Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Groák Lajos: A hippokratészi „De morbo sacro" egyes kórleírásainak orvosi interpretációja
a gondolkodás székhelye nem a rekesz, hanem az agyvelő, nincs okunk feltételezni, hogy különböző tünetegyütteseket kellő ok és megfontolás nélkül sorolna együvé. Mi lehetett hát az ok? Említett dolgozatában Michler is foglalkozik a kérdéssel. Szerinte a rohammaljáró betegség és a torz ember egyaránt hordozója a terasznak (csoda, szörnyűség, szörnyszülött) ezért vélhették az epilepsziát és a torzulással járó betegségeket azonosnak. Szerzőnk azonban éppen hogy nem tartja csodálatosnak: ,.... semmivel sem istenibb vagy szentebb más betegségeknél s mint azoknak, ennek is természetes oka van." Csodálatosnak a közvélemény tartotta és a De morbo sacro többek között ennek a tévhiedelemnek az eloszlatására íródott. Ez a magyarázat tehát nem kielégítő. A kérdés szélesebb körű megközelítést kíván. Milyen közös vonásokat találhatott az író vagy az általa képviselt orvosközösség a három kórképben? Közös aetiologiaként vélelmezhették a nyákfolyást. Tudni való persze, hogy az epilepsziában ez hiányzik, de írásunk erre alapozza kóroktani elméletét. Talán éppen az volt a tévedés oka, hogy a másik két betegségben valóban észlelhetők. Foglaljuk össze a betegségek vezető tüneteit: Epilepszia Carditis (chorea) Polio. ~ Kóros mozg. (görcs) + + — Izomgyengeség — + + Légzészavar + + + Tudatzavar + + + Bénulás — + Ha a táblázatra pillantunk, jobban megérthetjük a kórképek azonosnak vételét. A tünetek, ha sommásan tekintjük őket, jelentős átfedést mutatnak. Ez az eljárás részükről aligha jogosulatlan, mert igen valószínű, hogy a görög orvosok nem figyelhettek a finomabb árnyalatokra. A rheumás láz — carditis — idegrendszeri szövődményének, a chorea minornak, inkoordinált végtagmozgásait, arcfintorait összetéveszthették az epilepsziások klónusos görcseivel. Vegyük figyelembe ezzel kapcsolatban, hogy ma, az antibiotikum-érában a rheumás láz már ritka és még ritkább a chorea minor, a „vitustánc". De gyakori szövődmény lehetett abban a korban, amikor a fertőző betegségek súlyos lefolyásúak voltak, mert a bektériumok virulenciáját semmi sem gátolta, ráadásul a rossz közegészségügyi helyzet folytán a lakosság ellenálló képessége gyenge volt. A carditisesek palmosza a légszomj mellett heveny rosszulléttel, eszméletvesztéssel is járhat, ezért minősülhetett „minor" epilepsziás rohamnak. Légzési zavar mindhárom betegségben előfordul, ha más-más jellegű is és hasonló a helyzet a tudatzavarral is. Végül, a choreások izomtónus-csökkenését összetéveszthették a polyomyelitisnek kezdődő bénulásával. Mindezek a tünetek napjainkban nem okoznak differenciáldiagnosztikai nehézséget, de mai ismereteinket nem kérhetjük számon a görögöktől. Egy febris rheumatica- és gyermekbénulásos járvány egybeesésekor — ami nem lehetett ritka — halmozottan jelentkeztek a bizarr és megmagyarázhatatlan tünetek, melyek így vagy úgy, emlékeztettek az epilepsziára. A túlhajszolt, a helyes prognózis megállapításának felelősségével terhelt és egy káoszban eligazodni próbáló orvosok aligha lehettek képesek ezeket a szimptómákat pontosan differenciálni. A fentebb idézett Harrisnak igaza lehet, hogy apalmosz mögött nem sejtették meg a szívbetegséget: ők a rohamokban jelentkező cardialis rosszullétekben az epilepsziszt látták. Úgy hiszem, ilyen szubjektív tényezőket is figyelembe kell vennünk, ha az orvosi megismerés módjaihoz, annak buktatóihoz közelebb akarunk férkőzni.
