Cs., Molnár Albert) s Apáczai Csere, Páriz Pápai művei. „Voltak, szép magyar poéták is: Bedő (Bodó?), Gyöngyösi, Kóródi, Örvendi, s ekkor írt Pázmány Péter. Különösen a protestánsok voltak ez időben a magyar nyelv terjesztői. Most (18. század vége) megint úgy látszik, hogy az írók sok szép eredeti munkát és fordítást bocsátanak a világra nyelvünkön. Ezek sorába illeszkedik az ő műve is. Segesvári munkájából nemcsak széles magyar irodalmi ismeretei tűnnek ki, hanem szinte egész Európát átfogó irodalmi, történelmi tudása is. Ismeri a történelmünkre vonatkozó külföldi (latin és német nyelvű) forrásokat, a korabeli folyóiratokat (Mindenes Gyűjtemény, Ungarisches Magazin stb.). Egy nem „szakmabeli"-tő\ ez igen tiszteletre méltó tájékozottság. Szinnyei irodalmi lexikona megemlíti még egy Hell Miksa emlékére írott versét is. Ezt azonban az említett helyen nem találtam. Szűcs István Debrecen történetéről írott munkájában szól ugyancsak egy a város történetéről szóló kéziratáról. Ez azonban ma már nem található. Segesvári legnagyobb érdeme és jelentősége, bár fordítása mint nyelvi alkotás is figyelmet érdemel, hogy ő hozza létre irodalmunk első magyar nyelvű áttekintését. Ezt az irodalomtörténet számon is tartotta róla. Életadatait azonban úgy kellett a legutóbbi időkben Kiskunhalastól Debrecenig levéltári forrásokból kibányászni. Ennyiben számolhattunk be a 18. század debreceni orvosíróiról. Jelentőségük kiemelkedőnek mondható nemcsak a város, de az egész ország művelődése szempontjából. Rendkívül kiterjedt, polihisztorságig emelkedő korszerű tudásuk révén ugyanis rajtuk keresztül áradt be, s írott munkáik, vagy egyik-másiknál tanári munkája révén, áradt szét a hazában az újkori gondolkodás, tudomány, elsősorban a természettudományok sok-sok jelentős vívmánya, gondoljunk például Hatvanira, aki a kémiai, fizikai, ismeretek mellett az orvostudomány új iskoláját is képviselte. De széles körű műveltségük, átfogó érdeklődésük, hazaszeretetük képessé tette őket az ún. társadalomtudományok, történelem, irodalomtörténet stb. művelésére is. E tevékenységükkel nagymértékben gazdagították nyelvünket, irodalomelméletünket, irodalmunkat is (például verseikkel), s fejlesztették nemzeti, nyelvi öntudatunkat oly korban, amikor ez még csak ébredezett.