Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 115-116. (Budapest, 19869

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Jaroniewski, Waclaw: A kígyó mint a gyógyszerészet és az orvoslás szimbóluma

A közel-keleti népek mondáiban, vallásaiban nem kis szerepet játszott a kígyó, mint gonosz szellem, ám mint az emberi élet és egészség szimbóluma is. Babilonban és Asszíriában az IluSiru-t (Kígyó isten-t) tisztelték, alakját határköveken és kastélyok, templomok bejáratánál helyezték el, hogy megölje a támadókat, és elkergesse a gonosz démonokat, akik legtöbbször kígyóbőrbe bújva hoztak rosszat az emberekre. Fontos helyet foglalt el a kígyó a babiloni mágiában is. Sok más állattól eltérően a kígyó már a Biblia elején szerepel. Igaz, nem csapja be Évát, de átadta neki a ,, lelki mérget".

4 ,,A kígyó pedig minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, ravaszabb vala" (Teremtés 3, 1—15). így lett a kígyó a bibliai gonosz szimbóluma, ravasz és átkozott állat. A Biblia más alkalommal is említi a kígyót. Amikor Mózes és Áron engedélyt kér az izraelitáknak Egyiptomból való távozására, a fáraó előtt botot kígyóvá változtatnak (Exodus 7, 6—13).

5 A mérges kígyók sok kellemetlenséget okoztak az Egyiptomból menekülő izraelitáknak. Marásuktól sok ember meghalt. A Biblia a gyógyítás lehetőségét is megadja a kígyónak. Az Úr parancsot adott Mózesnek, hogy öntsenek vörösrézből kígyót, és helyezzék el a tábor bejáratánál egy oszlopon. Ha valakit megmart a kígyó, és ránézett a rézből készült kígyóra, az meggyógyult. (Mózes IV. 21, 6—9). Népszerű volt a kígyókultusz Egyiptomban is.

6 Az ókori Egyiptom hitvilága nem volt egységes, eleinte majdnem minden városnak, falunak volt saját védőistene. Idővel, ha valamelyik város vezető szerepet kapott az országban, akkor a védőistenségének megszűnt a tekintélye, és a környék többi településének saját isteneit azonosítani kellett vele. Ennek a szokásnak több ezer éves gyakorlata megnehezítette a vallásban való eligazodást.

7 Az ókori Egyiptomban az istenek tiszteletével párhuzamosan élt az állatkultusz is, az egyik állatot szépsége, a másikat hasznossága miatt tisztelték. Ezt a tiszteletet elnyerték olyan félelmet keltő állatok is, mint például a krokodil vagy a kígyó. Az egyiptomiak gyakran ábrázolták isteneiket emberi testtel, és állati fejjel is. Egyiptom történetének kezdetén az egész országot Karnaktói a Földközi-tengerig egy Harusem nevű törzs foglalta el, ők egy sólyomisten védelme alatt harcoltak. Ez az isten lett azután az ókori Egyiptom védője. Az V. dinasztia idejében (i. e. 2560—2420) Horus-kultusz alakult ki. Azután Ré, azaz a nap tisztelete jutott uralomra, két Héliopolisz városban, napkorong alakjában ábrázolták, melyet a sólyom szárnyaival körbe vett. A XII. dinasztia (i. e. 1991—1778) legfontosabb istene Amon volt, akit Tébában tiszteltek. Tiszteletét Ré napistenével (Amon-Ré) kapcsolták össze. Amon nagy hatalmú papjai ellen felkelt IV. Amonphisz fáraó (i. e. 1377—1358), elhagyta Tébát, és megalapította az új fővárost a Nílus partján, az előzőtől északra, Achet-Aton néven (= napkorong horizontja). Megparancsolta, hogy Tébában semmisítsenek meg mindent, ami Amon istenre emlékeztet. A fáraó saját nevét is, Ehnatonra változtatta: jelentése, aki kedves Aton istennek. Ez a vallás megszűnt Ehnaton halálával, Amon pedig visszatért az egyiptomi istenek panteonjába. Nem tisztázott az Ozirisz- (halálisten-) kultusz kezdete. Őt általában trónon ülve a halottak felett ítélkezve ábrázolták. A legrégebbi Ré-képmások a napkorongot a szent ureusz kígyóval körbe véve ábrázolják. Ez a szent kígyó a Naja-haje, az áspiskígyó, azaz az egyiptomi kobra volt. Egyiptomban őt tartották az erő, a papi és királyi hatalom közös szimbólumának. Az egyiptomiak úgy hitték, hogy ő a nap sugarából támad. Amikor a fáraó kivonult, hogy a népnek istenként megmutatkozzék, felvette a szent ureusz kígyóval ékesített koronáját, mely drágakövekkel volt díszítve. Ré isten papjai és ízisz istennő papnői élő kígyókat viseltek kezükben a pappá avatás szertartásán. Mint a paradicsomban 4 Russell, F. E.: Snake venom poisoning. J. B. Lippincott Co, Philadelphia, Toronto, 1980. 517. 5 Jaroniewski, W.: Gady jadowite. WS i P., Varsó, 1973. 32. 6 Montét, P.: Zycie codzienne w Egipcie. PIW, Varsó, 1964. 224. 7 Erman, A.: Life in ancient Egypt. New York, 1971. 259.