Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Kótay Pál :Színek az orvos Köleséri Sámuel életében
kórélettani és kórtani magyarázata után következtetéseit így összegezi: ,,Haec proletaria Morbi nostri Iconographia est. Nomen quod ei competat ut definiamus restât... Morbus antiquus est, nec absurda cujus symptomata sunt." (Ez a betegségünknek szegényes képe. Az őt megillető név még hiányzik... A betegség régen ismert s tünetei sem képtelenségek.) Majd így folytatja: „így midőn a betegség természetét, tüneteit és tünetcsoportjait s egyéb körülményeket tekintetbe vesszük, jobb híján a »Földközi tengeri skorbutok« »Scorbuti mediterranei« névvel jelöljük." A megjelenésében szerény, sőt szegényes dissertatio vérbeli orvos és vérbeli író mesteri munkája. Eleven, élvezetes szövege nem az olvasmányélmények közötti kalandozás. Szerzője a tanulmány mondanivalójával együtt él, testmelege táplálja és állandóan életben tartja lüktető stílusának áramkörét. Szerzője a könyv megjelenése után még pontosan huszonöt évet él. Charles Patin (Venette) már 1671-ben megállapítja, hogy a betegség oka táplálkozási hiány. Nem a táplálék mennyisége, hanem összetétele hiányos. A klinikai orvosképzés céljaira mind Itália, mind Hollandia hajói a távoli tengerek világából bőven szállítják a jellegzetes, tanításra alkalmas beteganyagot. így születik meg az izlandi eredetű, svéd közvetítéssel latinosított név s kerül be az orvostudomány vérkeringésébe: „Scorbutum Méditerraneum", Köleséri céltalannak, feleslegesnek tart minden más elnevezést. Kerek egésznek tűnik s mégsem befejezett mű. 1720-ban Krammer Johann Georg Henrik, az osztrák hadsereg főorvosa szerint: „ha majd rendelkeznek friss növényekkel, minden más segítség nélkül vége lesz ennek a szörnyű betegségnek". Két évvel Köleséri halála után 1734-ben Bachström Johann Friedrich még pontosabban, már határozottan kifejezi: „Az első, igazi és egyetlen oka a skorbutnak a friss növényi táplálék hiánya." Köleséri a korabeli anatómiai ismeretek biztos ura. Értekezésében azonban nem a rembrandti „anatómiai lecke" nyugalmát látjuk. Az egyes képleteket, így az izmokat is századának szellemégen már örökös mozgásban, változásban, egymásra hatásukban, a corpus humánum viszonylatában látja és láttatja. Szinte mai napig is érvényesek az értekezésben leírt megállapításai. A betegség tüneteinek tárgyalásában többek között ezt olvassuk: „A fájdalom." Ez az akaratunktól független, kellemetlen érzés, melyet valamennyiszer érezünk, ha a szervek anatómiai állapotában, vagy működésében az élettani határokat meghaladó elváltozások jelentkeznek. Szerinte a skorbutban: „a nyakban, a tarkó tájékon, a karban, a lapockák között, a hüvelyk- és mutató ujjakban — a legfőbb, azaz legsúlyosabb tünet." A fájdalom megítélése azonban nagyon szubjektív. Nincsen olyan mérték, amellyel valakinek a fájdalmát le lehetne mérni s ahhoz sincsen norma, amellyel két ember fájdalmát össze lehetne hasonlítani. A skorbut esetében a fájdalom magyarázata az izomzatban keletkezett vérzések, a szöveteken belüli nyomásfokozódás s majd a vérömleny szervülése és annak zsugorodása következtében a szervezet minden részében elágazódé finom idegszálakra gyakorolt nyomás fokozódása. így Köleséri megállapítása minden tekintetben helyes. A fájdalom néha lüktető jellegét az artériák feletti részek összenyomásával magyarázza. A skorbutra jellemző gyomor- és bélzavarok leírásában a nagy hírű eperjesi orvos, Paterson Hain D. Sachsiushoz írott levelét idézi: ,,.. .Habere Ungarns Morbum aliquem, quern sua lingua C semer appellant, nimirum quando Nauseam vei ex cibo vario, inordinate sumpto vel a potu nimio contrahunt" (Van a magyaroknak egy bizonyos betegsége, amelyet az ő nyelvükön csemernek hívnak, tudniillik ha rendszertelenül fogyasztott étellel, vagy mértéktelen italozással hányingert okoznak maguknak.) Az erdélyi románok, mikor ez a baj megtámadja őket, azt mondják, mam tsemerluit, a szászok: Ich habe geschemmert. (Szabó T. Attila szerint az újabb szófejtő megállapítások a szláv eredet feltételezése mellett a magyar sömör alakváltozatából eredő származással számolnak. A fogalom mindhárom nyelven azonos megjelenésekor átadó nyelvként a magyarra lehet gondolni.) „Ez a betegség — folytatja Köleséri —, amelynek panaszát a saját nyelvén helyesen említette a három nép, mégis ismeretlen; de különösen helytelenül írja le az a járatlan, aki puszta hallásból és nem azok tapasztalata alapján teszi, akik ezek között az emberek között foglalatoskodnak; a
